Fecsegő robotok a C3-ban

A terembe lépve hamisítatlan techno hangulat fogad: a fehérre meszelt falak között, padló és mennyezet felezőjén két képernyő, pár méterrel előttük (mintegy "az égből aláhullva") ujjérintésre aktivizálódó (Windows CE 3.0-t és Internet Explorert futtató) palmkomputer. Kábelek, hangfalak, projektorok. A Java fecsegőrobot (chatterbot) programok, valamint a szövegeket beszélt mondatokká alakító alkalmazások (helyi hálózatra kapcsolt) két Pentium III számítógépen futnak (Windows 2000 alatt), míg a harmadik (egy linuxos Pentium) az érintőképernyőt ellenőrzi.

Kibernetikus rendszer, mesterséges intelligenciák. A robotok meghökkentik az avatatlan szemlélőt, nem humanoidok, szinte "láthatatlanok". Azaz nagyon is láthatók: az egyik képernyőn Szegedy-Maszák Zoltán, a másikon Langh Róbert személyesíti meg őket. (A videókat természetesen előre rögzítették, a robotok teljes szókincse szavanként lett videóra véve, mégpedig azért, hogy audiovizualizálni lehessen a "text-only" beszélgetést.)

A csevegést az érintőképernyőn kiválasztott kezdőmondat indítja el. A párhuzamosan fejlesztett "robotok értelmezni próbálják egymás reakcióit, és minél találóbb válaszok megformálásán keresztül igyekeznek ébren tartani a beszélgetést" - olvassuk az ismertetőben. "Mechanikus, szimbólum-redukción alapuló mondatértelmező képességük gyakran éppen a félreértéseknek köszönhetően képes hosszabb-rövidebb időn keresztül változatos fecsegést produkálni, melynek az önismétlésekbe bocsátkozás vet véget: ilyesmit érzékelve a robotok - jobb megoldás híján gyakran veszekedést produkálva - igyekeznek mihamarabb befejezni a beszélgetést."

És amiről beszélgetnek: elsősorban önmagukra reflektálnak. Robotfoci, mesterséges intelligencia, Turing-teszt. Az egyik tematikus csoport. A másik a Sátántangóra vonatkozó (felszínes) eszmefuttatások. Az ismétlődések se véletlenek, valahogy úgy mennek végbe, mint a "valós" életben. Hiszen az ilyen-olyan, de általában nem a tényleges mélységekben szántó, társasági eseményeken mi magunk is így funkcionálunk. Ugyanazok a standard mondatok, három-négy változatban. A robotok az átlagosnál nagyobb, nyolcezres szókészlettel rendelkeznek. Ez teszi lehetővé, hogy a kiválasztott témáról viszonylag árnyaltan elmélkedhessenek. Mintha a kiállítás-megnyitók, filmbemutatók jellegzetes közönségének beszéd- és gondolkodási mechanizmusát szimulálnák.

Hamisítatlan géphangon fecsegnek. Szimulálnak, de nem emulálnak. A Turing-teszten simán megbuknának, tehát az emberi intelligenciával nem téveszthetők össze. De a gépi értelmet valójában nem a homo sapienséhez kellene mérni.

Az angol nyelvű beszélgetés a képernyőn feliratozódik, szavakra bontva, eredetiben és magyar tükörfordításban egyaránt. ("Az angol nyelv kényszerű használata arra vezethető vissza, hogy a robotok nyelvi-nyelvtani szabályszerűségeken alapuló, egyszerű szimbólumredukcióval működő szövegértelmezési rendszere csupán a kötött szórendű, és ragokat nem használó nyelvek esetén működik kielégítően.")

Alan Turing 1950-es dolgozata óta a mesterséges intelligencia nemcsak a számítógépes tudományoknak, hanem a filozófiának is az egyik fontos kutatási területe. Számtalan diskurzus látott napvilágot. (Ray Kurzweil szerint a XXI. századi elméletek központi kérdése az eredetileg ,,Tettetés játékként" leírt teszt lesz.)

A fecsegőrobotok előtörténetéhez: Eliza, az első chatterbot Joseph Weizenbaum munkája (1966) - többé-kevésbé hitelesen - egy pszichiátert szimulált. Nemcsak a páciensekkel, de a kollégákkal is szót értett.

1968-ban Eliza nehezebb feladatra vállalkozott: Kenneth Colby Parry nevű robotjával csevegett, azaz két mesterséges intelligencia kommunikált egymással. Előbbi a pszichiáterek "nem irányított terápiáját", az utóbbi pedig egy paranoiás egyén téveszmerendszerét szimulálta. A beszélgetés abszurditását elsősorban a két robot összeillő "személyisége" biztosította, üresjáratait viszont az a tény okozta, hogy mindkét szoftver emberi kommunikációra készült, így egymással szembeállítva meglehetősen gyengén szerepeltek.

A Smalltalk robotjai szintén csak egymással beszélgetnek. Hiányzik a kreatív humán elme, így a társalgást nehezebb hosszabb ideig izgalmas szinten tartani. Ha az alkotók az átlagos szókészletből indultak volna ki, alighanem kevesebb sikerrel jártak volna. (Egyébként a fejlesztés során Eliza egyik utódját, dr. Richard Wallace Alice-ét használták fel. A különbség: "Alice-szel hosszú és szórakoztató eszmecserék folytathatók szinte bármilyen témáról, egy hozzá hasonlóan mechanikus intelligenciával szembe kerülve azonban néhány mondat után megroppan fecsegésfenntartó gépezete.")

Remélhetőleg a robotok a fecsegőgépek olimpiájára, a Loebner-versenyre is beneveznek...

A Smalltalk nem kész mű, lezárt munka, hanem folyamatos fejlesztés alatt álló projekt. A cyberkor jellegzetes műalkotása: a szemlélő jobban teszi, ha a belésulykolt esztétikai és egyéb klasszikus szempontokat elfelejti, s helyettük a kommunikáció- és a médiaelméletekből indul ki.