Újabb ízlésterror a Mátrix rendezőitől

Benyeltem a nyáltengert - 8/10
Strommer Nóra

Öt év szünet után egy harsány és színes transzvesztitashow-ra emlékeztető filmmel jöttek ki a Wachowskik, hogy a marketingesek kedvéért az egészet ártatlan, Disney-szerű gyerekmatinének álcázzák. (Legközelebb talán az ízléstelenségekben utazó John Waterst kérik fel egy kisállatos mesefilmre.) A korhatármentes témának hála most az álintellektuális szófosásoktól is megkímélnek minket, amik Mátrix-folytatásokból viccet csináltak, és megfeledkeztek a recsegő bőrszerelésekről is. Végre nem vették magukat olyan komolyan.

Arról, hogy a Speed Racer a repkedő szívecskékkel, a vakítóan kék éggel és a vattacukor bárányfelhőkkel bevállalt giccs, a nadrágos csimpánz már önmagában is meggyőzött. A kilencvenes években még őrületbe kergettek a cuki vécéző csimpánzos poszterek, viszont itt akkora dózisban kapjuk ezt a túlcukrozott szuperbóvlit, hogy az nagyobb adrenalinlöketet ad, mint az autóversenyek. Az idétlen majom gazdája különben a Racer család, akik a gyorsulásnak élnek. Szemük fénye Speed, a középső fiú, aki hamarosan az autóversenyek sztárjává cseperedhet. A sztárcsináló gépezet viszont büdös neki. Nem is alaptalanul.

Tarantinóhoz hasonlóan a Wachowskik is ügyesen lopkodnak össze rég elfelejtett trendeket. A bullet-time egyik úttörője konkrétan a 60-as évek Speed Racer című animesorozata volt, ami alapján ez a film is készült. Ezt az effektet most csak egyszer használták, a japán rajzfilm idevágó jelenetét ismételték meg, amikor a főszereplő autóversenyző kipattan a kocsiból, és közben megpördül körülötte a kamera (itt látható 0:59-től). A már bevált trükkök helyett most tipikus animés látványelemekkel szórták tele a filmjüket, miközben a greenscreenes filmezés határait feszegették. Az élőszereplős animéből a színészek kicsit kilógnak, a mókusarcú Emile Hirsch és a szexin dülledt szemeivel eleve mangás fejű Christina Ricci viszont telitalálat.

Mátrixos dodzsemezés Habcsókországban - 5/10
Szűcs Gyula

Ha az I.e. 10000 volt a Civilization moziváltozata, akkor a Speed Racer a Micro Machines játék felturbózott verziója. Abban az volt a jó, hogy színes miniautókkal kellett leszorítani a másikat a vonalzó-hidakról, itt meg az, hogy a főszereplő egy pszichedelikus Disneylandben száguldozik a csodajárgányával. Azt már a Mátrix óta tudjuk, hogy a Wachowski-testvérek japán rajzfilmeken nőttek fel, most pedig úgy döntöttek, 100 millió dolláros emléket állítanak gyerekkoruk kedvenc animesorozatának.

A Speed Racerben a Barbie-helikopteren repkedő, miniszoknyás Christina Riccin kívül csak a látványvilág tetszett. Mert amit a rendezőpáros megspórolt a forgatókönyvírókon (ők maguk írták a sztorit is), és a verekedéseken, azt az utolsó centig ráköltötték a hullámvasúton pörgő-pattogó, neonszínű cgi-kocsikra. A tuningolt verdákba épített géppuskák, láncos buzogányok és méhkaptár-vetők a 73-as Death Race 2000 legszebb jeleneteit idézték. Telitalálat volt a négy keréken guruló vikinghorda is, bár már az első pillanatban világos volt, hogy semmi esélyük a győzelemre, mert a film gonosz autógyárosa bérelte fel őket Speed Racer likvidálására.

A fő gond, hogy nem döntötték el, hány éveseknek készítik a filmet. Sokszor olyan volt, mintha a Forma 1 közben néha bejönne a tévén a Kicsi kocsi újra száguld. A 10-es korosztálynak szánt szereplők mellett (az édességfüggő, hájas kölyök és a szart dobáló csimpánz barátja) a gyerekek a részvényfelvásárlás trükkjeivel is megismerkedhetnek, meg az ujjharapó piranhákkal. Nem volt jó ötlet ilyen jó szereplőgárdába (mangafejű Ricci, merevre sminket Susan Sarandon) ilyen jelentéktelen főszereplőt sem betenni, mint az Elvis-frizurás Emile Hirsch. A dialógus az egyetlen, ami legalább megbízhatóan végig rossz szinten tartja magát, például: "Fiam úgy versenyzel, mint egy művész."

John Goodman színészi játékából meg az akciójeleneteket spórolták ki: a mátrixosan belassított, balet bullet-time helyett állva pörget a feje felett egy nindzsát. Az élőszereplős animében a csíkozott háttér előtti verekedés is negyedóránként kötelező lenne, itt ezt is csak egyszer láttuk. Helyette az elmesélős technikában akart a rendezőpáros újat alkotni: a háttérből elő-előtűnnek a szereplők, és megismétlik a tételmondatokat. Épp mint egy sorozat összefoglaló epizódjában. A Speed Racer igazi családi film is lehetett volna, de sajnos csak annyiban az, hogy a nézőtéren ülő család minden tagját egyformán hülyének nézi.