Calçot, avagy ilyen egy katalán tavaszi emlék

2021.06.14. 16:11

Ha nem nézel utána, nem bányászod ki az internetről, csak arra tévedsz, a Barcelonához közeli Vallsba, Katalóniában, mert éppen ott vagy, persze nem most, hanem békeidőben, akkor ezen a néven egy köteg kövér újhagymához hasonló növényt látsz, pedig ez valami más: calçot.

Meg is nyugszol, hogy itt is van újhagyma, kellemes, tenger felől érkező szél borzolja az idegeidet, hirtelen rájössz, hogy éhes vagy, és mit tesz isten, a közelben asztal méretű fémtepsikben faszenes lángok égnek, rajtuk dupla rács.

Calcot 1.

Ennek mi értelme, kérdezed, de már látod is a választ: a huszonötös kötegekről lekerülnek a zsinegek, és a nyers növények szétterülnek a lángoló rácsokon. Hamar kormozódnak, lángok nyaldossák a fehér fejű, zöld szárú kvázihagymákat. 

Mi ebben a különös, kérdezed magadtól, miért a tömeg, miért a nagy örömködés. Mert mindenki puszta kézzel a forró, kormos hagymák zöldjét és szakállát hámozza, hogy végre hozzájusson a fényes fehér belsőhöz, majd romesco szószba mártogatja, és két pofával falja.

A szósz paradicsom-fokhagyma-mandula összetételű többnyire, és kifejezetten ezekhez az édeskés ízű hagymákhoz rendeltetett. Behunyt szemmel azt hinném, hogy egy kissé túlfőtt spárga, sima, csúszós, a szegények, az istenadta nép spárgája. Semmi ceremónia, ahogy eszed, kormos, szenes kézzel, némi égésterméket is beviszel a szervezetbe, mellé karcos vörösbort kortyolsz, és bátran nézel a jövőbe, mert ezt még a járvány sem tudta tönkretenni.

Ez a mindenkor megújulás ünnepe, lobognak a lángok, és te selymes calçotot majszolsz tucatszámra, a kezed szenes, az arcod is összemaszatolod, és ha ránézel a szomszédodra, akkor az ő arca is kormos. Itt kormozódtok a tavaszi napsugár langyos melegében. A calçot újságpapírba göngyölése amellett, hogy az eszköztelenség és szerénység rítusa, a nyomtatott sajtó mulandóságát is érzékelteti: a tegnapba már csak hagymát csomagolunk, csak arra jó, lángra is kaphat, az sem baj.

Calcot 2.

És persze a tavasz nemcsak a hosszú, fehér, édeskés „hagymáról” szól, hanem a télből kiszabadulni akaró lefojtott libidóról is, ha szabad így aposztrofálnom, mert elkerülhetetlen a calçotünnep alatt nem odafigyelni magára a calçotevés finoman áthallásos erotikus mozzanataira, ahogy a kormos héjától megfosztott fehér hagymát a szószba tunkolás után felszegett fejjel, mint egy spárgát, a magasból a szájba eresztik, beletuszkolják. Mindenki akaratlanul is felfelé néz a szikrázó napsütésben, és ügyet sem vetve egyiket a másik után tömi magába a „hagymát”. De amikor a következő darabot pucolja, akkor már van idő egy-egy szemösszevillanásra, kétértelmű mosolyra. Elvégre tavasz van, és a bort is a szokásos szerpentinvégű bokályból egyenesen a szomjas szájakba locsolja a calçotot ünneplő népség.