Bajszos Dorka és operetthalál

Pejó Róbert filmje egy cigánytelepen játszódik, ahová apja halála miatt kénytelen visszalátogatni a főszereplő, Radu (Bogdán Zsolt). A kimosakodott cigány tanító találkozik gyerekkori szerelmével, Oanával (Gryllus Dorka), aki férjhez ment egy erőszakos emberhez és gyermeket szült neki. Radu szembesül a szerelem kitörölhetetlen emlékével, de azzal is, hogy képtelen már visszailleszkedni ebbe a különös társadalomba, amit az amerikai sorozat után lakói Dallasnak neveztek el.

A sánta mozigépész

Sokszor hiheti az ember, hogy valóság nincsen, a világ csupán körénk vetített háromdimenziós film, profi szageffektekkel.

Erősítheti ezt az érzést az álmatlanság, mint lehetséges halálozási ok, vagy a felismerés, hogy ma is az a sánta mozigépész van szolgálatban, aki csak akkor ér oda tekercset cserélni a vetítőgépben, amikor az előző már lefutott. Valóság azonban sajnos van, vagy ha nem, hát akkor is egy filmet nézünk.

A kolozsvári, pataréti szeméttelep mellett élő, vegyes nemzetiségű cigányok például annak az általunk ismert valóságnak a legszélére szorultak, aminek látványa dermesztő, megemészthetetlen.

Ihlet a nyomorból

A Dallas Pashamende (jelentése: "mellettünk") azonban nem próbálja bemutatni ezt a valóságot, csak ihletet merít belőle. Díszletet, szereplőket, vicceket, egyszóval kliséket egy cigányfilmhez.

Pejó filmjének egyetlen hibája, hogy nem dokumentumfilm, holott történetét, helyszínét egy létező valóságból kölcsönzi. Pedig míg az első világháború esetében már csak emlékekből élhetünk, addig sajnos a cigánytelepek világa velünk élő történelem.

Úgy tűnik, hogy az ilyen témájú játékfilmekben pedig nincs az az akarat vagy tehetség, ami - ki tudja miért - nem jobb színben tüntetné fel a valóságot az elhihetőnél.

Szintetikus mocsok és szimpatikus gesztus

A Dallas környezetbarát szemétdombbal, bajszát bevállalósan megnövesztő, megdöbbentően hiteles Gryllus Dorkával, és autentikus statisztériával operál. De sajnos Pejó nem állja meg, hogy kortárs balladai elemekkel ne tarkítsa ezt az álvalóságot: a szereplők két falubolondját is tartanak, hangversenyzongorát találnak a lomok között, és medvét hagynak örökségül a hazadácsiázó testvérnek.

És persze van még sok szintetikus mocsok, paradicsomvér, életidegen káromkodás, hideg tűz és operetthalál.

De mindez csak minket zavar, tőlünk nyugatabbra észre sem veszik. A Dallas Pashamendét például a Berlinálén a művészmozik nemzetközi szövetsége (CICAE) elismerő oklevéllel tüntette ki.

Az egyetlen, ami utólag mégis őszintévé teszi ezt a produkciót az Gryllus Dorka gesztusa, aki a Filmszemlén kapott díját felajánlotta - ahogy ő mondta - a sepsiszentgyörgyi roma barátainak.