Ace Ventura 23

2007.05.18. 15:04
Központi konfliktusnak kissé gyenge egy filmbe az, hogy a 23-as szám üldözi a főhőst, de gondoljunk arra, hogy ma 2007. május 18-a van, és 2+0+0+7+5+1+8, vagy 5+18 is éppen 23. Misztikus nap ez, talán, ha ma nézzük meg a Jim Carrey-vel készült filmet, még szeretni is fogjuk. Talán.
Ha úgysem érsz rá: Dreiundzwanzig luftballons - 3/10
Stöckert Gábor

Hogy Jim Carrey miért vállalja el bagóért egy thriller főszerepét, világos: meg akarja mutatni, hogy ő drámában is helytáll, és az idióta vigyorért felelős arcizmoknak is pihenniük kell valamikor. Az efféle próbálkozások (Ember a Holdon, Egy makulátlan elme örök ragyogása) eddig jól sültek el, de Ace Ventura minden alkalommal nagyszerű rendezőt és forgatókönyvírót fogott ki. Most megkapta Joel Schumachert, aki az utóbbi tíz évben nem készített igazán jó filmet, viszont ő Az Ember, Aki A Két Legszarabb Batman-Mozival Büntetett. A szkriptet pedig egy zöldfülű jegyzi, bizonyos Fernley Phillips, akiről a nevén kívül nem is árul el többet az IMDb. És ezzel el is érkeztünk A 23-as szám című film két leggyengébb pontjához.

A sztori a címszereplő szám rejtélyére utal: okos numerológusok és ezoterikus szerzők kitalálták, hogy a 23-as számnak van valamiféle misztikus jelentősége, mert lám, emberi kromoszómapárból is ennyi van, Nagy Sándor is 23 évesen vágta át a gordiuszi csomót. Központi konfliktusnak kissé gyenge egy filmbe az, hogy a 23-as szám üldözi a Carrey alakította kisembert, és ő ettől csendben bekattan – én például az 1-es számmal találkozok minden nap a villamoson, és nem szoktam tajtékos szájú őrültté válni (kivéve, ha Combinók járnak a vonalon). A misztikum másik forrása egy vékonyka könyv lenne, amit – bizonyára diszlexiás – hősünk éjt nappallá téve napokig olvas, és rájön, hogy a könyv róla szól. Mivel hasonló témában nemrég tudhattuk le a nagyszerű Felforgatókönyvet, az akaratlan összehasonlítás bekattan, és nem tesz jót a filmnek.

A suta alapvetések ellenére egy közepes popcornmozit még ki lehetne ebből hozni, de a szkript részleteiben is borzalmas, maga az állatorvosi ló. A 23-as szám szerepeltetése oly mértékben erőltetett, hogy a készítők egy helyen bele is buknak (Ted Bundyt ugyanis 24-én végezték ki), összefüggések és magyarázatok helyett pedig megvezetik a nézőt mindenféle vörös heringgel. A karakterek motivációi hiteltelenek, megannyi súlytalan lufi (talán éppen 23), a cselekményben pedig annyi a logikai lyuk (különösen az utolsó öt percben, amikor Phillips kétségbeesetten próbálja összeszegecselni iszonyú tákolmányát), hogy a filmet akár Uwe Boll is rendezhette volna. De Schumacher szerezte az újabb szégyenfoltot, és nem tudja eldönteni, milyen legyen a film műfaja és hangulata, ezért túlsötétített, karikatúraszerű képekben összelapátol a lélektani horror mellé egy kis noirt, krimit és családi drámát – a végeredmény lekváros lecsó. A színészek is szenvednek ebben a katyvaszban, a jó kezdés után a film második felében (amikor szétesik a cselekmény) érezhetően gyengébben játszanak. De az ő szenvedésük semmi a nézőéhez képest.

Ha megnéznéd: látványos számmisztika - 6/10
Valuska László

Már a 23-ról megjelent első rövid összefoglalók is biztatóak voltak, mert a Felforgatókönyvre emlékeztetően izgalmasnak látszó forgatókönyvből dolgozott Joel Schumacher. Mindig érdekesnek tartottam, ha egy filmet két történetből építenek fel: valaki olvas egy könyvet, és egyszercsak kiderül, hogy a saját életét lapozgatja, a regény végére érve meg talán még a halálának a körülményeit is megismerheti. Hollywoodban ez az összeolvadás pörgeti fel mostanában az egyentörténeteket: akár három történet alakul egy filmmé, mint az Órákban, akár saját történetét kezdi el írni a forgatókönyvíró, ami aztán megváltoztatja az életét, mint Nicolas Cage-dzsel történt az Adaptációban, akár úgy egyesül a két szál, hogy az író (Woody Allen az Agyament Harryben) beleírja regényébe az összes szeretőjét, majd ezért a Pokolba kell lelifteznie.


Egy kis noirt is lapátol mellé

A 23-as számban is ez a jó, ahogy a két történet folyamatosan írja át egymást, és ez az, ami megmenti a misztikusnak induló filmet attól, hogy utána szomorúan távozzunk a bugyuta befejezés miatt. De kezdjük az elején: a főszereplő, Walter (Jim Carrey) az Ace Ventura drámai változatából elszökött sintér elkezd olvasni egy vékonyka regényt. Ez a regény egy letisztult noirba hajló világban játszódik, amiben egy gyilkosság miatt nyomoz a tetovált szaxofonos. Walter lassan rájön, hogy a regénybeli Jim Carrey az ő sötét énje, majd mindketten bekattannak a 23-as szám misztikus erejétől.

A számmisztika is nagyon jó ötlet, de a szerzők közben a hibák elrejtésére szorulnak: Ted Bundy-kivégzésének időpontja 24-én volt például, nem 23-án, hiába kattan be ettől Jim Carrey mindkét alteregója. Ami nagyobb baj, hogy túlhajtják a 23-as számot. Attól azért még egy focirajongó néző is a fejéhez kap, amikor a lassan távolba futó focisták a 2-es és a 3-as mezt hordják. Mert ugyan mindent a 23-as számnak kellene mozgatnia, de ez így sokszor csak látványos ornamentika maradt. Mondjuk, annak nem rossz.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!