Meglepően jó Guy Ritchie Sherlock-filmje

2010.01.09. 16:33
A ravasz és az agy furcsa pár, de működik. Guy Ritchie viktoriánus látványvilágban csinálta meg harmadik jó filmjét, két kiváló karakterrel.

Inkább Robert Downey Jr. és a Madonna nélküli Guy Ritchie rajongója vagyok, mint Sherlock Holmesé. Így nem aggódtam azon, mennyire szakadnak el Sir Arthur Conan Doyle képzeletének eredeti értelmezésétől. Nem kiáltottam fel megdöbbenve, amiért a Baker Street 221/B számú ház lakója térden csúszva közlekedik, és közben olyan szoros a viszonya Watsonnal, mint Starskynak és Hutchnak a nyomozósorozatban, ami Réz András szerint rejtett melegsorozatnak készült.

A Jeremy Brett főszereplésével a nyolcvanas-kilencvenes években futott legtipikusabb Holmes-feldolgozás - több tucat tévé- és egy mozifilm készült - elég lagymatag lett, maximum az egyik epizód címe volt ijesztő, A sátán kutyája. Ebben a filmben viszont már az alaphangulat és a díszlet is a Sweeney Toddhoz hasonló rémisztőbb vonalat választotta.

Guy Ricthie A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső után ismét a londoni alvilágot választotta terepnek, és ehhez alakította az úriember nyomozót: aki Downeyhoz illőn nemcsak borostás, de kifejezetten vonzó figura lett, és Watson is keményebb veterán a tokás elődjénél. Már az egyik eredeti könyv álruhás epizódjában is benne van, hogy Holmes másik életében remek zsivány lenne. Hát most az lett, persze a jó ügy érdekében. Mindez nemcsak a rendezőnek köszönhető, hanem a regényből adaptált Lionel Wigram-képregénynek is.

A rendezőtől más stílusjegyet is kapunk: az ökölvívásban jártas Holmes jól koreografált verekedésekbe keveredik, előtte végignarrálja, mit hogyan, belassítva meg is nézzük, aztán realtime-ban láthatjuk az eredményt. Párszor chaplines ütközést nyom ír népzenére egy belga óriással, de legtöbbször a súlycsoportjában tervezgetheti anatómiai pontossággal az ütéseit.

Emellett szerelmi többszögbe keverednek Watsonnal, egyszóval minden benne van a filmben, ami egy 1891-ben játszódó James Bond-mozitól elvárható lenne, és ami a kályha melletti agyalásnál szórakoztatóbban viszi előre a nyomozást.

A főgonosz Mark Strong nem annyira ijesztő figura, mint a 007-es ellenfelei, de tudományos kísérletek mellett a fekete mágia is erősíti. Holmes jó seggét mégsem kell féltenünk, a miszticizált bűnesetekben is megtalálja a rációt. A jó ritmusban adagolt fordulatok során a nyomozó megoldja a több ezer éves teológiai kérdést, és megmenti a szigetországot is.

Bár néhány kritikus reklamált, hogy Rachel Mc Adams nem hozza a femme fatale-t, szerintem jól működött a vonzalom Robert Downey Jr. és közte ahhoz, hogy úgy érezzük, ő lehet a nyomozó végzete.

A Law-Downey páros így is tarol. Csak Stohl András és Fekete Ernő szinkronjában vész el jó pár poén, de a látványosan pörgő akciófilm még így is szórakoztató és vicces marad.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!