Az Asztalfőn Berki Krisztián, az islerkirály

2021.03.07. 11:41

A konyhában inkább csak vendég, de szerencséje van, mert akadnak körülötte, akik elkészítsék a kedvenceit. Berki Krisztián már gyerekként is rajongott a tatár bifsztekért, manapság pedig egy jó vörösboros szarvaspörkölttel is le lehet venni a lábáról.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász boldog, hiszen a sportban és a magánéletben is elérte mindazt, amit szeretett volna.

Milyen ízekre emlékszik vissza a gyerekkorából?

Világéletemben édesszájú voltam, s a mai napig az vagyok. Viszont határozottan emlékszem arra, hogy tízéves koromban már szerettem a tatár bifszteket, amelyet édesanyám készített. Nem szerettem viszont a főzelékeket, különösen a tök-, sárgarépa- és finomfőzeléket, valamint a rántott gombát. Később a KSI iskolájában, a Csanádiban én lettem az „islerkirály”. Mindig tartogattam reggelire egy kis zsebpénzt, amelyből állandóan islert vettem a suli büféjében, néha dupla szendvicset is kértem hozzá. Az isler iránti szerelmem egyébként a mai napig tart.

Mi volt a menü vasárnaponként, illetve karácsonykor?

Korán elkezdtem sportolni, emiatt nem voltak hagyományos hétvégéink, így a klasszikus vasárnapi ebédek is ritka alkalmak voltak. Hamar kirepültem gyerekként, nem sokat voltam odahaza. A mi családunk mindig örökmozgó volt, s ez most is így van, azaz általában még vasárnap is úton voltunk, vagyunk. Ami a karácsonyi menüt illeti, nincs kifejezetten hagyományos ételsorunk. A feleségem, Marcsi nem nagyon szereti a halat, az ő családjánál általában pulyka és sertés kerül az asztalra ünnepekkor, én pedig a szüleimnél szoktam a halat „bepótolni”. Egyik karácsonyról a „baconbe tekert csirkemell krumplipürével” menüre határozottan emlékszem, mert nagyon finomra sikerült. Az egyetlen hagyományos étel inkább az újévhez kötődik, olyankor mindig lencsét eszünk.

Hogyan találkozott először a főzés élményével?

Egyszer segítettem anyukámnak palacsintát sütni gyerekként, ám ennek azóta sem volt folytatása. Talán ha egyedül élnék, és rá lennék kényszerítve, néhány alapételt megtanulnék, de szerencsére vagy a szüleim, vagy Marcsi ezeket megoldják helyettem. Ezen a téren sosem bíztam a saját tudásomban, inkább fogyasztó vagyok, mint előállító, s talán anyagilag is gazdaságosabb, ha rendelek egy pizzát ahelyett, hogy anyagi kárt okoznék az elrontott étellel.

Külföldi útjai során milyen ételeket kóstolt meg?

A versenyek előtt és alatt mindig figyeltem külföldön is arra, hogy ne kísérletezzek, nehogy összeszedjek valamilyen vírust vagy gyomorrontást. Utána viszont nagyon szívesen kipróbáltam a helyi ízeket, ebben többnyire a csapattársaim is partnerek voltak. Japánban ettem először igazi japán szusit, de Tajvanon is kipróbáltam a helyi ázsiai ízeket. Brazíliából is van emlékem: ott ittam életemben először kókusztejet. Őszintén szólva nem erre számítottam, zöld színű volt és vízízű.

Mit jelent önnek a gasztronómia?

Ha a gasztronómia azt jelenti, hogy szeretek enni, akkor sokat jelent számomra. Imádok kóstolgatni, új ízeket, ételeket kipróbálni. Időnként érdeklődéssel figyelem, ahogyan egy étterem látványkonyháján készül a vacsora, de azt már nem tudnám elképzelni, hogy én készítsem az ételeket, nem állnék át a másik oldalra. Érdekes, amikor Marcsi várandós volt, elég sok főzőműsort néztünk, főleg Jamie Olivert, s időnként azon kaptam magam, hogy ez izgalmas, talán ki kellene próbálnom. Aztán gyorsan meggyőztem magam, hogy se időm, se energiám, se tehetségem a főzéshez.

Mikor találkozott először a borral?

Na erre tisztán emlékszem, legalábbis ma már. A 2002-es világbajnokságra készültünk, Tatán edzőtáboroztunk, s újonc voltam. A felnőttek az egyik szabad délutánon a neszmélyi Hilltop borászathoz szerveztek egy kóstolóval egybekötött bortúrát, s a „tacskót”, azaz engem is elhívtak magukkal. Az lett a vége, hogy „kissé elálmosodtam” az italoktól, amikor délután visszatértünk az edzőtáborba. Le kellett dőlnöm, s másnap reggelig ágyban maradtam. Az ébredés után is eléggé rosszul éreztem magam, ami nagyrészt az én hibám volt, mert nem tudtam, hogyan kell lassan, kimérten kóstolgatni a borokat. Ezt követően évekig nem is ittam bort, de egy ideje megszerettem, elsősorban a Gere pincészet finom vörösborait, s szerencsére ma már azt is tudom, hogyan kell kulturáltan borozni, hogy másnap a fejem se fájjon.

