A menyasszony lába közé lyukat csippantott

2009.12.02. 13:36 Módosítva: 2009.12.02. 14:59
A Hajdú-Bihar megyei Földes kultúrházában tartották az V. Kárpát-medencei vőfélytalálkozót. Százhúsz vőfély jött el november 27-28-án. A találkozó a helyi falunapból nőtte ki magát különleges kulturális rendezvénnyé, vőfélyworkshoppá.

Pont jókor érkeztünk szombat délben a földesi kultúrházhoz, nagyjából ekkorra sikerült összeterelni a főszereplőket, a vőfélyeket, ugyanis a péntek esti buli elhúzódott. Sokan reggel mentek haza, amikor kelniük kellett volna a disznóvágáshoz. Szombat délben szinte mindegyik vőfélynél volt a belső zsebben házi pálinka, amivel még egy ideig biztosították túlélésüket. Akik az elején a leglelkesebbek voltak, délutánra kidőltek, mint a Posta maci. A vőfélyeknek ugyanis általában az a feladatuk, hogy kordában tartsák az esküvőt, ezen a bulin viszont elereszthették magukat.

„Szarok én a H1N1-re, már ki se tudom mondani” – kínálgatott a butykosából egy vizenyős tekintetű vőfély, miközben az egyik nótáról a másikra váltott a kertben.

A főszervezővel, Gyönyörű Zsigmonddal nem sokat sikerült beszélnünk bokros teendői miatt, de az kiderült, nagy tiszteletnek és kiterjedt baráti körnek örvend, és az esemény célja, hogy a vőfélyek egymástól tanulhassanak. A találkozó sajtósa, Gönczi Mária gondoskodott róla, hogy jól érezzük magunkat a VIP teremben, útravalót is csomagolt nekünk: pogácsát és hájas tésztát. De előtte rábeszélt, hogy együnk töpörtyűt, orjalevest, kolbászt, hurkát, töltött káposztát, hagymás vért és csörögefánkot, a hagyományos lagziételeket. Pedig nem is voltam éhes. Miután mindezt megettem, éreztem, a disznózsír még az arcbőrömön keresztül is szivárog belőlem, ezt súlyosbította, hogy a szilvát se lehetett visszautasítani.

Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ilyen szórakoztató társaságban még soha nem időztem, mint a vőfélytalálkozón, ez még a böllérversenyt is überelte. A vőfélyek mindegyike egyszemélyes show-műsor, be nem áll a szájuk, rengeteg viccet és sztorit tudnak, kommunikációs zsenik. Azt hangoztatták, hogy a feladatuk, hogy összefogják a lakodalmat, és betartassák az események sorrendjét. Interjúalanyaink önreklámban a legnagyobbak, engem az az úr győzött meg, aki azt mondta: „Olyan köszöntőt mondok neked, hogy még a csirkeláb is feláll a levesben”. Inkább szakmai fórumnak fogják fel a találkozót, bulinak és reklámnak sem utolsó.

De nemcsak kommunikációs, másfajta zsenik is voltak. Az egyik szobában egy díszesen öltözött férfit láttam fehér lapra rajzolgatni valamit. Mikó Péter vőfély volt az, aki fél szemére vak, és az csak később derült ki számomra, hogy siket, és szájról olvas. Hagyján, hogy még így is tud vőfélykedni, de hobbiból kovácsolgat, épp itt látott mintákat rajzolt fel, amik megtetszettek neki. Hazaviszi, kikovácsolja. Eredeti szakmája szerint műbútorasztalos, azzal is elbüszkélkedett, hogy tud fából vaskarikát készíteni:

"- Faragok fából egy karikát, megvárom, míg a fába bemegy a szú.

- ?

- Így lesz szúvas karika."

