Mi minden van egy üveg egri bikavérben?

2009.10.15. 15:13
Büdös és savanyú, kár volt azért a szőlőért, amelyik ennél a cégnél végezte. Erre mondják, itatja magát, jöhet nekem még egy palackkal. Mind a két mondat egy-egy hipermarketben is kapható bikavérről íródott. Vajon a glicerin Eger legnagyobb problémája, vagy a rengeteg pocsék lőre? Teszteltünk, és megint kiderült: a magyar bor jó is lehet, csak meg kell fizetni.

Az egri bikavér elátkozott brand. Furcsa módon akkor lett igazán népszerű és ismert, amikor tönkrevágták a minőségét. Egy rendszerrel korábban a KGST-piac legkeresettebb borai közé tartozott, ütős nevének köszönhetően vették határon túl és innen, sokkal több készült belőle, mint amennyi színvonalasan készülhetett volna. A képlet a rendszerváltás után is csak részben változott meg. A névnek még mindig van húzása, addig, amíg nem magas az ára. Ám a 300-500 forintos minőség az igényesebb nyugat-európai és tengerentúli üzletekben csak az alsó polcokhoz és a presztízs további erodálásához elég.

Mi a bikavér?

A bikavér vörös házasítás, más néven cuvée, legalább három szőlőfajta borának kell lennie benne. Eger mellett Szekszárdon is készítik. Egerben nincs fajtamegkötés, a 97-es szabályzat nyolc szőlő jelentőségét azért kiemeli, ezek: kékfrankos, kékoportó, blauburger, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc, pinot noir, kadarka. 2002-ben besorolást kapott a bikavér superior, ennek készítésekor komolyabb feltételeknek kell megfelelni.

Egri bikavért készíteni bizonyára ma sem utolsó biznisz, különben nem lehetne belőle annyi és annyiféle, amennyi van. Bár Egerben már a 90-es évek közepe óta igyekeznek adminisztratíve emelni a minőségen és az imázson is – az aktuális bikavérszabályzat első verzióját még 1997-ben fogadták el –, ezeket az igyekezeteket csak részben koronázza siker. Az előírások ugyanis továbbra sem azt a célt szolgálják, hogy a bikavér igazán jó legyen, hanem azt segítik, hogy bárki készíthessen ilyet. A maximális megengedett terméshozam például 120 mázsa hektáronként, ami a sok helyütt még mindig háromezer alatti tőkeszám felől nézvést több mint négykilós terhelést jelent, így aligha lehet igazán jó borokat palackozni. Az ezzel kapcsolatos kritikákra a válaszáltalában az: akik kifogásolják a szabályzat megengedő karakterét, azok az egri bikavér piaci pozícióit próbálják gyengíteni. Így aztán a legborzalmasabb leveket tartalmazó palackokra is felkerülhet a nemzetiszín szalag, a Districtus Hungaricus Controllatus Eger és a Védett Eredetű Bor felirat.

Ezzel együtt az elmúlt két évtizedben nem kevesen tettek nagyon sokat annak érdekében, hogy tényleg finom bikavérek is legyenek a mezőnyben. Lehet sorolni a neveket: Thummerer Vilmos, Gál Tibor, Pók Tamás, Lőrincz György, Bukolyi László, Tóth István és így tovább. Míg mondjuk 1991-ben szinte csak pocsék bikavérekhez lehetett hozzáférni, ma már a hipermarketekben is legalább fele-fele az arány a jó és a rossz között. A nagy kérdés azonban Vincze Béla botránya után az, hogy ez az ügy – és esetleg mindaz, ami utána következhet – mekkora károkat okoz az ország egyik legizgalmasabb, de közben amúgy is gondokkal küszködő borvidékének.

Azt találtuk ki, hogy két találomra kiválasztott hipermarketben tizenhárom bikavért vásárolunk találomra, és olyan csapattal kóstoljuk meg őket, amelynek tagjai nem echte borbuzik, sőt olyan is akad köztük, aki reflexből mondja, ha meghallja a márkanevet: "nem szeretem a bikavért". Két személy keveredett a civilek közé, aki közelebb áll a borhoz: jómagam és az inforádiós Kovács András István, a teszt voltaképpeni ötletgazdája. Vakon kóstoltunk, összevissza sorrendben – a későbbi második helyezett pl. elsőként került a poharakba –, tízes rendszerben pontoztunk, 10-est egy bor sem kapott, 9-est több is, 1-est nemkülönben. A prekoncepció bizonyítást nyert. Egyfelől nem találkoztunk brutálisan olcsó bikavérrel, amely akár csak a legminimálisabb elvárásoknak is megfelelt volna. Másfelől pedig akikben eddigi teljesítményük alapján megbíztunk, azok most sem hagyták cserben a fogyasztót. Az első számú tanulság: az egri bikavér jó, csak pénzbe kerül. A második számú tanulság: anélkül, hogy Vincze bűneit mentegetni próbálnánk, Eger legnagyobb baja nem a glicerin, hanem az ócska lőre.

Jönnek akkor a részletek, Attila releváns bevezetőjével: "Mivel Egerben jártam gimnáziumba a 90-es évek elején, elég korán, már 15 évesen belekóstoltam a bikavérbe. Hazugság lenne azt állítani, hogy ízlett, de mivel a környezetemben mindenki ezt itta, kólával nekem is elment. Természetesen az első berúgás is a bikavérhez és az egri pincékhez fűződött, ebből adódóan az első fej- és gyomorfájás is, na meg a foltok az ingen. 1995 óta nem nagyon találkoztam a bikavérrel, most folyton arra gondoltam, hogyan lehetett meginni azokat a borokat."

Dula Bence Egri Hegybíró Bora 2002 (4000 Ft felett)

Szép ribizlis, kimondottan érett, életteli és finom. "Kellemes volt, kissé kesernyés utóízzel, de hosszan innék belőle" – írta Attila. Péter szerint "kezdetnek ez nagyon is megfelel. Egy csülköt hozzá, hogy tartózkodó karaktere indokolható legyen. Íráshoz is innám". Imre kissé fukarnak tűnt: "A vége szép, fanyar, még templomablakot is pro dukál, ha ezt adják 350-ért, nagyon korrekt!" Gábor vébékába is el tudta volna képzelni, de azért ahhoz túl jó."
Átlagpontszám 7,1, összesítésben 2. hely

Thummerer Egri Bikavér 2004 (3000 Ft felett)
Fűszeres, meggyes, benne van a korban, de remekül tartja magát. Fanyar volt kicsit, mintha csípne, apám is csinál legalább ilyet, de nem forgalmazza, állította Attila. Péter is rokoni párhuzamot vont: "Ha a haverom bátyjának az apósáé, akkor udvarias mosollyal dicsérném a kedves rokon szakértelmét. Nyelés után sajnos lúdvércet tapaszt a nyelvre. Háztartási kekszet kérnék ezért." Gábor bekeményített: "Aki azt mondja, hogy a bort csak orvosságként vesz magához, az biztosan ilyet iszik, mert olyan keserű a mellékíze, mint az algopiriné. De érzem, hogy lesz még rosszabb."
5,17 pont, 7. hely

Promontorbor Egri Bikavér 2007 (300-500 Ft-os kategória)
Büdös és savanyú. Kár volt azért a szőlőért, amelyik ennél a cégnél végezte. Péter: "Gyomorforgató történet jut eszembe arról, hogy mikor nyúlnék legközelebb ehhez. Az a vége, hogy a világ leggonoszabb utasellátósa egy elhagyott bakterház restijében arra kényszerít, válasszak a tegnapi csapolásból a pulton maradt szénsavmentes meleg söre és a vörösbora között. És akkor borzongva talán ezt választanám." "Ez talán hibás? KIÖNTÖTTEM, pedig nem szoktam kóstoláson" – vallott színt Imre. "Ha film volna, ez lenne a Rocky 5 werkfilmje" – így Gábor.
Kerek 2 pont, 12. utolsó előtti hely

