Hét revolvergolyó és csokis babka a Klauzál téren

Ha manapság Budapesten, a szépen felújított Klauzál téri Vásárcsarnok oldalán kiül az ember a David's Kitchen napos teraszára, hogy currys, vörös áfonyás, diós kenyérre kent paradicsomjames tonhalas kenyeret majszoljon, arra is lesz ideje, hogy a házak falaiba mágikus erővel préselt, az aszfalt repedéseiben, a lejtős kanálisrácsok körüli ráncokban őrzött történéseket, a város emlékezetét mozgóképként felidézze. Mintha a tágas teret kupolaként egybefogó égbolt vetítővászon volna, azon a múlt filmje pereg.

Jó az a currys kenyér, de talán még jobb az elzsidósodott jemeni ziva, ami rebbenő rétestészta vékonyra tekercselt formában, benne édesburgonyás-spenótos töltelékkel. Szezámmaggal megszórva. A Dob utca és Klauzál tér sarok felé nézve észrevehetjük a „kultúrkofát”, a filmkockák egy szép mosolyú asszonyságot mutatnak a harmincötös évből.

• A tér kerítésének támasztva áll egy kopott deszkákból összetákolt hatsoros könyvállvány. Az állvány mellett egy széken ül az asszonyság, aki a legmarkánsabb egyéniségű pesti bouquinist.

Igen, valamikor itt a szabadban árusítottak könyveket, mint Párizsban a Szajna partján, a könyvek szerelmesei ide jöttek válogatni a kor bestsellerei közül.

Nyomokban narancs és mazsola 

Ahogy visszakóricál a tekintetem, a képek elillannak, marad egy tojáskrémes buci meg egy shakshuka. Na, ez legalább olyan figyelemre méltó, mint az iménti látomás, sőt – ha mondhatom némi túlzással – a jaffai Dr. Shakshuka is elbújhat mellette, pedig annak doktorátusa van. De ez itt habilitált professzorság, PhD, meg az ég tudja, innentől már nem is érdekel más shakshukája.

Amíg leszegett fejjel ezt a serpenyős ízbombát bekebelezem, arra ocsúdok, hogy a tér másik sarkán, tőlem balra, a Kisdiófa utca felőli oldalon pisztolylövések hangja veri fel a tér csendes duruzsolását.

1931-et írunk, pénteken reggel fél tízkor a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Klauzál téri fiókjában három autós bandita revolveres álarcos rablást kísérelt meg. Senkinek sem tűnt fel, hogy a nyári melegben lehúzott ponyvatető és homályos Mária-üveg takarja el az autó utasait, és azt sem vette észre senki, hogy az autóból állig felgombolt esőkabátban száll ki két utas, a bankfiók bejáratánál valami különös fekete szemüvegből és zsebkendőből kombinált álarcot ölt.

De nincs megállás... Előttem három színben, háromféle, helyben készült kence. A pékség tudniillik nem csak sütöget, de igyekszik minden deli vonalon pótolhatatlanná tenni magát. Azt érdemes tudni, hogy az üzemeltető házaspár nem újonc a magyar gasztronómia területén. Az egykor híres és úttörő fine dining Baraka étteremmel emelkedtek ki, szereztek nemzetközi hírnevet. Talán korábban érkeztek, mint hogy az idők megérettek volna arra a gondolkodásmódra és minőségre, amit képviseltek. Viszont most megtalálták a helyüket, a Klauzál tér és a láthatóan fejlődésnek indult környék egy éven belül kulináris paradicsommá érik, és ebben nagy szerepe van az ő jelenlétüknek is.

A céklahumusz, ami nyomokban narancsot és mazsolát is tartalmaz, meg az avokádó kesudióval, korianderrel, és igazi finomság a csirkemájkrém is édesburgonyával, gránátalmával ízesítve. Nem véletlenszerű kavarások ezek, hanem a precíziós fine dining fegyelem diktálta kiméricskélt, anyagarányok szerinti harmonikus elegyek.

