Izé-bizé, pinanyalás

Tehetséges színészek néha olyan szar filmekben tudnak szerepelni, hogy utána megnyalnánk mind a tíz ujjunkat. Megesik, hogy valaki rossz szerepet választ, de Depardieu olyan szinten űzi ezt a sportot, hogy már valamilyen díjat kéne adni neki, hátha utána összekapja magát. A színész a Puszta Formalitásban olyat alakított, aminek minden mozzanatát színiiskolákban kéne tanítani. Ugyan hogyan vállalhat el ugyanez az ember egy olyan filmet, mint a San Antonio, amiben semmi más dolga nincs, mint hogy pinát nyaljon?

Hányingerrel küzdve

Persze ez kellemes elfoglaltság, de amikor másfél órán keresztül az tölti ki a képernyőt, hogy a nagydarab gall mindenféle nőre ráveti magát, az már sok.

Az meg már egyenesen visszataszító amikor a Csendőr-filmekből Gabajként ismert, azóta 83 évessé öregedett, meghízott, megkopaszodott Michel Galabru és Depardieu összevesznek azon, hogy melyikük elégítsen ki egy széttárt combú lányt. Végül egymásra kacsintanak, és együttes erővel esnek a nemes feladatnak. Undorító.

Bondnak hamar terpesztenek

Persze van azért egy jóképű fickó is a filmben, be kell valamivel csalni a nőket is a moziba, és a jelek szerint a Tökös, a török, az őr meg a nőből ismert Gérard Lanvin (a Tökös) alkalmas erre a feladatra. Az Index egyik női munkatársa legalábbis képes lenne csak emiatt elmenni a filmre, őt Lanvin-poszterek mutogatásával kúrálgatjuk, egyelőre hatástalanul. A szintén nyomozót alakító színész megpróbál James Bond nyomdokaiban maradni, ehhez megvan a stílusa, a ruhatára, jobbkormányos autója, hangtompítós fegyvere, csak éppen a szövege olyan szánalmas, hogy attól még a 007-es is elszégyellné magát, pedig.

Az alkotókból időnként előtör a James Bond-paródia érzés, például a nőknek semmi más szerepük nincs, mint hogy terpesszenek. Bár sokan hímsovinisztának tartanak, de ez a félresikerült próbálkozás már nekem is sok. A 007-es filmekben a forgatókönyvírók legalább megpróbálják álcázni a dolgot, úgynevezett szöveget adnak az atomtudós cicababák szájába, itt viszont csak péniszt, minden mennyiségben, még azelőtt, hogy annyit tudnának mondani: dehidratáció.

Követhetetlen

A San Antonio más szempontból is egészen egyedülálló film: egyáltalán nincs története, mégis, folyamatosan elvesztjük a fonalat. Ki keres kit, és miért, ki lőtt le kit, és hányszor, és egyáltalán, meddig tart még ez a szörnyűség?

Nagy vonalakban olyasmiről van szó, hogy elrabolják a köztársasági elnököt. Két nyomozó ered a nyomába, Lanvin és Depardieu. Ők nem tudni miért, nem kedvelik egymást, aztán néha találkoznak, ilyenkor óriási párbeszédeket hallunk (Lanvin: „Hogy ityeg?” mire Depardieu: „Izé-bizé”), esetleg közlik egymással, hogy „Félúton vagy a hányadék és a fos között”, ami aztán annyira meghatja őket, hogy a film végén már szeretik egymást.

Nevetni csak kétszer sikerült, akkor is csak véletlenül, és utána nagyon szégyelltem magamat. A párbeszédek értelmetlenek, a viccesnek szánt jelenetek kínosak, a szereplők mindent túljátszanak, az egész egy óriási, bűzlő szarkupac. Ennél kevés rosszabb filmet forgattak, és bár a Katona és a Háború a Földön is meglehetősen szánalmas, a San Antonio komoly esélyekkel indult az abszolút mélypontért. Csak mazochistáknak, nekik is csak végső stádiumban.

PS: Ezúton kérek bocsánatot KD-től, akit elvittem magammal erre a filmre. Sajnálom, nem tudhattam előre.