Kamera által vérfoltosan

2008.08.31. 15:27
Ha az őrjöngő brit kritikusok nem döngölik földbe 1960-ban a Peeping Tomot, akkor most Hitchcockot egy ötlettelen kóklernek tartanánk. És mindenki a gyilkos kameraállványt emlegetné a Psycho késelős zuhanyzójelenete helyett. Kortalan klasszikus kiválós színészekkel, 1999 forintért.

A Caesar Film szeptember 1-jére harangozta be dvd-n a Peeping Tomot, ami itthon az idétlen Kamerales címet kapta. Az eredeti Peeping Tom nem túl ismert személy nálunk, ő volt az a tesztoszterontól túlfűtött, X. századi angol szabóinas, aki megleste a pucér Lady Godiva grófnőt, és a legenda szerint emiatt azonnal megvakult. A Kamerales modernkori kukkolója, Mark Lewis (Karlheinz Böhm) már nem éri be egyetlen meztelen nővel. Nappal a szerény segédoperatőr álcája mögé bújik egy filmgyárban, éjszaka meg kurvákról készít aktfotókat egy trafik emeletén. Vagy egy kézikamera állványával szúrja torkon a lányokat, miközben lefilmezi őket. Ezeket a felvételeket aztán újra és újra megnézi az egyszemélyes vetítőtermében, és mivel mindig elégedetlen az eredménnyel, megint éjszakai portyára indul. El akarja készíteni a tökéletes filmet a zsigeri félelemről.

A Peeping Tom rendezője, Michael Powell egy zseniális ötlettel a Sissi-filmek jóképű Ferenc Józsefére, Karlheinz Böhmre osztotta a perverz sorozatgyilkos szerepét. Míg Hitchcock Psychójában Norman Batesről azonnal tudni lehet, hogy ördögi figura, a fényképész Markot szinte megsajnálja a néző. Kiderül, hogy az apja miatt lett ilyen, aki őrült biológiai kísérleteihez használta tesztalanynak, rendszeresen halálra rémítette, és az egészet felvette egy kamerával. A másokat kukkoló sorozatgyilkos tehát valójában áldozat, aki szabadulna a múlt kísérteteitől, de már képtelen bármit is megváltoztatni (például a rossz emlékek ellenére is ragaszkodik a szülei házához - ez a motívum később visszaköszön más filmekben is, a Psychótól kezdve a Fekete karácsonyig).

A kameraállvány is lehet gyilkos fegyver (fotó: Caesar Film)

Az apától megörökölt kézikamera egyértelműen fallikus szimbólum, ez adja a nők feletti hatalmat a főhősnek. Ha kurvákat kell fotózni, a szégyenlős Mark metsző tekintetű lágerparancsnokká változik, akinek azonnal teljesítik minden extrém kívánságát. Mikor éjszaka a stúdióban a saját filmjéhez forgat jeleneteket, a nagy áttörésről álmodozó, huszadrangú színésznőcske vidáman nevet és táncol előtte, rendező úrnak szólítja. Mark pedig kéjes örömmel veszi celluloidra a nők haláltusáját. A kameráját markolva úgy érzi, ő a világ ura.

Ez az őrült rendszer akkor borul fel, amikor a főhős beleszeret Helenbe (Anna Massey), a naivan ártatlan írónőbe, aki vele akar képeket készíttetni első könyvéhez. A lány az egyik randin azt kéri tőle, ne hozza magával a kamerát. Mark meglepően jól viseli a hatalmat adó gép és a pengét rejtő támláb hiányát. Michael Powell és a forgatókönyvíró, Leo Marks megint zseniálisak: a néző komolyan elhiszi, hogy a szerelem képes kigyógyítani Markot a mániájából. Ezek után különösen groteszk váltás a csókjelenet: a férfi kamera nélkül bizonytalan, kapkod, bénázik, de mikor becsukódik Helen mögött az ajtó, rögtön don juani szenvedéllyel smárolja le a frissen visszaszerzett felvevőjét.

Lesmárolta a masináját (fotó: Caesar Film)

A Kamerales 1960-as első próbavetítése után őrjöngött a brit filmcenzúra bizottság. Azonnal kidobatták a meztelen csöcsöket, és a gyilkosságokat bemutató jeleneteket is le kellett rövidíteni. A vágóasztalon maradt tekercsek többsége soha nem került elő, a kritikusok viszont így is porig alázták a filmet, mert a rendező túl sokszor mutatta a gyilkos kézikameráján keresztül a sikoltozó áldozatokat, és ettől beszartak a nézők.

Powell a kukkoló és áldozatának kapcsolata mellett a brit filmgyártás képmutató világát is beleszőtte a Kameralesbe. A filmbéli ingerült rendező, Don Jarvis (aki mindig szivarozik, és kiakad a hisztis színésznőkön) ihletője John Davis, a Rank Production elnöke volt. Powell szinte a főhősére jellemző megszállottsággal fokozta a végletekig "film a filmben" játékot is: saját magára osztotta az archív felvételeken felbukkanó apa szerepét, a fiatal Mark Lewist meg a fia, Columbia Powell játszotta el. Az egyik jelenetben például nemcsak a kölyök ágyába dobott gekkó volt valódi, hanem a kissrác arcára kiülő félelem is.

Míg a Psycho a lélelktani horror atyjává avatta Hitchcockot, Powell karrierjét derékba törte a Kamerales. 63-ban még megrendezte a Kékszakállú herceg várát, de 1990-es haláláig már csak néhány könnyed vígjátékot készíthetett. A gyilkos szemszögéből felvett kamerabeállítással viszont stílust teremtett: a 74-es Fekete karácsony sokkoló intrójában csak azt látjuk, amit a szuszogó őrült, John Carpenter pedig a 78-as Halloweenben a kis Mike bohócálarca mögül mutatja be az első gyilkosságot. A Kamerales egy kiváló színészeket felvonultató kortalan klasszikus, ami még a mostani nézőit is képes megijeszteni. Pedig mi már a saját kis vetítőfülkénkben ülve, két kattintással elérhetjük a rovarzabálós valóságshowkat, meg az élőben mutatott lefejezéseket. (8/10)



  • Tippek
  • Hírek