Sike Tamás Egri Bikavér 2005 (közel a 2000 Ft-hoz)
Fás, aszalt gyümölcsös, de van benne mélység. "Bogyót szedünk az erdőben, savanykás, de örülünk neki, hogy van" – állapította meg Péter. "Nekem túl van barrikolva, vagy legalábbis úgy érzem" – szakmázott Imre. "Sokat ígérő illat, ízre pedig éppen az a fanyar összkép, amire borszakértő cimboráim azt szokták mondani, hogy ez egy jó bikavér." Gábor érezte, hogy ez erős játékos a mezőnyben, de azért meg tudott volna enni minden pohár után fél kiló tepertős pogácsát.
6,5 pont, 4. hely

Vincze Béla Egri Bikavér 2006 (nem sokkal 1000 Ft fölött)
Fűszeres és animális, iható. "Már az illat elrettentett, elsőre köhögtem tőle, ami nem túl jó előjel, de végül is jó volt." Péter szerint "az érett ember elfogadja, hogy kompromisszumokat kell kötni. Nem lehet mindig a végsőkig elmenni. Bölcsen nyúlunk még egy pohárhoz, nem baj, hogy ez jutott. Vállalható beletörődés. Csupa opportunista meghunyászkodás, de legalább nem fáj." Imre azt mondta, "ha elég olcsó, ez is korrekt". Ezúttal Gábor volt a legkegyetlenebb: "Enyhe dögszag, elmúlást idéző aromák, a legleghangolóbb bor, amit eddig ittam, de tényleg. Temetői séták és halotti toron összeboruló rokonok jutnak róla az eszembe. Borzalmas. Az ilyenek miatt vigad sírva a magyar."
4,5 pont, 8. hely

Korona Borház Egri Bikavér 2006 (1000 Ft környéke)
Szép illat, sok gyümölcs, kicsit édes, jó bor, árértékbajnok. "Itatja magát, ilyennek kellene lenni valamennyinek" – örült Attila. Péter a csavart kereste benne: "Sütike, szilvalekvár? Bikavér a hölgyeknek, huncutul?" "Édeskés. Az első kortyra egészen jó bornak tűnik, de aztán
elbizonytalanodom, édes és marja a torkom. Nem tudok szabadulni a
gondolattól, hogy adalékot érzek benne, pedig nem értek hozzá.
Nagy bajban vagyok a pontozással, 5-öst és 1-st is adnék rá, így jön
ki az átlag 3-as" – matematikázott Imre.
5,67 pont, 5-6. hely

Tóth István Egri Bikavér Superior 2005 (2000 Ft fölött)
Előbb zárt, aztán nagyon mély és gazdag, ízben egysíkúbb. "Ebből két pohárral kértem" – ismerte be Attila. Péter még lelkesebb volt: "Kérem alássan, én megértettem a Bánk bán üzenetét, meggondolom, kegyelmes uram, és iszom. Minden borral kapcsolatos vitézes sallangot kész vagyok befogadni most. Elfogódott lettem. Vérző bika a szívem." Imre már megint sóher volt: "Átlagos, jó közepes, erre is azt mondom, ha 500 Ft-ért adják, megéri." Gábor meg lelkes: "A savtartalom éppen a kedvemre való, az utóíze is kellemes. Egy bikavér, amit szeretek, döbbenet."
7,33 pont, 1. hely

Hegyvin Bt. Egri Bikavér 2007 (300-500 Ft)
Dohos és savanyú. Jelleg és íz nélküli, csak a kóla segíthet rajta, de nem túlzottan. "Csókolom, csak ez van ma, vagy málnafröccs még maradt-e, kérdezném, ha ezzel kínálna a söntés mögött a szürke kedvű eladó" – merengett Péter. Imrének és Gábornak is ifjúkora jutott eszébe. "Vékony, vízízű, de itatja magát. Van a berúgós bor kategóriája, amit úgy lehet inni, mintha jeges tea lenne, gimis koromban a balatoni nagyburgundi volt ilyen." "Fröccsbor. Vébéká. Vadász. Laza. Satöbbi. Érettségi banketeket idéző, savanyú lé."
3,5 pont, 9-10. hely

