További Kritika cikkek
Hol hagytuk abba? Valósznűleg mindenki annyira emlékszik csak Jason Bourne hányattatott sorsáról, amit a harmadik rész elején gyorsan, Barátok közt előzeteseire emlékeztetően összefoglalnak: Jason Bourne nem tudja, ki ő, a CIA sem sokat segít neki, hogy a különleges rémálmaira magyarázatokat kapjon. A második részben csúnyán legyilkolják a barátnőjét, úgyhogy azért is bosszút kellett állnia.
A harmadik részben a nagy személyiségkereső játék folytatódik. Mert a CIA gyilkológépeinek is vannak érzéseik, életük, sőt még nevük és családjuk is jobb esetben. Jason Bourne-nak egyik sincs, és ez már 2002 óta zavarja, de most a végére jár. Ösztönből megoldja a házi feladatokat, neki nincs ellenfele, pedig két igazán fajsúlyos karaktert toltak be a megállítására: a Good Night and Good Luckért Oscarra jelölt David Strathairn igyekszik menteni a CIA főnökeit, míg ezt kevésbé teszi a második részben felbukkanó, háromszoros Oscar-jelölt Joan Allen. Megjegyezném, hogy a jócsajnak és szuperagynak szerződtetett Julia Stiles nagyon kevés.
A rendező, Paul Greengrass viszont profi. Ennél jobban nem lehet méltatni, mivel az elején olyan feszültséget gerjeszt, hogy félő, kipukkad a film, de mindig képes a műfajból már ismerős megoldásokkal teljesen egyéni hangvétellel előállni. Úgy sorolnám, de nem szeretnék spoilerezni. Legyen elég annyi, hogy a legutóbbi Bond-film darukon menekülős jeleneténél is jobb a film, sőt mindezt két órán keresztül nyomatják.
A legnagyobb szerencsénk mégis az, hogy Jason Bourne-nak nem kell fecskében kisétálnia a tengerből, sem újraélesztenie magát, egyáltalán semmi extravagancia nem szükséges, mivel metszően: a pályaudvaron például a több tízfős CIA-csapatot úgy teszi tönkre, hogy két embernél többel nem kell verekednie. Imponáló leleményesség és magabiztosság bujkál a szikáran keserű arcú Matt Damon minden megmozdulásában, miközben telefonon megmenti egy újságíró életét a film egyik legizgalmasabb jelenetében.
A George Clooney-Brad Pitt-páros mellett örökké lúzer rablót alakító Matt Damon saját sorozatában nagyon erősen hozza a kigyúrt, magányos és keserű gyilkológépet, akinek ötlete sincs saját identitásáról. Vállunkra vennénk és vigasztalnánk, amikor a kis malacarcával, remegő szájával belenéz a kamerába. És nehéz dolga van: a harmadik részben egészen a kezdetek kezdetéhez kell visszatérnie, hogy szembenézzen magával.
A megérkezéséig persze különböző európai díszletvárosokon rohan és motorozik át őrült módon: Londonon, Madridon, Moszkván, majd később Marokkón és New York-on keresztül. A szmokingos ficsúr Bondnál a világvárosok csak ócska díszletek, míg Greengrass filmjében alakítják a történetet, mert pályaudvar és pályaudvar között is van különbség. Csak nézzék meg!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon