A „bányásztorta” a kedvence – az Asztalfőn Szekeres Adrien

2021.03.28. 13:04
Gyerekkorában rossz evő volt, majd gimnazistaként megismerte az ország ízeit. Volt, hogy a tepsivel együtt dobta ki a rosszul sikerült piskótát. Ma már szívesen főz, és a világ összes konyháját kipróbálná.

Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára, a családi ebédekre?

Emlékszem, hogy a többiek már régen lent játszottak az udvaron, én meg csak ültem a tányérom felett, mert édesanyám azt mondta, amíg nem eszem valamennyit belőle, nem mehetek le játszani.

A húgom imádta a rántott húst, a csirkepörköltet, én ezeket sem szerettem. Magával az evéssel voltak gondjaim, aztán egyszer csak úgy döntöttem, hogy megszerettetem magammal az ételeket.

Utáltam a meggyszószt, édesanyámmal mégis azt készíttettem, mert tudtam, ha én kérem, akkor mindenképpen meg kell ennem. Ha egy gyerektől megkérdezed, hogy mi a kedvenc étele, azonnal rávágja. De nekem ilyen nem volt. Talán egyetlen kivétel mégis akadt: nagymamám süteménye, amit Egerben csak úgy hívtunk, hogy „bányásztorta”, egy kávés krémmel készült finomság.

Mikor változott meg az ételekhez való viszonya?

Kamaszkoromban Szentesen jártam gimnáziumba, és kollégistaként a menzán étkeztem. Na de nem ez hozta meg az étvágyamat, hanem hogy az ország minden részéről jártak oda a diákok, akik hozták magukkal a hazai kosztot. Valaki Ajkáról hozott töltött káposztát, másvalaki Szabolcsból, én pedig egriként állítottam, hogy nem ez a töltött káposzta. Édesanyám általában rakott karfiolt és fasírtot sütött, mert az elállt napokig.

Amikor vasárnap visszaérkeztünk a kollégiumba, mindenki kipakolta, amit hozott, s akkor kezdtem el igazán élvezni az ízeket. Imádtam például a szilvalekvárral töltött leveles kosárkákat, amiket a Nyírségből hozott a barátnőm.

Mikor vett először a kezébe fakanalat?

Amikor Budapestre költöztem, hamar kiderült, hogy a szomszédom Romhányi József házvezetőnője, aki imádott főzni. Margit néni úgy tudott beszélni egy tojáslevesről, hogy az ember azonnal megkívánta, így kedvet kaptam az evéshez és a főzéshez is. Sokszor átmentem hozzá, és elmagyarázta az arányokat, hogy például egy kiló tökhöz mennyi tejföl kell, hány kanál ecet, mennyi paprika és cukor. Időnként pedig az én lábasaimban főzött, hogy lássam az adagokat, hogy miből mennyi kell.

Sütni viszont ő sem tudott. Egy alkalommal nagyon megkívántam édesanyám meggyes piskótáját, így gyorsan elkértem a receptjét, megcsináltam, de annyira rosszul sikerült, hogy mérgemben a tepsivel együtt kidobtam. Felhívtam édesanyámat telefonon, s elpanaszoltam neki, hogy elegem van ebből, nem kísérletezem tovább! Édesanyám vigasztalt, majd azt mondta, mindjárt süt egyet, s feladja postán. Így is lett, másnap megérkezett a meggyes piskóta, s én rögtön átvittem Margit néninek, hogy kóstolja meg. El volt ragadtatva, hogy milyen ügyes vagyok, miközben próbáltam meggyőzni, hogy ezt nem én sütöttem, hanem az édesanyám.

Hogyan folytatódott „szakácsi pályafutása”?

Amikor nálunk is megnyíltak az első kínai éttermek, kíváncsi lettem. Megismertem a kínai konyhát, s azóta az indiaitól az olasz konyhán keresztül mindenfélét kipróbálok, akár itthon, akár külföldön. Amikor utazom, mindig a helyi jellegzetes ízeket keresem. 

Ha el szeretnék készíteni valami ételt, általában megnézek néhány szakácskönyvet, blogot, összehasonlítom a recepteket, aztán a saját elképzeléseim szerint főzöm meg. Ezért néha bajban vagyok, mert ha nagyon jól sikerül, nem tudom még egyszer megcsinálni.

Mit jelent az ön számára a gasztronómia?

Egyfelől a rohanós hétköznapokon is – amikor még voltak  ilyenek – a házi kosztot. A gyerekeim és a férjem is igénylik, hogy mindennap főzzek, főzzünk valami finomat.

Másfelől kíváncsiságot, nyitottságot, jó társaságot, élvezeteket. Szeretünk étterembe járni, de a barátokkal is sokszor főzünk együtt, sőt még vacsoracsatákat is rendeztünk.

Milyen viszonyban áll a borokkal?

Amikor a férjemmel, Gáborral megismerkedtem, időnként felbontottunk egy üveg pezsgőt, de ennél tovább sokáig nem jutottunk. Miután a kétezres évek közepén megválasztottak az észak-magyarországi régió nagykövetének, elkezdtük látogatni az egri borospincéket: jártunk a Gál Pincészetben, Vincze Bélánál, és akkor találkoztunk először Lőrincz György borásszal is a St. Andrea Pincészetben. Megismerkedtünk a borászokkal, és ma már nagyjából tudom, hogy az ételekhez milyen bor illik.

Melyik volt élete legnehezebb pillanata?

Azt szoktam mondani, hogy nekem semmi nem jött könnyen, de hálás vagyok ezért, mert csak a jó tanulók kapnak nehéz feladatot.

Mi az, ami naponta örömet vagy bánatot okoz?

Ha a családomra nézek, a férjemre, a gyerekeimre, akkor úgy érzem, hogy a legfontosabb dolog rendben van az életemben, és ennek képes vagyok mindennap örülni. Bánatos akkor szoktam lenni – szerencsére ritkán –, ha nagyot csalódom valakiben, aki fontos nekem. Kisebb-nagyobb dolgokon bosszankodni persze én is szoktam nap mint nap.

Milyen iránytű szerint éli az életét?

Számomra a harmónia nagyon fontos, igyekszem úgy élni, hogy a környezetemben lévő emberekkel, ideértve a kollégákat is, jó emberi kapcsolatot ápoljak. Fontos a tisztesség, a megbízhatóság, a korrektség, ezek nélkül nem tudok elképzelni semmilyen kapcsolatot. Mind a munkára, mind a magánéletre igaz, hogy csak akkor működik, ha sok energiát fektetünk bele.

Milyen álmokat dédelget még a szívében?

Az elmúlt húsz év leginkább a munkáról és a gyerekekről szólt. Ha a pandémiának vége lesz, szeretnék sokat utazni, eljutni olyan helyekre, ahol még nem jártam. De leginkább arról álmodom, hogy a gyerekeinknek legyen teljes és szép életük.

Szabolcsi töltött káposzta, ahogy Adrien szereti

Hozzávalók (6-8 fő részére):

1 kg kacsamell darálva, 100 g frikandó sonka, 150 g angolszalonna, 150 g kacsazsír, 2 teáskanál tejföl (elhagyható), 3 db közepes vöröshagyma, 550 g kerek szemű rizs, 3 fej káposzta, 4 kávéskanál őrölt pirospaprika, 5-6 teáskanál vegantéria (vagy más ételízesítő), 2 gerezd fokhagyma, 1 l (házi) paradicsomlé

Elkészítése:

A vöröshagymát kockára vágjuk, és zsíron megpároljuk. Amikor kész, levesszük a tűzről, és rászórjuk a pirospaprikát. Az egészet összekeverjük, majd félretesszük, hagyjuk kihűlni. A sonkát és az angolszalonnát pici kockákra vágjuk, és összekeverjük a darált kacsamellel. Ezután hozzáadjuk a rizst, a fokhagymát, az ételízesítőt és a kihűlt párolt vöröshagymát. Hozzáteszünk 2 evőkanál paradicsomlevet és 2 teáskanál tejfölt is, majd a masszát jól összekeverjük. Akkor megfelelő, ha nem száraz, hanem jó szaftos a keverékünk.

Egy nagy fazékban sós vizet forralunk, a káposzták torzsáját kivágjuk. A káposztát villával megszurkáljuk, mielőtt beletesszük a fazékba, majd főzés közben szépen egyenként levesszük a megfőtt káposztaleveleket. Addig csináljuk, amíg elég káposztalevelünk lesz, ezekbe töltjük a húsos masszát.

A szabolcsi káposzta különlegessége, hogy nagyon picike töltelékeket készítünk. Egy levélből legalább 2 kis henger alakú töltelék lesz. Nem szabad nagyon megtömni, mert akkor nem tud megfőni benne a rizs.

A káposzta közepének leveleit nem tudjuk felhasználni, így azokat nagyobb darabokra vágjuk, és a lábas aljára szórjuk. Erre tesszük a töltelékeket egymástól távol, hogy tudjanak dagadni. Szépen sorban, alulra a nagyobbakat, fölülre az apróbbakat. Ezután felöntjük félig vízzel, és feltesszük főni. Ha forr, ráöntjük a paradicsomlevet. Ha kevés a leve, önthetünk rá még vizet.

Lefedjük, és mintegy 2 órán át főzzük, ha kész, tejföllel kínáljuk.