Fröccsöntött mese

Jó kis kezdeményezés, hogy gondoljuk újra a poros meséket. Miért kéne megennie a farkasnak a nagyit, miért kéne megfagynia a gyufaárus lánynak és miért sütné meg Jancsi és Julicska a vén boszorkát? Hagyjuk a horrort és a thrillert, nem kell idő előtt beparáztatni a gyerekeket.

A Pirosszka az első olyan nagyköltségvetésű mesefilm, ami szakít a Grimm-hagyományokkal. Az erdei horrorból nagy médiafigyelemmel kísért akciódús filmet csinál, a rejtély hátterében pedig nem emberevés, hanem sütireceptlopás áll.

Miért kell a nyulakkal baszakodni?


Galéria, kattintson!
A szereplők is megváltoztak kissé, a jóságos nagyi kettős életét él, titokban extrém sportoló, a vadász egy ügyefogyott reklámszínész, a farkas magándetektív, Piroska pedig egy ambiciózus kamaszlány. A nagyi kunyhójában történt felfordulást pedig egy medve, egy csapat rózsaszín kismalac és egy béka próbálja megfejteni.

A gyanúsítottak valahogy különbözőképpen emlékeznek a történtekre, a történet csak a kihallgatások után áll össze, és kiderül, hogy már megint egy pihepuha nyuszika az oka mindennek. Úgy látszik az animátorok rászálltak a nyulakra, nem elég, hogy a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylényben disznóorrú pusztítógépeknek állították be őket, most még azt is megkapjuk, hogy ezek az ártatlan kis lények tulajdonképpen véreskezű terroristák.

A kínaiak már Hollywoodban vannak

A Pirosszka nagyon jól sikerült, kifejezetten szórakoztató film. Az azonban már kérdéses, hogy a viccek kinek is szólnak. A vetítés tapasztalatai szerint a gyerekek nem sokat értenek belőle, a felnőttek azonban kétségtelenül jól szórakoznak.

Az egyetlen kifogásunk – a magyar címadáson kívül – csak az lehet, hogy az animáció rémesre sikerült. Az alakok olyanok, mintha egy lepukkant kelet-kínai fröccsöntő műhelyben készültek volna. Hiába a 3D, ha Piroskának merev a haja, ha a nagyinak nincsenek arckifejezései és a béka úgy néz ki, mintha egy Kindertojásból ugrott volna ki.

A 15 millió dolláros költségvetésből futhatta volna egy tehetségesebb animátorra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája