További Kritika cikkek
Igen, kezitcsókolom, ez vicces. És igen, az a legviccesebb, amikor a zombik megeszik egy élő ember beleit, meg véres cafatokra robban az egyik főszereplő feje. Főleg, hogy előtte pont azt kiáltotta, hogy induljunk, mentsük meg a Földet.
Ismételjük át a leckét: Robert Rodriguez Quentin Tarantinóval közösen tisztelgett a hetvenes évek erotikával, erőszakkal és véres agyvelődarabkákkal csurig töltött B-filmjei előtt, amiket kettesével csomagolva kínáltak péntek esténként a hippikorszakból éppen hogy csak kiábrándult amerikaiaknak. (Akiket ugyebár nem nagyon érdekelt a sztori, úgyis csak pár pillanatra néztek fel a vászonra smárolás közben).
A tisztelgés egy tipikus trashfilmpáros lett, Tarantino megrendezte a Halálbiztost, Rodriguez meg a Terrorbolygót. Az egyikben nagy mellek vannak, erőszak és autós üldözés, a másikban meg nagy mellek, erőszak, zombik és autós üldözés. Már ebből is látszik, hogy Rodriguez érti jobban a műfajt.
Csak vicc
Azt hogy a film egy vicc, már az első snitten látjuk, pedig csak a főhős (a későbbi géppuskalábú gogo-táncos) Rose McGowan táncol a rúdon. Csak olyan szarul, hogy nála még Dávid Ibolya is jobba nyomná bőrtangában és flitteres pushup-melltartóban. Az más kérdés, hogy látszik, hogy minden elrontott csípőmozgást négy mozgásművész és fél tucat koreográfus felügyelt nagy szakmai hozzáértéssel.
A bevezető képkockák után pedig pont ugyanígy folytatódik minden tovább: amíg a hetvenes években hentesnél vásárolt sertésbelsőségek segítségével vitték vászonra a zombik gyomorforgató lakmározását, addig a Terrorbolygóban több tucat számítógépes modellező dolgozott a hasüregből kispriccelő vér fény-árnyék hatásain. Meg persze amíg harminc évvel ezelőtt azért mozgott olyan veszettül vészjóslóan a kamera, mert a stábnak egyszerűen nem volt pénze állványra, addig Rodrigueznél a film túlfizetett művészeti vezetője szemmel láthatóan heteket vacakolt a steadycam giroszkópjainak beállításán.
A profin kivitelezett amatőrizmushoz hűen a film cselekménye is tele van gondosan megtervezett hibákkal. Már az alaptörténet is egy óriási baki: a félreeső katonai támaszponton elszabaduló gyilkos vírus, a vírustól emberi húsra éhes zombivá változó kisvárosiak, meg a maréknyi túlélő, akik felveszik a harcot őrjöngő, agyhalott szomszédaikkal, nos ezek mind olyan elcsépelt fordulatok, amiket már azok is unnak, akik nem a nyolcvanas évek hangalámondásos kalózvideóin nőttek fel.
És akkor még nem is beszéltünk a frissen amputált lába helyére gépfegyvert (aknavetővel) szerelő gogo-táncosról, a heréket gyűjtő tudósról, a leszbikus nővérkéről, annak pszichopata férjéről, a leharapott ujjra sebtapaszt kínáló sheriffről, meg a minden előzmény vagy ok nélkül, kizárólag a látvány kedvéért felrobbanó autókról. Ja és persze az elveszett filmtekercsről, ami miatt egy rakás összefüggés egyszerűen eltűnik a filmből. Ennyi hiteltelen karakterrel és nevetséges hibával operáló alkotás még a Film+-on is csak hajnali kettő után mehetne adásba, pedig ott ugye Lorenzo Lamas főműsoridő, meg szombat esti szupermozi. Csakhogy a Terrorbolygó egy viccparódia. Értik, poén.
De mit jelent?
De hallgassuk meg, mit suttog a titokban horrorfilmre járó, négy liter popcorn mögé bújó művészettörténész: ez itt a posztmodern, ahol a komoly már csak egy könnyed tréfa, a vicc pedig komolyan veszi magát. Ha mást nem is, ezt tudja jól Rodriguez is, éppen ezért elszórt a filmben pár klisét, néhány tucat utalást (különböző zombifilmekre, erotikus B-filmekre, meg hongkongi akciómozikra), plusz egy-két ütős poénnal idézőjelbe tette az egészet, aztán mosolyogva hátradőlt, hogy a többit magyarázzák majd meg inkább a filmkritikusok.
Pedig a Terrorbolygó nem szól semmiről, talán még csak nem is tisztelgés, csak egy nagyköltségvetésű trashfilm. De abból az egyik legjobb, amit valaha csináltak. Bruce Willis szó szerint leeső álla, Tarantino látványosan rohadó pénisze, meg persze minden idők legérzékibb falábú szexjelenete miatt még sósavval sem lehet majd kimarni a filmtörténetből.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon