Ketten is bennégtek a gyorsbüfében

2021.03.20. 16:12

A sárga-vörös színekkel dekorált épületben rekedtek számára aligha volt menekülési lehetőség. A Vezúvból kirobbanó forró vulkanikus kőzet és hamu senkinek nem kegyelmezett Pompejiben 1942 évvel ezelőtt.

A faloda falairól származó freskók 2021. január 25-én
A faloda falairól származó freskók 2021. január 25-én
Fotó: Andreas Solaro / AFP

A két áldozatról csak nemrégiben szereztek tudomást a régészek. Ugyan a Nápoly közelében fekvő antik várost már 1748-ban felfedezték, és jelentős ásatások is folytak ott a XX. században, az ókori gyorsétkezdét, azaz thermopoliumot csak tavaly lapátolták ki a földből.

Meglepetésükre a faloda falain pazar freskókra is leltek, amik nagy valószínűség szerint az ott megehető ételek alapanyagait ábrázolták, nem is beszélve a közel nyolcvan ételmaradványról, amit az agyagedények, amforák és doliumok mélyén találtak.

Mai ésszel felmérve lenyűgöző, micsoda virágkort élt az ókori gasztronómia a Római Birodalom nagyvárosaiban. Elsősorban persze a fővárosban és a gazdag patríciusok körében, akik a lakomáikon szinte bármilyen alapanyagot és fűszert megengedhettek maguknak, amit az akkori ismert világ legtávolabbi szegleteiből is sikeresen juttattak el a piacokra, onnan pedig palotáikba.

Így kerülhetett asztalukra friss osztriga a mai Bretagne vidékéről, flamingónyelv Afrikából vagy a méregdrága bors és fahéj Indiából.

Mindent, ami a konyháikba kellett, görög szakácsaik beszerezhették Róma egyik legimpozánsabb épületében, a Központi Vásárcsarnokban. A földszinten gyékényekre pakolva zöldségfélék és friss, illetve aszalt gyümölcsök sokaságát kínálták, bár nem mindegyik úgy nézett ki, mint mai leszármazottja: a dinnyék csak ökölnyi méretűek, a spárgák viszont óriásiak voltak.

  • Az első emeleten sorakoztak a borral és olívaolajjal teli, óriás cserépkorsók (dolia) minőség és ár szerint csoportosítva. Tartalmuk a Földközi-tengert övező vidékekről érkezett.
  • A második és harmadik emeleten vásárolhattak be fűszerekből. A birodalomban megtermeltek mellett volt itt olyan is, amit messzi földről szállítottak ide. Például többféle bors, ami olyan elképesztően drága volt, hogy külön fegyveres személyzet őrködött felette. Nem is engedhették meg maguknak sokan, hogy vacsorájukra egy falu árát őrölhessék.
  • A negyedik emelet a gabonakereskedők tanácstermeit rejtette, az ötödiken volt viszont az ókori világ egyik páratlan csodája, a halpiac. Nem csupán sózva és füstölve álltak itt a vízi állatok, hanem frissen, jégre vagy hóra fektetve, illetve tengervízzel feltöltött és édesvizes grandiózus medencékben. Előbbiekbe tartálykocsikon hordták a tengerről a friss vizet, utóbbiakat a vízvezetékről (aquaeductus) táplálták.

Ilyen választék mellett nem csoda tehát, ha az ókori szakácsokat nem hozta zavarba az, amikor gazdájuk pacsirtanyelv-pástétomot vagy sült mogyorós pelét rendelt az esti lakomára.

Nem úgy a szegényebb rétegek, amelyeknek jórészt csak gabonafélék (ezt a császártól is kapták), zöldség és gyümölcs jutott. Néhanapján hús is, leginkább nyesedék és belsőség. Az otthoni főzőcskézés öröme viszont nem adathatott meg nekik, hiszen a korabeli 5-6 emeletes lakóházakban (insulae) nem állt rendelkezésükre konyha. Legfeljebb a közkonyhákon bizonyíthatták gasztronómiai hozzáértésüket.

Ez az állapot a korabeli „fast foodnak” kedvezett igazán, amit utcai árusok, fürdőcsarnoki csemegések kínáltak, vagy a tavernákban és thermopoliumokban mértek. Utóbbiakból volt is vagy másfél száz egyedül Pompejiben. Noha egyiket-másikat a gazdagok is látogatták, valójában a nép konyhái voltak, ahol a tavernákban elvitelre készültek az ételek, a thermopoliumokban viszont asztalhoz is lehetett ülni.

A fekve étkezés lehetősége csak a patríciusokat illette meg.

Az ünnepelt ókori költő, Marcus Valerius Martialis (40–104) a forró serpenyőkön tartott, meleg csicseriborsót és a füstös kolbászokat említi meg a thermopoliumok kínálatából. De a vendégek mártogathatták a kerek kenyerekből tört vagy vágott cikkeiket hagymás pörköltfélékbe is, amiket fenyőmaggal vagy mandulával gazdagítottak. Ehettek lóbabot, borsót és spárgát. A választást az is megkönnyítette, hogy a meleg edényeket magukba foglaló pultok oldalára festették azok tartalmát, azaz a korabeli menüt.

A Pompejiben tavaly kiásottakat húsos kacsák, kakas és egy pórázra kötött kutya díszíti. Hogy ez utóbbi alapanyag vagy elrettentő házőrző jelképe lehetett, nem tudjuk. Van viszont belevésve egy korabeli gúnyos graffiti: NICIA CINAEDE CACATOR, azaz – szabad fordításban – Nicia (valószínűleg a tulaj vagy egy alkalmazottja) szégyentelen „szarógép”.