A shakshuka tunkja

A chicagói film folytatódik, most már teli szájjal bámulok a Kisdiófa utca irányába: A két fiatalember hanyatt-homlok menekül, közben szüntelenül dördülnek a lövések. A tisztviselők már a banditák sarkában vannak, és az utca felől is nagy csoport tódul a bejárat felé, úgy látszik, hogy a két rablótámadó áttörhetetlen gyűrűbe került. De a pergőtűzszerű revolverlövések közben sértetlenül futhatnak az ócska autó felé, melynek motorja percek óta berregve várja az indulást. A két fiatalember egy pillanat alatt beugrik a ponyvával fedett autóba, csak ekkor hangzik fel a tömeg ordítása: – Rablók! Fogják meg! Rablók!

Az utolsó shakshukafalatokat tunkolom, fél szemmel még látom a rablós filmet, de váratlanul a tőlem balra eső csarnokbejárat előtt kétlovas társzekér patkócsattogására leszek figyelmes, rendőri kísérettel behajt a csarnokba a szekér, nehéz kerekei vésztjóslóan csikorognak.

Élénk feltűnést kelt a lovaskocsi, amely mellett négy rendőr vonul be a csarnokba. A különös menet élén egy aktatáskás férfi halad, aki már régi ismerőse a Klauzál-téri piacnak. Wagner adótiszt jelent meg hatósági kísérettel, ami nagy riadalmat okoz a csarnok elárusítói között. Pillanatok alatt szerte fut a rémhír, hogy az adótiszt foglalni jött az adóhátralékosokhoz. A csarnok árusainak kilencven százaléka adóhátralékban van...

A másik történet sem szünetel: a bankhoz megérkeznek a rendőrök, csikorgó fékekkel hajtanak a bank elé. Szeretik a felhajtást. A kivezényelt karhatalom alig tudja visszaszorítani a téren hömpölygő tömeget a bankfiók előtti járdáról.

Hét revolvergolyó és a babka

A rendőri bizottság megkezdi a vizsgálatot. A golyók helyéből meg lehet állapítani, hogy három lövés az egyik menekülő tisztviselő felé irányult, három csak ijesztésül szolgált és a mennyezetbe talált. A hetedik lövést a banditák arra a kereskedőre adták le, aki később kerékpárján üldözte őket, Levadits Imre Klauzál téri fűszerkereskedőt akarták lelőni a menekülő banditáik, mert útjukat állta.

Csak kapkodom a fejem, mert a piacon is drámai események zajlanak. Ide a mérleget! Az adótiszt előveszi írásait, és sorra járja az árusok fülkéit. Minden kereskedő előtt megáll és felszólítja, hogy fizesse meg adóhátralékát. A kereskedők felajánlják, hogy tehetségükhöz mérten kifizetik az adóhátralék egy részletét, de Wágner úr szigorúan ragaszkodik az egész adóhátralék egyszerre való megfizetéséhez. Aki nem tudja egyszerre megfizetni az adótartozást, annak Wágner úr lefoglalja a mérlegét. Hiába rimánkodnak a kereskedők, markos munkások ragadják meg az ócska mérlegeket és rakják fel a kocsira. Akinek mérlegét elvették, az nem árulhat tovább, ott nézheti tehetetlenül a pénteki forgalmat.

A bajba jutott árusok némelyike erőszakkal védi a mérlegét. Egy ideges asszony az izgalomtól ideggörcsöt kap. Amikor az adótiszt le akarja foglalni a mérlegét, elkeseredve dobálódzik maga körül, egy kisebb súllyal véresre sebesíti Wagner adótiszt ujját...

Aztán már csak üldögélek, a délutáni napsugarak csúszkálnak a közelemben, fiatal fruskák csacsognak a szomszéd asztalnál. Még bedobok egy csokis babkát, már nem számít, hogy mit gondolok, de még azt mormolom magam elé, hogy ilyet se ettem, nem tudom, mióta. Van remény: valahogy visszatérnek a régi szép idők a Klauzál térre.

(Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre Pierre kóstolgat – és hiszed vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható.)

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.