Lujza
-1 °C
13 °C

Sharon bibét villantott

Az életben egyszer hosszan bele kell nézni egy orchideába, hogy megismerjük az erotika lényegét, ami a Lady Chatterley szeretőjéből is kimaradt. Vasárnap még meg lehet nézni a sportaténában az orchidea-szakkiállítást. Vigyázat, az expo pornográf asszociációkra ragadtatja a képzeletet, még ha közben rá is döbbent, hogy az orchideák milyen csodálatos élőlények.

Voltak fenntartásaink, amikor ellátogattunk a Papp László Budapest Sportarénában péntektől vasárnapig tartó Orchidea Show-ra. El nem tudtuk képzelni, hogy érdekesen meg lehet tölteni színes virágokkal egy csarnokot (vagy legalábbis egy fél csarnokot, mert a show mellett rendezték meg a Gardenexpo nevű kertészettechnológiai vásárt is). Pedig állítólag a 25 hazai bemutató mellett a világ 11 országából is érkezett 13 kiállító.

Egy 1986-os Búvár zsebkönyvvel és a tudományosság igényével felszerelkezve vágtunk csapást az ízlésesen berendezett modellkertekben, de végül teljesen elvesztünk a formák között. Az ochideák ugyanis zavarba ejtően erotikus növények, tessék megnézni ezeket a csodálatos képeket egyenesen az orchideák belsejéből. Pedig csak virágokról van szó, ismételgettük egymásnak sokáig, amíg be nem vallottunk önmagunknak, hogy a bibe izgató. Növénypornó, ahogy ez ott helyben is kiderült– Imádom az ilyen tini jellegű szűk bibéket. – Én meg utálom az olyan csecsemő méretű porzókat, amilyen a tied.

Korhatár nélkül megtekintető képeink a kiállításról

Tisztázzuk az elején, hogy az orchidea virágnév a görög eredetű orchis szóból származik, ami heregolyót jelent. Ezt eddig nem tudtuk, de ezek után nem lepődünk meg, hogy találtunk vad orchidea zselés forgófejes vibrátort is (az interneten, nem a kiállításon). Ahogy azt sem tudtuk, hogy most ennyire divatos orchideát tartani otthon. Blogok és fórumok foglalkoznak a helyes fürdetéssel, locsolással, táplálással és tartással, fotózzák közelről és messziről a növekedésüket.

Itt a tavasz, dagad a porzó

Az orchidea a férfi és a női jelleget egyszerre hordozza, ezért lehetséges, hogy mind a férfiak, mind a nők megtalálhatják benne a számukra fontos szimbolikus jelentéstartalmat. A kiállításon látható Michael és Sharon nevű virág segítségével bizonyítjuk, miért tartjuk vonzónak, veszélyesnek és szexuálisan kihívónak a növényt. Nyilván az Elemi ösztön után kapta a virág a nevét, amiben Michael Douglas és Sharon Stone a szexualitást keveri az agresszióval. A thrillerben sok a szex, a jég, de kevés a bugyi, mert Sharon megmutatta. Az orchideák is ezt teszik.

Már az jellegzetes virágszerkezetük is obszcén: az egyik szirom otthonos kis üreggé alakult, aminek mézajak a neve, ebben található a porzók és a bibe alkotta ivaroszlop. Az orchideák jelentős részénél a virágpor ragacsos polliniummá áll össze az ivaroszlopon, hogy könnyen a rovarok testére tapadjon. A növény mindezt szégyentelenül mutogatja, ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy magára rántsa a maradék öt, lepelnek nevezett szirmát. Igazán mocskos fantáziájúak így akár még azt is felfedezhetik egy orchideakiállításon, hogy mi a pucsítás megfelelője a flórában.

Hardcore képsorozat, csak felnőtt olvasóinknak

Az orchideák egyébként is lenyűgöző lények. A szaporodásuk felér egy szerencsejátékkal: milliószám küldenek szét magokat a széllel, de csak bizonyos gombafajok jelenlétében tudnak csírázni. A körülbelül 25 ezer orchideafaj nagy része trópusokon és szubtrópusokon él, többségük. epifita, vagyis fán lakó. Gyökérzetükkel a fakéregbe kapaszkodnak, de a levegőből is tudnak vizet felvenni, száruk álgumónak nevezett, megvastagodott részében pedig tápanyagot és vizet raktározni (a növény az álgumó formája miatt kapta a here után a nevét). Magyarországon is akad pár tucat orchideafaj, a kosborok, de ezek már lejöttek a fáról. És amiért mindenképpen hálásak lehetünk a növényvilág perverzeinek: az édesszájúak kedvenc fűszere, a vanília is orchideatermés.

Már nem úri passzió

Az első trópusi orchideákat a XVII. században hozták be Európába, de az igazi láz a XIX. században tört ki, amikor komoly viktoriánus férfifők körében a rovargyűjtemény mellett státusszimbólummá vált az orchidea is. Ahogy megnőtt az igény az egzotikus virágokra, hajószámra kezdték hordani a növényeket eredeti élőhelyükről az óvilágba (sok orchideafaj ekkor pusztult ki), és az áruk is felszökött. Az Odontoglossum crispum variációi például 1889-re 150 guinea fölött keltek el a londoni aukciókon akkor, amikor 100-ból már egész évre kijött a lakbér egy tisztes polgári lakásban. Ma már az orchideatermesztés inkább figyelem, mint vagyon kérdése, de az a tény, hogy a többségnek csak latin neve van, még ma is elitizmussal töltheti el az orchideász lelkét (nem esküszünk meg rá, hogy létezik ilyen szó).

Korhatáros tartalom

A rejtélyes okokból show-nak nevezett szakvásár néhány edukatív modellkerttel tör ki a belterjességből. A látogatók kapnak egy mosolyalbumot a kosborokról (védett növények, ezért személyesen nem lehetnek ott a show-n), illetve részletes leírást a paphiopedilumok (papucsorchideák), miltoniák (árvácskaorchideák) és phalaenopsisok (lepkeorchideák) nemzetségéről, nem is beszélve a légies tillandsiákról, amik ugyan nem orchideák, de nagyon megkapó kísérőnövények (Az orchideatolvajból ismert szellemorchideával nem találkoztunk.) A táblák külön kitérnek az öntözésre, tápozásra, pihentetésre, ültetőközegre, elkövethető hibákra – amiből az derült ki számunkra, hogy az orchideák igen kényes növények, van olyan köztük, ami rögtön ledobja a szirmait, ha egy lakótelepi lakásban kétszer rányitják az ablakot.

A kiállításon először mindenki a virágokat fotózza, de amikor önnön arcunkat szinte viszontlátjuk a virág szirmában, akkor döbbenünk csak igazán rá, hogy ez a legizgalmasabb erotika: belülről megismerni a szervet, ami élő, lélegző és színes, mintha nem is valóságos lenne.

Nyitva tartás még:

Vasárnap: 10:0018:00

Jegyárak:

Orchidea Show-ra:

Felnőtt: 1800 forint
Diák- és nyugdíjas: 1200 forint
Családi jegy: 3500 forint

Orchidea Show-ra és a Gardenexpóra:

Felnőtt: 2700 forint
Diák- és nyugdíjas: 1600 forint
Családi jegy: 5800 forint

A belépés hatéves kor alatt ingyenes.
A belépőjegyek értéke levásárolható, részletek a rendezvény honlapján.