Rigmusshow

A program elképesztően gazdag volt, de mivel még aznap vissza kellett érnünk Pestre, sajnos csak egy előadásra tudtunk benézni a nagyterembe, a rigmusmondóversenyre. Megtapasztalhattuk, hogy ez egy valóban élő kultúra, hiszen már a lagzivideósokat is rigmusba foglalják, és rigmusokban méltatták a bioborokat (az egyik támogató egy bioborgyártó). Az előző napi bulinak volt talán betudható, hogy a műsorvezető gyakran hiába szólongatta a színpadra a fellépőket, csak a csend felelt. A kaotikus műsorban volt egyszerre selypítő és suk-sükölő vőfély, angol rendőrnőre hasonlító, fültépően rikoltozó vőfélynő, összefüggéstelenül beszélő, bepárásodott szemüvegű részeg vőfély, hímsoviniszta vőfély, kegyetlenül alázó vőfély ("lőcslábú, nyalka fattyú" - mondta egyik kollégájának), és néhány igazi gyöngyszem.

A romániai Kézdialmásról érkezett Finta Szilárd személyében őstehetségre akadtunk. Született vőfély, húszévesen már fél éve praktizál, eddig tizenöt lagziban dolgozott. A stílusos és zsivány székely legény az egyetem mellett vőfélykedik, mert imádja. A színpadon inkább költőinek, a folyosón zseniális viccmesélőnek bizonyult. Verbális képességeit ízes tájszólással, a fejének ritmikus ingatásával turbózza fel, hetyke kiállását, kalapbillegetését tanítani kéne.

A másik említésre méltó fellépő Lőrincz Imre Nyárádköszvényesről, aki egy sajátos bibliafeldolgozást adott elő. A bibliai neveket furcsán ejtette ki, ezért olyan rímek születtek, mint: „Az Ararát hegyén lefolyt a hólé, indulni kéne, szólt nekem Nóé”. Egy másik vőfély úgy adott használati utasítást a leendő feleséghez, mintha egy Panni robogó lenne. „Minden hónapban le kell ereszteni az olajat. Rúgni kell rajta vagy kettőt, meg előtte jól megszívatni” – tanácsolta.

Öregfiúk

A vőfélykedés vagy a nagyon fiataloknak, vagy a nagyon öregeknek áll igazán jól – tapasztaltam meg a rigmusmondó műsor alatt. A rangidős vőfélyek sztárstátusban vannak, a nyolcvanéves, Kolozsvár mellett lakó Pitti bácsiról például mondják, hogy gyakran meg szokta ríkatni a nőket a tudományával. Elő is adott egy kalotaszegi legényest, hogy bemutassa, itt nem lehet lekvárként mozogni. Szerencsére 75 éves neje, Ibolya nem egy féltékeny típus, a jó szíve, vidámsága megőrizte szépnek az arcát. A törékeny, ráncos néni azt vallja magáról, hogy forradalmár. Ibolya néni elmesélte, hogy 1940 és 1944 között beköltözött a szívébe Horthy, és onnan csak a szívével együtt tudnák kitépni. Nem érdekli, ha emiatt nácinak tartják, „Ha ez vétek, ez van. Én nem félek kimondani” - mosolygott. Azt mondja, az öltözékével, a tudásával és a jelenlétével harcol a magyarságért Erdélyből.

A legidősebb fellépő Sanyi bácsi volt, 85 éves. Fellépés előtt csukott szemmel ült a nézők közt, azt hittem alszik, majd mikor meghallotta a nevét, hirtelen felugrott, „Takarékszövetkezet 1 Ft” feliratú bevásárlótáskáját rábízta egy szervezőre, és irány a színpad. Formabontó módon ő nem az ifjú párt, hanem az éppen aktuális névnaposokat, az Andrásokat és a Ferenceket köszöntötte fel szuggesztív rigmusaival. „Azt kívánom, a pöcse mindig felálljon, száz évesen is hegyesen pisáljon” – zárta sorait az aggastyán, ráutaló kézmozdulatokkal kísérve.

A pajzánság egyébként jellemző erre a műfajra, jómagam is pironkodtam sokat, mint a malacpecsenye. Ebben élen járt Kádár Ignác Csíkból, szájából a következő rigmust hallottam: „A kakas olyat rikkantott, hogy a menyasszony lába közé egy lukat csippantott.” A pajzánság néha olyannyira eluralja a vőfélyek agyát, hogy interjút is nehéz volt készíteni velük, mint ebben az esetben:

"- Önnek mi a titka? – kérdezzük az egyik vőfélyt.

- A jó szex. Áll még a jegenye!

- Elnézést, de mi csak a jó vőfélykedés titkára voltunk kíváncsiak."