A Dugasz, a Nagy meg két füstölgő pina

2007.09.14. 02:44
Már 1930-as gengszterfilmeket is ismerünk, de Magyarországon még mindig az elsők készülnek. Kálomista Gábor 2007-ben mutatja be Novák Erik filmjét, Nagy Viktor regénye alapján a leragadt dílerrel, a szenvedélyes orosz maffiózóval, egy barnával meg egy szőkével. Duplakritikánk.

Az erőszak imádása - 7/10
Valuska László

A Zuhanórepülés tele van erőszakkal és meztelen nőkkel, mert ilyen egy vadromantikus, véres egzisztencialista dráma, ami nem akar semmi másnak látszani, betartja saját kereteit és szándékait. Ez megnyugtatott, mert legutolsó emlékem a magyar akcióról az Európa Expressz Stohl Buci, Kamarás Iván, Dobó Kata főszereplésével, amihez képest itt már helikopterről veszik az elszart drogüzletet, több kamerával a garázsban lövöldözést, sokat snittelnek Mango telibe talált filmzenéjére. Novák Erik a Nyócker után másodszor vállalta be, hogy a béna vígjátékok és önmagáért rejszoló művészfilmek országában valami izgalmasat készítsen, ami ráadásul a nézőt is érdekelheti, ráadásul rendes akciójelenetek vannak, szétroncsolnak egy emberi arcot, Gryllus Dorkának kokaint dugnak fel, és ez mind elfér a filmben.

Gryllus Dorka elfolyva

A forgatókönyvíró Nagy Viktor izgalmas drogdíler sztorit tett le az asztalra, de a legnagyobb érdeme a filmnek mégis az, hogy nem moralizál! Végre! Nincs társadalmi igazságosság vagy önmagát boncolgató lelkibeteg főhős, csak egy pörgős akciómozi. A főhős itt a macsó+brutális Nagy Zsoltot, aki a Krétakörben kismilliószor bizonyította tehetségét, bevállalós és jó színész, aki nagyon jól mutat a couleur locale hiteles arcai, megannyi gengszter között, plusz kedvenc tirpák karakterem, Szabó Simon társaságában. A Zuhanórepülésnek egy komoly hibája van: a béna, elfolyós bedrogozott állapot bemutatása, amilyet a nyolcvanas évek alámondásos akciófilmjeiben sem szerettünk már. Ha bevállaljuk a keménységet és az agressziót, akkor képmutatás szépelegni. Bár Baranyai Veráért megéri lelassítani a szexjelenetet.

Magyar rulett - 4,5/10
Gőzsy Kati

Az igazi alvilág, ahogyan eddig még sosem láttad, harangozták be a filmet, pedig az is elég lett volna, ha azt mondják: magyar narkós thriller a mozikban. Ez sem hangzik annyira rosszul és legalább igaz. De kezdjük ott, hogy a beharangozás miatt az 1999-ben indított Maffiózók története jutott eszembe: a nagyfőnök pánikbeteg lesz, pszichológushoz kell járnia, és új megvilágításból látja a munkáját, ami hivatalosan szemétszállítás vagy micsoda. Nem azt vártam, hogy az egyik első magyar gengszterfilm díler főszereplője a börtönből kikerülve szokatlan módon a Népszabadságba menjen dolgozni és felforgassa a szerkesztőség unalmas életét, csak azt, hogy annál eredetibb történetet kapjunk, minthogy egy fiú kikerül a börtönből, és hiába vágyik jobb életre, menne el egy óceánjáróra mixernek, nem tesz semmit érte és az alvilág visszahúzza.

A film első öt perce mégis ütős, amikor Theo a börtönből kalandozik kifele, és egy sztiptízbárszerűségben üdvözlik az éjszakai figurák. A helyszín és a karakterek hitelesek, legalábbis filmélményeink szerint így képzeljük el ezt a zúzós estét, főleg, mert tudjuk, hogy önéletrajzi ihletése van a történetnek. Ami viszont hiba: nem szeretjük meg a figurákat sem most, sem később. Értem, hogy a Nagy Zsolt által megformált főhős valamikor jó fej volt és hogy a színész baromi tehetséges, de ezt jelezni kéne azon kívül, hogy mindenen elröhögi magát és úgy hadar, hogy feliratozásra lenne szüksége. És azt, hogy a barátnője a látszat ellenére nem egy transzvesztita, aki harisnyára húzza a bugyit, csak onnan tudjuk, hogy ismerjük az őt megformáló Gryllus Dorkát. Akkor miért is drukkolnánk nekik? Mert jól mosódnak el a zenei aláfestésekben, amikor - huhú - a kokaintól el vannak szállva és poros az orruk? Egy idő után már ez sem marad meg, sőt a sablonok teljesen bekebelezik a körülöttük lévő - amúgy civilben szintén tehetséges - mellékszereplőket: a japán szamurájkardozik, az orosz nagyfőnök uborkát eszik (Törköly Levente akkor is a kedvencünk), a szűzies lány pedig ingben és pulóverben lép be a bárba, majd gyertyafényben hosszan szexelnek, mert az igazival az előjáték kötelező. Ez még viccnek is rossz.

Huhú, kokain!

Itthon mégiscsak újdonság mindez, hisz ugye ez az egyik első igazi magyar gengszterfilm, hiába sematikus a nemzetközi maffiavilág (van itt öreg Kymérától kezdve Pesti Igorig mindenki) és hiába megszokottak a jelenetek (Kutyaszorítóbantól a Sebhelyesarcúig). Nem véletlen, hogy két éve az első szinglifilmnek is nagyon örültünk, de a Zuhanórepülésbe nem kellett volna a nagy mohóságban mindjárt öt thrillerrevalót belesűríteni, ráadásul következetesen csak duplacsavarokat alkalmazva. Így még Miss Marple is lelkesen bekiabálhatott volna valami olyasmit: "haha, a kommandósok úgysem oda fognak menni", hogy nagyobb spoilert most ne is ejtsünk. A moziban úgyis előre ki lehet majd találni mindent, kivéve azokat a rejtélyes dolgokat, amiket tévedésből hagytak benne.