Ha kecske is lesz, sikítok

2007.02.03. 15:24
Kapcsolódók (1)
Végre megnéztük Buharovék első kecskékkel is operáló nagyjátékfilmjét. Mészáros Péter magyar Kaurismakiként petyhüdt pöcsű férfival teszi tönkre egy nő álmait. Bár se kecske, se szex nincs a Mansfeldben, még mindig nem értjük, olvasóink miért szeretik ennyire.
Igor és Iván Buharov: Lassú tükör
szabóZ

Vibráló super8-ason álmodó amatőr színészek, szabad versben beszélő, kamerába bámuló szereplők, szimbolikus beavatás-szertartás, szimbolikus bolyongás a hőerőműben, és persze szimbolikus fürdés a szimbolikus termálmedencében. Az Igor és Ivan Buharov néven tevékenykedő rendezőpáros filmjében, alig másfél óra alatt megkapjuk mindazt, amitől egy kísérleti játékfilmet igazán utálni lehet.

Ha kecske is lesz benne, akkor már sikoltok, gondolná az ember, és persze lesz benne kecske, és még sárba ragadó lovak is, akik ugyebár mindannyian tudjuk, mit jelképeznek. Ugyebár? A legmegdöbbentőbb, hogy ha legyőzzük a zsigeri idegességet, ami akkor önti el az embert, ha szimbólumokkal traktálják, akkor nem is olyan rossz film a Lassú tükör. Érdekes karakterek, megdöbbentően hiteles amatőr szereplők, kissé kusza, de azért követhető gondolatmenet.

Mondjuk az nem világos, hogy egy ilyen filmet miért a hivatalos filmgyártási rendszeren belül készítenek el még 2007-ben is. Digitális kamera, kölcsönkecske és kölcsönlovak, az egészet meg töltsék fel a Youtube-ra.

Mészáros Péter: Kythéra
Valuska László

Az eső után című rövidfilmmel Cannes-ban Arany Pálmát szerző Mészáros Péter nagy szerencsénkre nem a magyaros szociodrámák sorát folytatja, hanem Aki Kaurismakit követve egy nem túl fényesen élő páron keresztül rengeteg cinizmussal és iróniával ábrázolja a magyar mindennapokat.

Történetünk két főszereplőjének minden vágya eljutni a Kythéra szigetére, de mivel teljesen idegenek egymás számára, ezért csak önmagukkal küzdhetnek. Egyáltalán nem működik semmi köztük: beszélgetni csak a Skodáról tudnak, meg a mesebeli Kytheráról, a szex meg csupán fűrészelés. Bandi leszarja a nő szexuális vágyait, álmait, gondolatait. Végre egy normális társadalmi dráma, amit nem öl meg a művészieskedés, helyette reális és olykor humoros, élvezhető forgatókönyvvel dolgozik.

A párbeszédek sokszor gyatrák, de Kovács Kata nagyon hihető a szerelmes és rajongó Csilla szerepében, még a váratlanul becsúszott gyereket is majdnem hajlandó elvetetni Bandi (Tóth András) kedvéért. Mindenben alárendeli magát a sörívó, meccsnéző, atlétás, negyvenes Bandinak, aki éli biztonságos életét: számára a nő a kajához, és a petyhüdt pöcséhez kell.

Szilágyi Andor: Mansfeld
Kiricsi Zoltán

A mozipénztárakban már megbukott az 56-os film, a Cinematrix olvasói valamiért szerették (harmadik lett a magyar listán), most itt van a szemlén is a Manfeld, aminek alapvető tanulsága, hogy a bitófáig vezető út nem csak az elítéltnek gyötrelmes, hanem néha a nézőnek is. Meg a rendezőnek, mert valamit produkálnia kéne két órában. Szóval a film a Sorstalanság nyomdokain halad néhány élvezetes pillanattal.

A filmben középpontban ez az "igazságszerető", megtörhetetlen csávó, Mansfeld Péter (Fancsikai Péter) áll, aki a barátaival lefegyverez egy rendőrt, és egy kicsit ki is szeretnék robbantani újra az 56-os forradalmat. Persze mielőtt bármit is kirobbantanának, elkapják őket, aztán egy évig börtön, vallatások, verések. Majd a kivégzés. Nyilván a rendezőnek, Szilágyi Andornak az első fél órában van a legkönnyebb dolga, mert sűrűbbek az események: szervezkedés, kocsilopás, meztelen nő stírölése, aztán maga az akció.

A rendező a vallatásoknál viszont bealszik a monotóniába, pedig ugye ott kéne virítani valamit képben, dialógusban meg minden másban. Feszültség nulla, a kérdések között hosszú csönd van, na meg néha elcsattan egy füles. Szóval, ha fölkészültünk a megismételt unalomra, akkor elmondom, hogy miért érdemes megint beülni erre a filmre. A színészekért. Fancsikai Péternek vannak hiteles pillanatai, Pindroch Csaba pedig nagyon jól beletalált a debil Blaski figurájába. Eperjes a tőle megszokott formát profin szabta rá az államvédelmis tisztre. Maia Morgenstern játéka viszont kiábrándítóan sablonos, olyan mintha a Guldenburgok örökségéből lépett volna elő. A Mansfeldről még mindig azt gondoljuk, filmnek nem jó, de skanzennek igen.