Ezért a filmért kijár a tockos mindenkinek

2009.12.26. 10:25
Azt, hogy az idei, hollywoodi vígjátéktermés mennyire siralmas volt, mi sem jelzi jobban, mint hogy a tizenkettő egy tucat Egyszerűen bonyolult című filmet Arany Glóbusz-díjra jelölték.

Nancy Meyers rendező-forgatókönyvíró három filmmel ezelőtt úgy gondolta, a középkorúaknak is szükségük van a röhögésre, így nekik kezdett el közepesen sem vicces filmeket forgatni. Az Egyszerűen bonyolult is pontosan ebből a sorból kerül ki, bár a magyar ötvenesek igen nehezen fognak azonosulni a betépett Meryl Streeppel, akinek az a legnagyobb gondja, hogy első blikkre 400 négyzetméteres házát miként bővítse ki, mert mindig szeretett volna egy rendes konyhát.

A címmel ellentétben rettenetesen egyszerű történetben egy jól menő pékség tulajdonosnője (Streep), az exférje (Alec Baldwin) és a bővítéssel megbízott építész (Steve Martin) bonyolódik kiszámítható végű szerelmi háromszögbe, amiről egy percig sem hittem azt, hogy vicces vagy érdekes lenne, mert a színészek - Baldwin kivételével - nem tudtak mit kezdeni a meglehetősen vékonykára írt szerepekkel.

A felső tízezer problémái eleve hidegen hagynak, leszarom, hogy a hatalmas házban egyedül élő nőnek nem elég akkora konyha, amiben kispályás focimeccset lehet rendezni, és nem tudom sajnálni azt az építészt, akit egy toszkán biciklitúrán hagyott ott a neje a legjobb barátjával, és azóta olyan lúzerként viselkedik, hogy milliomos létére sem tud összeszedni magának egy normális nőt.

A Streep alakította péknő és Baldwin egyik gyerekük diplomaosztója előtt jól berúgnak, és dugnak egy isteneset a szállodai lakosztályban (New Yorkban diplomázik a Nancy ül a fűben című sorozatból ismert Hunter Parrish alakította tökéletes gyerek), minek hatására Baldwin megkérdőjelezi új házasságának értelmét (az új asszony hárpia, de legalább jól néz ki Lake Bell alakításában), Streep meg rájön, hogy pont azt csinálja most, amit annak idején a férje tett vele, és házas emberrel folytat viszonyt. Elméleti komplikációként belép a képbe a szerény, csendes, nagyon érző szívű építész is, és két órán át nézzük a vívódást, miszerint menjünk-e vissza exférjünkhöz, vagy válasszuk inkább a francia művészfilmekért rajongó ősz hajú pasast.

A történet végét nem árulom el, de nem nehéz kiszámítani, mint ahogy az ilyen filmek úgynevezett fordulatait sem. Mindent patikamérlegen mértek ki, egy csipetnyi lazaság itt, egy kis pletykálkodás a barátnőkkel ott, tegyünk a mixbe három gyereket is, akiknek a nevét sem tudjuk, meg egy vőt, akit az Office című tévésorozat egyik főszereplője, John Krasinski alakít, hogy a fiatalabb korosztály is találjon fogódzót a filmben Alec Baldwin hatpercenként mutogatott úszógumiján kívül.

A végeredmény egy unalmas, kiszámítható és érdektelen film, amiben Meryl Streep ripacskodása és Steve Martin téblábolása sokkal kínosabbnak tűnik bármely kortárs magyar vígjáték főszereplőinek vergődésénél. A rendező és egyben forgatókönyvíró Meyers mellett a vágó is megérdemel egy tockost, mert még azokat a jeleneteket is képes volt túlhúzni, és ezzel kiherélni, amik valóban viccesek lettek volna. Mint például Martin és Streep spanglizása, amiben a veterán komikus végre nemcsak szomorúan nézett a távolba, hanem azt csinálhatta, amihez ért: nevettetett. Értékelés: 3/10.