Tera Patrick, az üzletasszony

Pornótörténelem

2003.05.12. 21:43
A szilikonmentes vonal képviselőjeként befutott pornósztár egy kemény jelenet után is képes beülni genetika előadásra.

A kilencvenes évek legvégén (1999-ben) bukkant fel, rövid idő alatt sztárrá lett, 2000-ben Cannes-i fődíjat gyűjtött be, és öt évre írt alá a Digital Playgroundnak. Szinte évente felröppen a hír, hogy most aztán tényleg abbahagyja, majd pár hónap távollét után, ember-milliárdok örömére, s nagy-nagy megkönnyebbülésére folytatja tovább.

Thai anya és angol zsidó apa gyermekeként Montanában látta meg a napvilágot, 1976. július 25-én. Hamarosan Kaliforniába, nevezetesen San Franciscóba költöztek, majd a mama vissza Thaiföldre. Tizenhárom éves korában fedezte fel egy tehetségkutató cég. Ozzy Osbourne T-shirtöt hordott, úgy akadt fenn rajta a szemük. Aláírt a Ford Ügynökségnek, s az elkövetkezendő öt esztendőt mainstream-modellként élte meg, kereste kenyerét. És közben gyönyörű lánnyá érett, abbahagyta a munkát, tanult némi mikrobiológiát, aztán ápolónőként ténykedett.

Az álmok nagyasszonya

De valahogy megint szemben találta magát a kamerával, ezúttal már meztelen modellként. Állítása szerint mindig érdeklődött a ruhátlan fotózás iránt: a feeling izgatta, vajon miket él át közben. Bizonyára megtudta. Egyre több magazinban, hirdetésen szerepelt, majd - nem egyedüliként a pornóhistóriában, hanem jól bejáratott utat követve - a pucér állóképeket pucér mozgóképek követték. Eleinte Brooke Thomas művésznéven lábfétis- és bondage-mozikban szerepelt. 1999-ben élete első tényleges hardcore-opusában, az Aroused-ban Andrew Blake kíváncsi és kandi kamerája előtt izgatták fel alaposan. Első kőkemény férfi-nő onscreen aktusára pedig valamivel később, a Fire and Ice-ban került sor. Aztán egyre több, különböző cégek által jegyzett alkotásban tündökölt.

A legjobbkor érkezett. A kilencvenes évek végére a nagyérdemű jelentős része besokallt a felpumpált kebelcsodáktól; szakértők, nem szakértők egyaránt szilikon-óverdózisban szenvedtek. Ekkor jött Tera, fantasztikusan természetes kebleivel, nulla beültetéssel, s hódított. Ázsiai-európai keverékként, fekete hajzuhataggal a többtucatnyi kaliforniai típus-szőke között. Nagyon másként... Tökéletes alakkal, magasan, karcsún, formásan, mégse buta divatbabaként - úgy, ahogy álmaink nagyasszonyát képzeljük el. Alighanem nehezebb lett volna nem felfigyelni rá...

Genetika

Egyik főszerepet követte a másik, mintha mi sem lenne magától értetődőbb. Ráadásul nagyon hamar beletanult a szakmába, igazi profiként kezeli rendezőit, színésztársait, rajongóit. Profi üzletasszonyként: nemcsak a dollárkötegek érdeklik, hanem az is, hogy megfelelő, minőségi ellenszolgáltatást nyújtson értük. Rendkívül tudatos, s talán ennek is köszönhető, hogy a Tera Patrick név minőségi etalonná, egyfajta standarddá vált az évek során.

Úgy véli, a hölgyeknek huszonhárom éves koruk előtt illik elkezdeni a szakmát, viszont nem érti azokat a tizenéveseket, akiknek szemmel láthatólag fogalmuk sincs, mit is várnak és akarnak a pornótól. "Semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy egy gyönyörű, intelligens lány kihasználja szexualitását és keménységét" - nyilatkozta. "Képes vagyok egy hard jelenet leforgatása után beülni egy genetikai előadásra. Viszont nem reklámozom a piercinget, a tetoválást, a plasztikai sebészetet, semmi művi beavatkozást, ami megváltoztatja az egyéniséget." És azt mondják, élőben még szebb, mint a vásznon_

2000-ben röppent fel először a kósza hír, hogy abbahagyja. Miután Cannes-ban, az Erotikus Filmek Fesztiválján elnyerte a legjobb kezdő csillagnak járó fődíjat, s miután Eric Everhard és Vince Voyeur hathatós megtámogatásával leforgatta élete talán legvadabb jelenetét, s miután a kedvenc partnernek tartott T. T. Boy oldalán is fényeskedett, s miután első aranyérmét újabb magas szintű szakmai elismerések követték.

Fertőző betegségek

Aztán mégis a maradás mellett döntött. Öt évre szóló exkluzív szerződést írt alá a Digital Playgroundnak, miközben napjaink egyik legünnepeltebb (ha nem a legünnepeltebb) pornósztárjává lett. Népszerűségét, a legek, a minden idők listáján előkelő helyet elfoglaló, különösen forró "Virtuális szex Tera Patrick-kel" interaktív DVD is növelte. Távlati tervei között iskoláinak az elvégzése szerepel, utána pedig a fertőző betegségekre szeretne specializálódni.

Remélhetőleg minél később, minél több sikeres, ám - kiindulva az eddigiekből - szépen filmezett, gyakran magas költségvetésű, viszont bugyuta, kliséktől (lassított szeretkezési jelenetek, sziget-filmek, erősítendő az egzotikus szépség egzotikus sziget közhely-párhuzamot) burjánzó opusokat követően.

Idén is elterjedt, hogy búcsút int a szakmának - állítólag, mert egy marcona kinézetű úrral hozta össze a sors, s szerelembe esett. Kár lenne érte_