Frizbivel a lakosság szolgálatában

Az itthon ismert korongok nagy része a lakossági kategóriába tartozik, ronda, fröccsöntött, sorjás műanyag, amit legfeljebb promóciós céllal érdemes dobálni, élvezeti értéke gyakorlatilag nincs. A második, rekreációs kategóriába tartoznak azok a viszonylag drága, jó minőségű, de amatőr használatra szánt korongok, amelyeket Magyarországon egyre gyakrabban meg lehet találni a sportboltokban, néha a hipermarketekben. Kipróbáltunk közülük néhányat, és azt vizsgáltuk, hogyan viszonyulnak ezek a frizbik a sporteszközökként használt, profi korongokhoz. Tesztünkben három szakértő is részt vett: Halmai Dénes, a budapesti LOL Ultimate Team játékosa, Vass László (Doki) és Dylan Cooper pedig a disc golf elkötelezett hívei.

A lakossági kategória megbízható darabjai az Aerobie által forgalmazott korongok. A cég a repülő gyűrűről kapta a nevét, amelyet nem is olyan régen, a nyolcvanas évek közepén tervezett meg egy Alan Adler nevű mérnök a kaliforniai Stanford Egyetemen. (Egy időben az Aerobie gyűrűje tartotta a legmesszebbre eldobott tárgy rekordját 406 méterrel.)

A gyűrű és a többi Aerobie modell közös jellemzője, hogy ezek rendkívül felhasználóbarát korongok, engedékenyek, könnyű eldobni őket, elkapáskor nem ütnek akkorát, mint az ultimate discek, és recés belső peremük miatt könnyen meg lehet pörgetni őket. Hátrányuk, hogy a klasszikus, ultimate-ben megszokott dobásfajták nem mindig kivitelezhetők velük, anyaguk miatt könnyen deformálódnak, és mivel könnyűek, érzékenyek a szélre is.

A többi, kevésbé ismert gyártó frizbije – a diktafonos Throw & Tell, a Flashlight, a vízbe szánt, fröcskölésre optimalizált Splash és a Water Skimmer – arra a legjobb példa, hogy minden biszbasz, amit a gyártók a korongokra tesznek, növeli a frizbik súlyát, egyúttal rontja repülési tulajdonságaikat. A diktafonos ugyanakkor jó poén, a világítós sötétben létszükséglet, a vizeseknél meg úgyis az a lényeg, hogy ne süllyedjenek el, illetve fröcsköljenek a melegben.

A lakossági frizbik közül az Aerobie Superdisc nevű korongját dobáltuk a legszívesebben, mert könnyű volt irányítani és puha pereme miatt biztonságosan lehetett elkapni. A gyors sikerélmény viszont azzal járt, hogy nehezebben szoktunk vissza a több dobástípushoz alkalmas ultimate frizbihez.

Tálcából sporteszköz

Első pillantásra azt gondolnánk, a gerely (kihegyezett bot) meg a kalapács (nyeles golyó) mellett a frizbi a világ legegyszerűbb sporteszköze, hiszen ez meg egy kerek korong,. Ehhez képest a frizbit csak a hatvanas évek közepén találták fel, és nem azért olyan későn, mert addig senkinek nem jutott eszébe lapos tárgyakat dobálni, hanem mert a korong bonyolultabb eszköz, mint amilyennek látszik.

A frizbi elődje már 1871-ben megjelent Amerikában, de még fémből készült és funkciója is más volt: édes lepényféle tálcájaként szolgált. Érdekes módon a neve viszont már kész volt. A lepényt gyártója, William Russell Frisbie után Frisbie's pie-nak hívták. A tálca továbbfejlesztője a fiatal vásárlóközönség volt. A lepény elfogyasztása után a srácok ugyanis dobálni kezdték az éles peremű, sután repülő tányért.

A sport fejlődése itt le is zárult volna, ha nem kerül financiális zavarba a háborúból hazatérő Walter Frederick Morrison és Warren Franscioni. 1948-ban úgy gondolták, a pénzkereset jó módja lehet, ha tökéletesítik az addigra szerte az országban dobált, de sok hibával bíró tárgyat. A fémkorong ugyanis nemcsak idegesítő hangot adott és nehéz volt, de ha nem jól kapták el, sérülést is okozott. A feltalálók az aktuális csúcstechnológiát vonták be: a műanyagot. Hosszas kísérletezés után találták meg azt a típust, amelyik könnyű volt, formatartó, de nem tört darabokra, ha leesett.

Morrison később megkérdőjelezhető módon új céget alapított egyedül, és az akkor dúló ufólázra bazírozva Pluto Platter néven kezdte forgalmazni a korongot. 1955-ben figyelt fel a találmányra a hullahopp karikát is befuttató Wham-O játékgyártó. Megvették tőle a jogokat, és fejlesztettek aerodinamikai tulajdonságain is. A frizbi 1964-ben nyerte el mai alakját, hogy rögtön meginduljon a játék evolúciója.

