Extrópiániusok VI.

A halhatatlanság elnyerésének lehetősége már Gilgames történetében felbukkan. A görög mítoszok hőseit szintén az istenek elleni lázadás, a megváltoztathatatlannak hitt világrend elutasítása mozgatta. Prométheusz azért lopta el a tüzet Zeusztól, hogy az emberi élet feltételeit javítsa. Daedalus repülései az örök kihívást jelképezik, tragédiája racionális okok következménye, nem égi büntetés.

Az ókori görögök nemcsak a természet adta keretek áthágására tett kísérletekkel írták be nevüket az extrópiánus előtörténetbe. Szókratész és követői a valóságot nem hitrendszerek, hanem a logika alapján magyarázták. Metafizikus dogmák és mitikus kozmológia helyett vizsgálódásuk középpontjába az embert állították.

Giovanni Pico della Mirandola (középen) Marsilio Ficino és Angelo Polizianoval

Az autonóm egyéniség és a természet harmóniáját hirdető reneszánsz humanizmusa az ő tanaikból merített. A valóság jelenségeiről saját megfigyeléseink, s ne a klérus által kodifikált tételek alapján ítélkezzünk - vallották a humanisták. Meg azt is, hogy nem kell annyira sóvárognunk a túlvilág után, hiszen már evilágon tökéletessé válhatunk. Gondolataik összecsengenek az alkimista bölcselettel: az aranykészítés a szellem megtisztulását, transzcendenciáját jelképezi. S hogy a Bölcsek Köve se elszállt fantáziálás, azt alighanem a nanotechnológia fényes jövője bizonyítja majd. (Nanobotok a világűrben - a csillagászat kopernikuszi / kepleri fordulata nélkül Drexler közeljövőképe se állna oly szilárd alapokon!)

A reneszánsz humanista gyakran reneszánsz mágus is volt, például a Szentszék meghurcolta Pico della Mirandola (1463-1494), Lorenzo il Magnifico firenzei akadémiájának illusztris tagja. Számos extrópiánus benne látja a legfőbb szellemi őst. Némelyikük az idő számítását se Krisztus születésével, hanem az itáliai gróf tételeinek 1486-os közzétételével kezdi. Az emberi forma nem örök, nem állandó, csak tőlünk függ, mivé alakítjuk önmagunkat - így összegezhetnénk a gróf (eretnek) gondolatait.

Francis Bacon

Francis Bacon (1561-1626) ugyan a reneszánsz és a barokk közti átmeneti időszakban élt, de már a felvilágosodást előlegezte, sőt, empirikus és pragmatikus tudományeszménye későbbi korok tudósait ihlette meg. A technológiai fejlődés az embert egyrészt a természet urává teszi, másrészt a létfeltételeket döntő mértékben javítja - a Novum Organum (1620) eszméi századok múlva igazolódtak be.

A végérvényesen embercentrikus felvilágosodás két illusztris képviselője, Franklin, illetve Voltaire egyaránt - de egymástól függetlenül - azon elképzelésnek adott hangot, hogy a homo sapiens élettartamát az orvostudományok jelentősen növelhetik.

Az ész autonómiáját proklamáló Immanuel Kant (1724-1804) úgy vélte, bármely törvényt csak akkor tisztelhetünk igazán, ha azt nem idegen, hanem saját akaratunk teremtette. Az autonómia a szabadságra vezethető vissza, az autonómia öntörvényadást eredményez: az ész a természet és az erkölcs törvényalkotója. Azaz, legfőbb erkölcsi célunk az öntökéletesülés. (E tétellel szinte az összes transzhumanista filosznál találkozunk, annyi módosulással, hogy erkölcsi cél helyett általános cél szerepel.)

Az elsősorban Kant fémjelezte racionális humanizmus - a transzhumanizmus közvetlen előzménye - véli Nick Bostrom.

Nietzsche

Odasorolható Darwin evolúcióelmélete is. Ralph Waldo Emerson (1803-1882) gondolatai úgyszintén. Az intellektus a vaksors fölé emelkedhet; minden egyes individuum mögött zárt organizmusok leledzenek, előtte viszont nyitott tér, a szabadság, út az egyre tökéletesebb formák felé - ilyen s hasonló lelkesült eszmefuttatásokat olvashatunk az amerikai szerző egyik, 1862-es munkájában Isten halott - mondta ki a XIX. század végén a hagyományos, főként a keresztény etikától való elszakadást követelő Nietzsche. Hiszen az ösztönlényt, a jóról és rosszról mit sem tudó rontatlan embert a kereszténység nevében győzték le a szolgalelkűek. Ez a győzelem juttatta uralomra a dekadenciát, mely felett csak a külvilág mesterséges normáit, tekintélyt és abszolútumt elutasító, erős akaratú, életigenlő egyéniség diadalmaskodhat. Ő hozza el a szebb, a boldogabb jövőt - az állandóan tökéletesedő emberfeletti ember, az Übermensch. Nietzschet sokan, sokféleképpen értelmezték. Transzhumanista szemmel nézve: az Übermensch az entrópia elleni küzdelem, az extrópia jelképe. De ő a leendő poszthumán valóság előhírnöke is. (A félremagyarázások elkerülése végett: a szabad választáson nyugvó individuális és nem kollektív modell!) A XX. század első feléből származó munkák közül leginkább J. B. S. Haldane, angol biokémikus 1923-as, - Daedalus: tudomány és a jövő - című, a tudományos-technológiai fejlődésnek a homo sapiensre, a társadalomra gyakorolt pozitív hatását elemző írását, illetve J. D. Bernal dolgozatát (A világ, a hús és az ördög, 1929) emelik ki. Utóbbi szerző manapság egyre közkedveltebb témákat vet fel - többek között a világűr kolonizációjáról és a bionikus beültetésekről elmélkedik.

Bergson, Wittgenstein, Julian és Aldous Huxley - s máris a hatvanas évekhez értünk. Márpedig a kor legemblématikusabb szereplője, Timothy Leary nagy hatással volt FM-2030-ra?

Asimov, Heinlein, Arthur C. Clarke írásai szintén hatottak a transzhumanista filozófiára. A tudományos-fantasztikumból kibontakozó cyberpunk irodalom - Gibson, Stephenson, Sterling és a többiek művei - pedig a még ma is élő közelmúlt?

(Záró megjegyzésként: nem azt szándékozom bebizonyítani / megmagyarázni, hogy az említett szerzők korukat megelőzve transzhumanistáknak / extrópiánusoknak tekinthetők, hanem azt, hogy e gondolatok ősidők óta léteznek, illetve azt is, hogy a kultúrtörténet legjelesebb szellemei mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy az eszmetöredékek önálló rendszerré álljanak össze.)