Technorealizmus

2000.06.28. 14:04
Douglas Rushkoff technorealista. Utópiákban nem hisz többé, világvége-jóslatokban soha nem hitt. Maradt az arany középút. Arany középút? Vajon mindig középszert jelent a szélsőséges fantáziálástól kellő távolságot tartva, s közben a valóság lehető legtöbb szegmensét figyelembe véve véleményt formálni? Aligha, legfeljebb a túlzott objektivitást vethetik ilyenkor a szemünkre. És mi a technorealizmus? Új (cyber)filozófiai iskola? Média-trükk? Marketing-fogás?
Egyik se.
A technorealizmus attitűd, mind több (főként) amerikai értelmiségi gondolatai az információs forradalmakról, gépekről, világhálóról, s a valamennyiünk által átélt gazdasági-társadalmi változásokról.

Se meleg, se hideg - mondják a bírálók. Talán igazuk van. Bár oly sok be nem teljesült prófécia után vajon miért várnánk még mindig a soros csodákat? Csodákra várni felesleges, hiszen a technológia nem csodaszer, vele élünk, lépten-nyomon használjuk. Fetisizálni és átkozni egyaránt kár.

Viszont érdemes elgondolkodni rajta.
Ezt tette két New Yorki média-szakértő, Andrew Shapiro és David Shenk is. "Nem gyűlöljük, de nem is szeretjük az új technológiákat" - röviden és tömören így összegezték egy munkaebéden elhangzottakat. A helyszín: Greenwich Village valamelyik étterme, az időpont: 1997 nyara.

Nem maradtak sokáig egyedül. Több jó-nevű, a témában jártas író - David Bennahum, Brooke Shelby Biggs, Paulina Borsook, Marisa Bowe, Simson Garfinkel, Steven Johnson, Douglas Rushkoff, Steve Silberman, Mark Stahlman és Stefanie Syman - csatlakozott hozzájuk. Gondolataikat az 1998. március 12.-i "Technorealizmus" nyilatkozatban hozták nyilvánosságra.

Az írott és az elektronikus média gyorsan lecsapott rájuk. Egyik cikk, interjú a másikat követte. Szélsőséges vitákat kavartak, pedig pont a szélsőségek ellen emeltek szót.

Bárki csatlakozhat hozzájuk - több ezren meg is tették. A tipikus amerikai álláspontot képviselő nyilatkozatot - az adott ország sajátosságait figyelembe véve - (kanadai) franciára, spanyolra, olaszra, japánra és svédre adaptálták.

Ma már Gary Chapman, Mitch Kapor, Jon Lebkowsky és Howard Rheingold is technorealista. A Wired holdudvarából - nem meglepő módon - viszont, szinte senki...

A nyilatkozat
A főkérdés: pozitív vagy negatív kimenetelűek a változások? Mindkettő, s a válasz tűnjön bármennyire banálisnak, a diskurzus-alkotók általában a pro- illetve a kontra-elemeket domborítják ki. A konferenciatermek, az előadói pulpitusok az ő szónoklataiktól hangosak, a média számára az ő látványos tetteik, szárnyaló eszméik jelentik az igazi csemegét.

Az információs robbanás a korábbi fejlődés következménye, nem választható el attól. Minden technológiai váltásnak egyaránt megvannak a maga nyertesei és vesztesei. Az utópisták is, a ludditák is tévednek. Hiányzik belőlük a kritikus attitűd.

A technorealisták nyolc - vitatott és többször módosított - alapelvet fektettek le.

Egy: a technológiák nem semlegesek. Pedig általában úgy hisszük. Holott minden gépezet valamilyen célt szolgál, meghatározott módon használjuk őket. Kettő: az Internet forradalmi, de nem utópista. A cyberteret minél jobban megismerjük, minél inkább benépesítjük, annál jobban hasonlít a valós társadalomra.

Három: a kormányoknak fontos szerepet kell játszaniuk az elektronikus területeken, zökkenőmentesen és a demokratikus alapelveket messzemenőkig figyelembe véve a hagyományos társadalmi formákba kell integrálniuk azokat.

Mert a cybertér nem önmagában, hanem a Földön létező valóság. Olyan valóság, melyet jobb, ha nem csak az üzleti szempontok irányítanak

Négy: az információ nem tudás. Megszerzése és elosztása még nem jelenti azt, hogy tényleges bölcsességgé alakítottuk át. A számítógép, bármennyire intelligens, nem helyettesíti az emberi gondolkodást.

Öt: az iskolák hálózatba kapcsolása, a távoktatás nem jelenti azt, hogy megmentettük a roskadozó oktatási rendszert. Kötelező, de nem az egyedül üdvözítő lépés. (A legtöbbet vitatott pont, hiszen egyrészt, az oktatási rendszert nem lehet homogén masszaként szemlélni, másrészt - főként Közép-Európából nézve -, egyelőre legyen hálózati hozzáférhetőség mindenhol, az üdvösségen meg aztán merengjünk!)

Hat: az információt meg kell védeni. Illúzió a totális információ-szabadság. A szellemi tulajdont, a szerzők jogait igenis óvni kell! Mégpedig úgy, hogy a régi törvényeket a megváltozott világhoz igazítsuk-alakítsuk át!

Hét: a cybertér köztulajdon, profitálhasson belőle bárki! Ne csak a médiamogulok, a szórakoztatóipar mágnásai... Hanem például a kultúra, a tudomány, az oktatás. A civil szféra, az individuum.

Nyolc: a világpolgárság egyik legfontosabb eleme, hogy ne csak használjuk a technológiákat, hanem értsük is őket! Erejüket és korlátjaikat egyaránt.