Feketéből van szakáll, gyöngy és kagyló, ám enni csak az utóbbit lehet

További Degusztátor cikkek

Határozottan állíthatjuk, hogy ez a podcast nem úgy startol el, mint egy versenyautó, de vannak lassan induló történetek is. Mint például ez.

Pierre ráadásul elmélkedik. Így, persze, érthető, hogy idő kell ahhoz, amíg sík terepen százra gyorsul, ám ha arra gondolunk, hogy Jules Laforgue, a francia izmusok fiatalon elhunyt költője sem tizenöt perc alatt írta meg Közelítő tél című versét, igazat kell adnunk Pierre-nek is, ha télen az jut az eszébe, hogy itt a tél. Megyünk bele. A télbe. S hol van még a napfény... Jaj, hogy fáj, ahogyan Laforgue írja (Jékely Zoltán fordításában), ráadásul még csupán az őszről:

Ó, már leülni sem lehet, megáztak a padok,

jövőig erről is bölcsen lemondhatok,

megáztak a padok s az erdő megrozsdásodott.

S a kürtök már szavadba és orcádba fújnak!

La Manche felől nehéz felhők vonultak

s elrontották utolsó vasárnapunkat.

A három testőr nyomában

Pierre amúgy szintén egy francia nagyságot idéz elénk. Id. Alexandre Dumas-t, kinek regénye, A három testőr azért fontos egy ilyen gasztronómiai blogban, mert abban szerepel La Rochelle ostroma. A történelem ugyan tele van csatákkal, de ez különösen fontos.

Ebben a podcastban azonban ez mit sem számít, csak az, hogy a testőrök ürücombot falatoztak, ám nem tudják befejezni az étkezést. A megszakított étkezés pedig, mint tudjuk, nem olyan jó dolog.

Pierre viszont elment La Rochelle városába. És ami elé tárult, azt terülj asztalkámnak látta. És nem csak azért, mert Pierre Gagnaire is ott működtet éttermet. Nem is akármilyet.

S ha már Pierre ott járt La Rochelle városában, a testőrök lakomájának nyomába eredt. Vagyis evett, amit talált. Például egy speciális burgonyát Île de Ré szigetén. Ízlett neki. Erről a növényről, a speciálisról ugyan azt mondja, hogy az májusban és júniusban a legfinomabb. (Ezt hallva választ kapunk arra is, hogy gasztronómiai szakírónk a podcast elején miért mereng a télről.)