Extrópiánusok XIII.

A "természetpárti" érvelésben a "mesterséges" a negatív, a nem emberi szinonimája. Ráadásul az emberit általában egybemossák az emberségessel. Pedig a "természetes" események sokszor nem túl emberségesek. Csak azért nyugodjunk bele mindenbe, mert "eddig is így volt", vagy, mert "a természet így rendezte el"?

Mennyiben tekinthető az élet "normális" befejezésének a halál? A vágy, hogy leküzdjük, egyidős a homo sapienssel. Gilgames vajon nem az egészen hosszú életre, nem a halhatatlanságra törekedett? A vallások vajon nem az "elkerülhetetlennel" szembeni vigaszt nyújtják?

A poszt-posztmodern technológiák, a transzhumanizmus előtt két "túlélési", de halál utáni stratégiában bízhattunk: a feltámadásban/feltámasztásban, illetve a reinkarnációban. Mindkét koncepció evidenciaként kezeli a halált. A legtöbb filozófiai rendszer is. Az egzisztencialisták még tovább mentek, szerintük az élet értelmét a halál adja meg.

Tény, a történelem során először rendelkezünk technológiákkal, melyek továbbfejlesztett, "okos" változata megkérdőjelezi az eddig megkérdőjelezhetetlent. Viszont ahhoz, hogy élhessünk velük, hogy kihasználjuk a bennük rejlő lehetőségeket, előbb önnön passzivitásunkat kell legyőznünk. Tudatosítanunk kell, hogy tényleg van remény. És túl kell lépnünk az öregedésről, az azzal járó szellemipotenciál-csökkenésről vallott tévképzeteken, sztereotípiákon is. Hogy, bizonyos kort megérve már terhes az élet... Történelmi cáfolat: az idős éveikre kibontakozó zsenik. Prózaibb, közhelyes cáfolat: "az öregek bölcsessége".

A halált csak mint választási lehetőséget, személyes döntést, önkéntes cselekedetet fogadhatjuk el. (Az extrópiánusok egyet értenek a szabad elhatározáson alapuló eutanáziával.)

"Elutasítjuk az öregedés és a halál zsarnokságát" - fogalmaz Max More a Természetanyához címzett, 1999-es, "szemtelen hangvételű" levelében. Miután felsorolja Természetanyánk pozitív tetteit, a negatívumokra tér ki. Arra, hogy az utóbbi több ezer évben elhanyagolta az emberi agy fejlesztését. Szervezetünk tökéletlen: betegségekkel, "természetes" csapásokkal szemben még mindig csekély ellenállást fejt ki. Csak behatárolt környezeti feltételek mellett funkcionálunk. Korlátozott a memóriánk, az ösztöneinket nehezen tartjuk kordában.

Ráadásul nagyon úgy tűnik, Természetanya többé már nem törődik velünk. A mi feladatunk, hogy lépjünk; önállóan, hiszen vége a homo sapiens gyerekkorának. "Itt az ideje, hogy módosítsuk az emberi alkotmányt" - hangzik a következtetés. More hét pontban (módosításban) foglalja össze az ezúttal ultrahumán jelzővel illetett (még nem poszthumán) feltételhez vezető utat. "Fenntartjuk a jogot, hogy a későbbiekben egyénileg, vagy csoportosan újabb módosításokat alkalmazzunk" - írja. Ne a végső tökélyre, hanem az állandóan fejlesztendő, egyre jobban funkcionáló új formákra törekedjünk. Tegyük mindezt úgy, hogy ne kerüljünk ellentétbe saját értékeinkkel, s vegyük figyelembe a technológiák lehetőségeit, korlátjait.

"A transzhumanisták az embert nem tekintik bukott angyalnak, a romantikusan értelmezett természettől elvált, elidegenedett lénynek" - Greg Burch gondolata More soraira rímel.

Környezet(védelem)

A romantikus felfogás: rontatlan anyatermészet, bukolikus táj, pásztorokkal, valahol Árkádiában. A soha nem volt Aranykor igézete. Ami azóta történt: hanyatlás, romlás.

Szélsőséges "Gaia-hívők" hajlamosak Lovelock elméletét az Aranykorral összezagyválni. Keményen, erős indulati töltéssel fogalmaznak: szerintük az extrópiánusok nemcsak a Földet, de az Univerzum egészét önös célokra, az emberi korlátok - a többi életformát figyelmen kívül hagyó - kiterjesztésére használják. Előbb kihasználják, aztán odébbállnak.

Konganak a vészharangok. Valóban tarthatatlan a jelen helyzet. Ha a nyersanyagokat, a forrásokat a mai ütemben használjuk el, a XXI. század első felében könnyen kimerülhetnek bizonyos tartalékok.

A "mély zöldek" javaslata: vissza az iparosítás előtti időkbe. Egy olyan világba, amikor lényegesen kevesebben lakták be a planétát. Többen vagyunk? Sebaj - gondolják, akkor is vissza a kapához és az ekéhez. Hogy az akkori technológiákkal csak a mai populáció tíz százalékát vagy még annyit sem lehetne életben tartani, arról bölcsen hallgatnak.

A transzhumanista olvasat: a környezetszennyezést a tökéletlen átmeneti technológiák okozzák. Minél magasabb szintű, annál környezetkímélőbb a technológia.

A megoldás: még jobban "felpörgetni" a tiszta technlógiák fejlesztését. Ezek a technológiák (informatika, bio- és nanotechnológia) hosszabb távon gazdaságosak is. Minden más csak arra alkalmas, hogy a mostani status quót ideig-óráig fenntartsuk. A nanogépek viszont a bajok forrásaként nyilvántartott klasszikus ipari tevékenységet számolják fel. Előbb-utóbb. Ha majd nem olaj- és fegyver-lobbik állnak a legfőbb döntéshozók mögött.

És akkor valóban univerzális léptékben gondolkodhatunk.