Ukrán idomárfej az oroszlán szájában

2010.01.21. 16:49
A monte-carlói megkérdőjelezhetetlenül a legrangosabb cirkuszfesztivál a világon, a most nyolcadik alkalommal esedékes, csütörtöktől hétfőig tartó budapesti a dobogót célozza meg. Egy roppant kínos kínai számot a főpróbás produkciójuk után azonnal levettek a műsorról. Feltűnően sok a viccesnek szánt műsorszám, de az már kevés, ha seggbe rúgnak valakit a porondon (azért az is lesz), ezért a bohócok artisták is, az artisták meg viccelődnek.

A jelmezes főpróba alapján nem minősítenénk a csütörtök este a Fővárosi Nagycirkuszban kezdődő 8. Nemzetközi Cirkuszfesztivált, a nagyobb dobások között szinte mindegyikben volt baki, de ez olyan műfaj, ahol a közönség hozza ki fellépőkből a maximumot, és nem néhány ráérő kolléga.

Roman, az élő anatómiaatlasz Fotók: Huszti István
Roman, az élő anatómiaatlasz Fotók: Huszti István

A legnagyobb attrakciónak szánt ukrán Vladiszlav Goncsarov viszont nem hibázott, nem is nagyon tehette volna, ő hét oroszlánnal zárkózott a ketrecbe, táncolt köztük, kicsit hergelte őket, aztán az egyiknek a szájába dugta a fejét, akkora szemfogak közé, mint a füle. Az állatvédők legnagyobb örömére állatos szám egyébként ezen kívül csak még egy lesz, állítólag nehezen idomítható macskákkal, de ha az oroszlánt meg lehet tanítani tapsolni, akkor a kisebbekkel sem lesz probléma, legfeljebb ha Darja gazdájuk bele akarná dugni a fejét a szájukba.

Ül, kér, pitizik
Ül, kér, pitizik

A program felét láttuk, az A-műsort, köztük olyan produkciót is, amit a közönség már nem fog. Ne sajnálják. A kínai Hebei Akrobaták kormány és nyereg nélküli egykerekűs száma annyira kínos volt, hogy már menet közben inkább bejött egy tűznyelő, csak legyen valami látványosság. Vége sem lett a zenének, a cirkusz igazgatója már utasította a konferansziét, hogy cserélje le a papírjait, mert az esti előadásból ez a produkció kimarad. Ezek szerint valóban komoly gondolják a cirkuszfesztiválok megcélzott dobogóját. Azért is tartanak csak kétévente ilyet, hogy ne híguljon fel a mezőny. A kínaiakat DVD-n látták, akkor jónak tűntek, itt kiderült, hogy nem azok. Van még egy számuk, lasszós-meteoros, az állítólag jobb.

Így is marad több mint harminc produkció, két menetben, A és B-műsor lesz, mindkettő háromszor megy le. Mondjuk ha nagyon szigorúak lennénk, még egy fellépővel kevesebb lenne, mert a hullahoppkarikákkal fellépő, de azokkal különösebb jó barátságot nem ápoló lányt mi magunk nem engedtük volna tovább, legfeljebb a bohócok között, de abból már így is elég van. Bár a konferanszié által Kata Kissként említett, született Kiss Kata nyilván kevésbé szigorú megítélés alá esik, mert hazai versenyzőről van szó. A fesztivál egyúttal verseny is, a legjobbak díjat kapnak (nemzetközi zsűri lesz, meghirdetetten szakmai, nem celebes), és jó eséllyel eladják magukat neves cirkuszokba, ezért az erős mezőny.

A hordóba szorult Barto
A hordóba szorult Barto

A legjobbak aztán gálán is fellépnek. Az A-műsor alapján 4-5 produkció biztosan ott lesz, zseniális a káprázatos eséseket bemutató gumiasztalos komikus, Professzor Wacko, a közönséggel tésztacsatázó, seggberúgós vonalon mozgó Henry, főleg azért, mert később a cirkusz kupolájában dróton ugrókötelezik és pattan át egy tüzes karikán venezuelai pajtásaival, olyan lazán, mintha lenne bármilyen biztosítókötelük. Nem tudom, mennyire erős a belga bohócvonal, de Barto nagyon szórakoztató, és ha nem szakad el a fején, a mellkasán és a csípőjén már áthúzott drót ruhafogas a térdénél, akkor tökéletes a produkciója. Tud újat mutatni az élő anatómiaatlasz orosz kéziegyensúlyozó, aki jó pár egykezes támasz után olyat spárgázik síneken mozgó támasztékon, mint Jean-Claude van Damme fénykorában, csak belé humor is szorult.

A B-műsorról és az előadásról még írunk, előzetesen itt a Duo Vanegas halálkereke:

8. Nemzetközi Cirkuszfesztivál, Fővárosi Nagycirkusz, 2010. január 21-25.