Ultimate, avagy frizbifoci

A frizbi annyira eltalált játékszer volt, hogy feltalálásától csak három évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az Egyesült Államok népszerű csapatjátéka, az ultimate. A mára a világ több mint 40 országában űzött sportot 1967 körül találták ki, és mostanra komoly világversenyeket rendeznek férfi, női és vegyes csapatok részvételével. Komoly kutatások sem tudták feltárni, hogy a fél focipályányi területen két hétfős csapattal és egy darab frizbivel két, a rögbiből ismert végzónára játszott sport pontosan hol született. Az biztos, hogy szerepe volt benne egy massachusettsi főiskola tanárának, aki egy nyári táborban mutatta be a sport elődjét. Ahogy tény, hogy az ultimate nevet Joel Silver adta a játéknak, mivel szerinte a játék az „ultimate”, a végső sportélményt jelentette. (A feltalálók közül többen később a showbiznisz moguljai lettek, Silver volt például két Mátrix-film producere.)

A fociból és a rögbiből összegyúrt ultimate a világ legpörgősebb sportjainak egyike, amelyben testkontaktus ugyan nincs, viszont nagy szerepe van benne a taktikának. Ennek ellenére eleinte az underground szcéna kedvelt időtöltése volt, hippik játszották parkolókban, grundokon. Mivel Silver meglátása igaznak bizonyult, és a játék tényleg vonzotta a nézőket és játékosokat, nem sokkal később már versenyeket szerveztek az országban, 1983-ban pedig Svédországban megtartották az első világversenyt.

A robbanékony, magas technikai szintet követelő játék 1992-ben érkezett Magyarországra. Egy amerikai tanárházaspár, Bob Flynn és Yvonne Wittmann révén az első magyar csapatok nem Budapesten, hanem vidéki munkahelyük színhelyén alakultak, így sokáig Ózd volt a magyar frizbifőváros.

Disc golf – lyuk helyett kosár

A disc golf pont olyan, mint a rendes golf, csak nem ütővel játsszák, hanem koronggal, és nem lyukra, hanem kosárra. Az győz, aki a legkevesebb dobással juttatja a korongot a célba. A disc golf ugyanakkor sokkal lazább, barátságosabb sport, mint a csokornyakkendős testvére, és gondozott pályára sincs szükség hozzá: elég egy lakatlan területen leszúrni egy kosarat, és lehet játszani. A disc golf ezzel együtt legalább annyira technikai sport, mint nagytestvére, főleg hogy a játékosok különböző korongokat használnak a hosszú dobásokhoz, a közép- és rövidtávúakhoz és a kosár megközelítéséhez (approach). Mint a golfban, itt is van putter: ez az a korong, amely a kosárban landol egy-egy kör végén. A korongok eltérő repülési tulajdonságai – elsősorban hogy jobbra vagy balra kanyarodnak a röppálya utolsó szakaszában – nagyban meghatározzák a dobások sikerét, ezért az erő, a stílus és a technika mellett nagyon fontos a jó korongválasztás.

A disc golfhoz használt korongok kisebbek a szabadidős és az ultimate frizbiknél, 20-23 centi az átmérőjük, tömegük 150 és 190 gramm között van, és aki először próbálja eldobni őket, úgy érzi, mintha malomkővel próbálkozna. Aztán majd belejön, de érdemes néptelen helyszíneken gyakorolni, mert nem mindenki éli túl, ha fejbe dobják egy húszdekás, kemény műanyagdarabbal.

Magyarországon a disc golf gyakorlatilag ismeretlen sport, pályából összesen három létezik, de mivel egyik sem teljes (a budapesti Orczy kertben összesen három kosár felállítását engedélyezte az üzemeltető), játék előtt érdemes felvenni a kapcsolatot  a disc-golf.hu-s profikkal.

Az ultimate és a disc golf persze csak a jéghegy csúcsa: a koronggal űzhető sportok száma végtelen. Most legalább egy tucatnyi hivatalos és félhivatalos sportág létezik a zsonglőrködős freestyle-tól a kutyás frizbiig (Frisbee dog, disc dog), de van játék, ami leginkább a röplabdára hasonlít (double disc court), és van, ami a lacrosse-ból alakult ki (crosbee.) Ezeket jórészt ultimate korongokkal játsszák, bár a freestyle-nak megvan a saját eszköze, a 160 grammos, az ultimate-nél kisebb és könnyebb korong, a kutyáknak pedig speciális, puha eszközöket kell elkapniuk, ami nem sérti fel a pofájukat.

A szabadidős korongokat a Reflexshoptól kaptuk kölcsön, köszönjük.