Kőlyuktető Egri Bikavér 2003 (nem sokkal 1000 Ft fölött)
Érett és színes, ízében kicsit ürülget már. Attila civilben sportújságíró: "Megtámadta a nyelvem, de úgy voltam vele, mint Németh Krisztiánnal, megszerettem a végére. Nem kellett küzdenem." Péter elsősorban bel- és külpolitikázik: "Jó lesz ez ma. Jobb, mint ami általában jut nekünk ezen a geopolitikailag is nehéz helyen. Nyilván nem objektíve nagyon jó, de ezzel együtt lehet élni, majd meghalni. Bangladesben is mi van már, ahhoz képest ez Bordó-Provansz-Lombardia." Gábor tudománnyal és kultúrával is szívesen foglalkozik: "Becsapós, mert az illata nagyon finom, aztán az első kortyoknál nem mutat semmit, hosszú lecsengésében jönnek ki az erényei. Egy szarul induló regény, amely izgalmas lesz a végére."
5,67 pont, 5-6. hely

Egervin Bulls Blood 2005 (kb. 800 Ft)
Világos, dohos, érthetetlen, hogy került rá a Superbrand 2008 felirat. Attilát kirázta hideg, "ha nem lenne muszáj, nem erőltetném". Gábor: "Világosabb, mint az eddigiek, illata pedig nem nagyon van, muslicabiztos nedű. Ízre viszont rettenetesen dohos, igazi nyelvöltögető bor, jó lesz busójárásokra."
3,5 pont, 9-10. hely

ProVino Pincészet Egri Bikavér 2007 (300 Ft)
Elképesztő pöcegödörszag, már az felháborító, hogy forgalomba hozhatták. Mindenki kiakadt. "Ezzel a borral maximum mosogatni lehetne, nem vendéget várni." "...és a legrosszabb az egészben, hogy utána még le is vizeltek, pedig már amúgy is véreztem” – nem szeretnék soha így befejezni rólam szóló történetet. Ahogy ebből a borból se kérek soha többet egy kortyot sem – háborgott Péter. "A házilag próbált száznapos
kínai tojás volt ilyen, brrrrr. Ezt is KIÖNTÖTTEM" – berzenkedett Imre. "Veszélyességi pótlékot kérek" – könyörgött Gábor.
1,17 pont, utolsó, 13. hely

Chateau Dietzl Egri Bikavér 2007 (300-500 Ft)
Auchan-válogatás. Kérdés, megkóstolták-e, mielőtt kiválogatták. A büdösség mellett valami kis gyümölcs érződik a háttérben. "Kegyetlen, semmi más nem jutott eszembe, színre is csak egy fokkal erősebb, mint a rozé" – búsult Attila. Péterből megint előhozta a vasúti reminiszcenciákat: "Megint egy gonosz utasellátóst látok, aki ezt erőlteti. Egy előnye van, úgy összehúzza belülről a számat, hogy talán kívülről is látszik, nem kell többet beletenni. Kis büntetésnek megfelel, ha bűnös lelkünkért testünk sanyargatnánk." Gábor: "A napon hagyott meggylé násza a kémiai szertárban összesöpört maradékkal. Savanyú lötty megmagyarázhatatlan mellék- és utóízekkel, ne is beszéljünk róla."
2,67 pont, 11. hely

Gál Tibor Egri Bikavér 2005 (2500 Ft nagyjából)

Megint egy jó bor. Gyümölcsös-fűszeres-hordós, tiszta illat, telt korty. "Már nagyon vártam, hogy rágyújthassak, lehet, ezért fedeztem fel az elkészítésnél a szakértelmet" – jegyezte meg Attila. Péterben a politikás ütötte fel a fejét ismét: "Semmi megrendítő erő, de akár egy jól sikerült bizottsági ülés végére is tehet pontot. Meggyőző volt a prezentáció, egy kis pohárkával zárjuk le a paritásos alapon összehívott tanácskozást, javasolja a kistérségi munkacsoport titkára." Imre is örült: "Ennél rosszabbul sose zárjunk. Egészen jó, ha nem lennék ilyen részeg, részletezném, végre egy bor!" És Gábor is boldogan búcsúzott a sortól: "Erős illata határozottabb ízt ígért, de azért nem rossz. Tipikusan az a bor, amire azt mondják, itatja magát. Szóval jöhet nekem még egy palackkal."
6,58 pont, 3. hely