Mivel tölti a szabadidejét?

A szabadidőmet a családommal, a feleségemmel és főleg Liával, a kislányunkkal töltöm. Ha olykor kettesben tudunk maradni Marcsival, beülünk egy moziba. Az biztos, hogy a sebesség mindig a lételemem marad, így az autózás és a gokartozás örökké a hobbim lesz.

Mi volt élete legnehezebb és legszebb pillanata?

A legszebb a kislányom, Lia megszületése volt. Életem egyik legcsodálatosabb pillanatát éltem át, amely teljesen megváltoztatott, természetesen pozitív irányban. A legnehezebb az volt, amikor 2007-ben eldőlt, hogy a vb-ezüst ellenére nem jutok ki a pekingi olimpiára. Kemény és nehéz időszak volt, de ebből is talpra tudtam állni, és az élet kamatostól visszaadta azt, amit akkor elvett tőlem.

Mi az, ami naponta örömet szerez, s mi az, ami bánatot okoz?

Mindennapi örömöm, ha látom a családtagjaimon, hogy boldogok, minden rendben van velük, s amit csinálok, azzal még boldogabbá tehetem őket. Szerencsére nem vagyok negatív, ha nem úgy megy valami, ahogyan szeretném, talán kicsit szomorúbb vagyok, de nem gondolkozom rajta sokáig. Ilyenkor jól jön egy „Berki-mosoly”, s máris pozitívabban állok mindenhez.

Milyen elvek vezérlik az életét?

Leginkább az adott napnak élek, mert az az enyém, azt formálhatom, a múlton nem tudok változtatni, a jövőt pedig nem ismerem. Persze vannak távlati céljaim is, de az a legfontosabb, amit ma meg tudok tenni. Persze nem a „carpe diem” az ars poeticám, mert megbecsülöm a mát. Úgy állok az adott naphoz, hogy kaptam egy újabb esélyt arra, hogy ami tegnap nem ment jól, az ma sikerülhet, bármiről is legyen szó.

Milyen álmokat dédelget a szívében?

Fiatalkorom óta az olimpiai arany volt az álmom, hogy örökre beírjam magam a sporttörténelembe, és a részévé váljak. Mindkettő sikerült. Magánemberként családra és gyerekre vágytam, és szerencsére ez is megadatott már. Sokan szeretnek, sokan vannak mellettem, csodálatos családom van, amelynek tagjaiért bármit megtennék!

Vörösboros szarvaspörkölt

Hozzávalók (4 fő részére):

  • 1 kg szarvashús, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 db zöldpaprika, 1 db burgonya, sertészsír, 1 evőkanál pirospaprika, borókabogyó, babérlevél, 1 mokkáskanál törött bors, só ízlés szerint

Elkészítése:

  • Az összekockázott szarvashúst főzés előtt kiáztatjuk, lefaggyúzzuk, főzés előtt a vizet leöntjük, s hagyjuk, hogy a víz lecsöpögjön róla. Közben a vöröshagymát apróra vágjuk, sózzuk, sertészsírban megpároljuk.
  • Mikor üvegesre pirult a vöröshagyma, a tűzről levéve teszünk hozzá pirospaprikát, törött borsot, 1 gerezd apróra vágott fokhagymát, majd összekeverjük. Hozzátesszük a szarvashúst, összekeverjük, visszatesszük a tűzre, és állandó kevergetés mellett hagyjuk, hogy a hús levet engedjen.
  • Mikor úgy gondoljuk, hogy elkerülhetetlen a víz hozzáadása, akkor nem vizet adunk hozzá, hanem jó minőségű szekszárdi kadarkát. Hagyjuk főni, közben hozzáteszünk még egy összevágott fokhagymagerezdet, 1 vagy 2 borókabogyót, 1 babérlevelet, 1 karikára vágott zöldpaprikát, 1 kisebb félbevágott, felkockázott burgonyát.
  • A főzés elején, amikor megkóstoljuk a szarvaspörköltet, nem szabad megijedni az erős, intenzív sós és fűszeres ízektől, mert mire megfő, a hús átveszi ezeket az ízeket, a finom szarvashús íze pedig kifő a pörkölt levébe. Mire megpuhul a hús, addigra nagyon finom, harmonikus íz és zamat alakul ki. Megfelelő idő kell, hogy a végső csodálatos íz és zamatanyagok kialakuljanak.
  • Ha elfőtte a levét, tetszés szerint vízzel felöntjük, megkóstoljuk, ízlés szerint, ha még szükséges, teszünk hozzá őrölt borsot és sót. Amennyiben erősen érezhető a babérlevél, ki lehet venni. A húst addig kell főzni, míg meg nem puhul.