gi

Egy hónap a spanyol faun

2007.03.09. 01:24
Az idei Oscar-díj kiosztás igazi vesztesei nem mi magyarok vagyunk, sem az animációsfilmünk, sem idegenbe szakadt operatőrmesterünk. Akinek minden kétséget kizáróan kijárt volna az Oscar, az hoppon maradt: három holdudvarjelölésben győzedelmeskedett csak Del Toro és oldschool meséje, a Faun labirintusa. Pedig a Franco-korszak katolicizmusát a horrorrémmesével ötvöző film hibátlan, sőt az évtized filmje.

Hőse, a kicsi Ofélia sokat olvas, mások és a saját fantáziájában keres menedéket, ami érthető: Franco 1944-es fasiszta Spanyolországa öleli körül, amiben emberi szörnyek uralkodnak, például a lány mostohaapja, a végtelenül kegyetlen Vidal kapitány. Anya és lánya hozzá utazik, az átláthatatlan, hatalmas kerek erdő közepére, és már az első nap emberforma, apró tündérek nyomába ered. Ők egy túlvilági kéz alkotta labirintusba csalják, aminek középpontjában a kecskelábú szörnyember, a Faun tanyázik.

Az egyszer behízelgő, másszor tomboló monstrum felfedi a lány előtt származásának valódi hátterét: Ofélia egy mesebeli királyság hercegnője, és három próbatétel teljesítése után elfoglalhatja méltó helyét királyapja jobbján. A kislánynak óriási varangyokkal, groteszk, gyerekevő szörnyekkel kell a harcot felvennie, az igazi kihívás azonban a valóságban leselkedik rá a fékezhetetlen Vidal személyében (nem véletlen, hogy a negatív szerepekben rutinos katalán színész: Sergi López alakítja).


Klikk a képre!
Del Toro, akit eddig Mimic - A Júdás-faj, a Penge 2., és a Pokolfajzat című műfaji filmekkel ismertünk, ezzel az alkotásával nemcsak hogy elképesztő tehetségét bizonyítja, hanem szó szerint elsöpri a konkurenciát. Képei eredetiek, alapozásuk mégis megkapóan klasszikus: dús, barokk, lehengerlően érzéki ez a világ. Persze sorolhatnánk, hogy átérezhető benne az esővíz hidege, a sár mocska, a húgy bűze, a kiontott vér fájdalma, de az is elég, ha megjegyezzük: a film kosztüm- díszlet és maszkeffektjei egyszerűen lenyűgözőek Guillermo Navarro fényképezésével kombinálva. A maszkmesterek teljesítményét dicséri minden, például hogy még a Faun make-up-ja is valósnak hat.

Bár a film műfaja horrorfantasy, igazából a valóság szörnyűségeinek kommentárja. Az Ofélia két világa közti kapcsolat nem allegórikus, ugyanis a két sztori párhuzamosan létezik. Del Toro hideg fejjel irányít: elkerüli, hogy a szálak összegubancolódjanak, és mikor a fináléban elvágja őket, a lezárás az elvárásnak megfelelően katartikus. Ofélia felnő, mert az önfeláldozás és az önzetlenség eszméit magáévá teszi. A film nem racionalizál feleslegesen: Orfeusz/Ofélia ide-oda ingázik a két dimenzió között, számára az egyik épp olyan kézzelfogható, mint a másik. A tini gyermekkor és felnőttkor, mese és a brutális valóság mezsgyéjén ugrándozik, sőt el is jut valahova.

A Faun labirintusa Del Toro legjobb munkája. A film mindkét szála leplezetlenül hatásvadász, mégsem olcsó eszközökkel csalogatja a könnyeinket. Jó ideje nem láttam már filmet, ami ennyire megérdemli, hogy rásüssük: remekmű.



  • Hírek
  • Lakáshitel