Iván
9 °C
22 °C

Mától láthatja a közönség a gorillakölyköt

2010.01.14. 12:46 Módosítva: 2010-01-14 12:46:24
Január 5-én gorilla született Budapesten. Nemét még nem lehet tudni, ezért nevet se adtak neki.

A múlt hét kedden világra jött gorillakölyköt eddig csak a gondozói és az állatorvosok láthatták, ugyanis az anya és a kicsi nyugalma érdekében mostanáig zárva tartott az Emberszabású Majmok Háza. Mától viszont a sajtó és a közönség is láthatja a kicsit.

Nézze meg az első képeket!

Mivel rendesen fejlődik, és a kilencéves N'Yaounda kiváló anyának bizonyult, az állatkert vezetése a továbbiakban nem tartja indokoltnak a látogatás korlátozását.

A körülbelül 1,2-2 kilogramm súllyal született majomnak még nem sikerült megállapítani a nemét, ezért egyelőre nevet sem kapott. Ugyancsak kérdéses az apa személye, mivel N'Yaounda a csapat mindkét hímjével, tehát Golóval és Eboboval is párzott.

Az anyát és kölykét a csapat vezérhímje, a harmincéves Golo, illetve a tízesztendős Ebobo óvja a csapat többi, esetleg túlságosan érdeklődő tagjától. A ház megnyitása után a vezérhím valószínűleg sokat tartózkodik majd az üvegfal közelében is, hogy a közönség felől szintén biztosítsa a terepet.

A kicsi megpillantásához alaposan és figyelmesen körül kell nézni a tágas állattartó térben, mivel N'Yaounda szinte folyamatosan magához öleli a kölyköt.

Az emberszabásúak gondozói arra kérik a látogatókat, hogy az állatok nyugalma érdekében fotózásakor ne használjanak villanófényt.