Coenék nem tudnak jó zsidó vicceket

2010.11.05. 11:08
A díjhalmozó Coen-testvérek marihuánás kertvárosi életre és instant rabbibölcsességekre cserélték a neowesternt és George Clooneyt, de az Egy komoly emberben nincs semmi különös. Ami akár rendezői koncepció is lehet.

Az Egy komoly ember nem lett egy új Nagy Lebowski, bár drogok meg szomorú sorsú lúzerek ebben is vannak. De nincs a filmben semmi különös, hiszen válás, haláleset, előléptetés, peres ügy, hiénatarifával dolgozó ügyvéd meg nehezen nevelhető gyerek a saját életünkben is van. Ilyen témákról csak akkor érdemes filmet forgatni, ha jó a forgatókönyv és minimum színészzseni a főszereplő, itt viszont egyikről sem beszélhetünk. Rengeteg mellbevágó és vicces dramaturgiai csavar maradt elvarratlanul, a főszerepet játszó Michael Stuhlbarg meg nagyjából annyi arcjátékot mutat fel, mint Steven Seagal a teljes életművében.

Ami viszont jó: a kor, a helyszín és a mellékszereplők összeválogatása. Amerikában vagyunk, a gondtalan '60-as években, amikor a kertvárosból nagyvárosba ingázó középosztály legnagyobb problémái nagyjából kimerülnek abban, hogy a szomszéd a sufniépítéskor rugalmasan kezeli a telekhatárt, a gyerek pedig füvezik a suli vécéjében.

Larry (a holdkórosnak tűnő Stuhlbarg) SZTK-szemüveges, egyetemi fizikaprofként éli az unalmas hétköznapokat, aztán az egyik reggel a nyakába szakad minden: a tudományos előléptetését névtelen anyázó levelek hátráltatják, az felesége válni akar, a fia csak akkor tekinti őt apának, ha meg kell javítani a tetőantennát, a szintén fizikus testvére még mindig a kanapéjukon alszik és még mindig egy rakás szerencsétlenség, egy koreai diák pedig vesztegetéssel próbálkozik be a jobb jegyért, amiből balhé lesz. Ennyi gond megoldásában csak egy pszichiáter segíthet, de mivel Larry a helyi zsidó közösség tagja, inkább a rabbihoz megy tanácsokért.

Ilyen nyitányból a Coenék morbid humorával elképesztően jó tragikomédia jöhetett volna össze. Sajnos nem így lett, mert a díjhalmozó testvérpár 2 in 1 filmet forgatott: egy kagylófotelek, Hendrix-bakelitlemezek, állólámpák, marihuánás cigik és Cadillacek között kibontakozó kapuzárási pánikos drámát, meg egy zsidó identitáskeresőset, de a kettő együtt nem működik. Rengeteg az elvarratlan szál, és Coenék a kelleténél többször dobják be a legbénább dramaturgiai fordulatot, az "ez csak álom volt"-trükköt, így nemcsak az nem derül ki, mi lett Larry testvérével, vagy a szomszédban lakó, jól karban tartott 40-es nővel, de a nézőnek az az érzése támad: szürreális marihuána-mozit néz, amiben teljesen természetes, hogy az egyik rabbi be sem fejezi rendesen a saját zsidóviccét.

Ha már rabbik meg tanulság: a film megközelíthetetlen vallási főméltósága (Alan Mandell) mond ki valami ilyesmit, miután végighallgat egy elkobzott rock&roll-lemezt, ami így a film egyik legjobb jelenete lett. De Adam Arkin is profin hozza az érzéketlen hiénaügyvédet, Richard Kind szomorúan meggyőző, mint félőrült, hazárdjátékfüggő testvér, Amy Landecker pedig tökéletes a szomszédban lakó, 41 éves MILF-nek, akit hanyagol a férje. Kár, hogy másfél órán át velük sem történik semmi különös. Reméljük, legközelebb megint egy Cormac McCarthy-regényadaptációt láthatunk a Coen-testvérektől, de minimum egy vicces drámát Gerorge Clooenyval. (6/10)