Emőke
4 °C
20 °C

A hülyeség nem segít legyőzni a Himaláját

2011.04.25. 22:56
Az Index tudósítója egy építésszel és egy operatőrrel, meg két tibetivel nekivág a téli Himalájának, hogy eljussanak az erődbe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a híres utazó és tudós élt az 1800-as években. Az első részben megismertük a folyót, aminek jegén gyalogolnak, és szorult helyzetben hagytuk őket, a jeges víz szélén.

A szépség csak azokban a köztes pillanatokban létezik az ember számára, amíg az élet nem gördíti elé az aktuális akadályt. Ha a jeges víz partján toporogva filozofikus hangulatban lettem volna, valószínűleg valami ilyesmit fogalmazok meg. Az idillnek azonban vége volt: a nyugat-tibeti folyó jegén töltött néhány békés nap után váratlanul leküzdhetetlennek tűnő akadállyal találtuk magunkat szembe.

A jeget méteres, jégtáblákat pörgető víz öntötte el. Fölötte meredek sziklafal akadályozta a tovább haladást. Tibeti vezetőink pedig azt mondták, az egyetlen, amit tehetünk, az, hogy várunk. Egy órát, egy napot, de lehet, hogy egy hetet.

Persze mindig van mentő ötlet, még ha az néha akkora hülyeség is, hogy csak visszagondolva tűnik valamelyest viccesnek. A lehetetlen helyzet megoldása kiderül filmünk második részéből.

Mit csinálnak a tibetiek télen?

Cikkünkben egyáltalán nem lőjük le a poént, ha választ adunk utunk egy másik, kínzó kérdésére: mit csinálnak az emberek a Himalája mélyén, egy olyan helyen, ahol nincs áram, folyóvíz, gáz és főleg internet. Fél nappal azután, hogy megérkeztünk végcélunkhoz, az apró Zanga faluba, már tudtam a megoldást. Semmit.

Míg Zangla nyáron aratóktól, cséplőktől, különböző dolgokat cipelő emberektől mozgalmas (a mozgalmasat itt azonban ne úgy gondoljuk, ahogy mondjuk a Sziget az), télen a falu olyan üres, mint egy westernfilmben. Szamarak, kecskék és jakok bóklásznak a néptelen utcákon. És mit csinálnak eközben a zanglai lakosok? Üldögélnek.

Napközben a déli házfalak népszerűek, ahol hátukat a meleg falnak vetve ülnek, és beszélgetnek, fonalat sodornak, de még inkább az imamalmukat pörgetik. A sápatag nap eltűnésével ugyanez folytatódik, csak a házak egyetlen fűtött szobájában, a kályha körül. Az ugyan nem igaz, hogy nincs áram, mert a napelemek révén minden szobában pislákol néhány órát egy energiatakarékos izzó, de ez csak annyit emel a komforton, hogy jobban látszik a szobák puritán berendezése.

Nem szórakoznak

A puritán esetünkben egyébként nem szegényeset jelent. A fűtött szoba berendezése inkább barátságos. A padlót és a falakat szőnyegek borítják, a falak vidám színűre festve, a körben álló kis asztalok oldalán zöld és vörös sárkányok görbítik a farkukat. A házakban ugyanakkor nincs egyetlen olyan tárgy sem, leszámítva a gazdagságot szimbolizáló rézedények sorát, amelynek ne lenne valamilyen egészen konkrét funkciója. Lábasok, szekrények, kések, teáskanna, fogó, sapka, vajköpülő, termosz, gázpalack. Ezeket a dolgokat láttam, amikor körülnéztem vendéglátónk, Szonam fűtött szobájában.

Érthetetlen módon nincsenek viszont a szabadidő eltöltésére szolgáló eszközeik. Nemhogy tévé vagy számítógép, de olyan tárgyak sem, amik a minimális elektromosság mellett is élvezhetők: sem könyvek, sem újságok, sem rádió. És még egy, ami nyilván azonnali UNICEF-beavatkozást igényel: a két gyereknek egyáltalán nem voltak játékaik. Egy rongyos Thomas gőzmozdony, annyi sem.

Semmiképpen nem szeretném a lám, a természethez közeli népek mennyivel egyszerűbben élnek kezdetű dal húrjait pengetni, de tény, hogy mindeközben egyik gyerek sem tűnt a játéktalanságtól frusztrált roncsnak. Vagy ugyanúgy ültek, piszmogtak és társalkodtak a kályha körül, mint a szüleik. Vagy – ahogy a filmünkön is látható – kimentek, és házilag tákolt szánkóikon, locsolócsőből készült síléceiken csúszkáltak a havas dombon, vidám kacagásuk messzire szállt a mínusz 20 fokban.

Buddhisták, de húst esznek hússal

De a felnőttek sem fetrengtek a porban az unalomtól. "Télen két dolgot lehet csinálni: csangot inni és gyereket csinálni" – mondták a férfiak egy este, az előbbi tevékenység, az árpasör fogyasztása közben. Ha lehetne választani, én az utóbbira voksoltam volna, már csak azért is, mert a csang pudváskenyér-szaga és élesztős íze számomra inkább hátráltatta az idő kellemes eltöltését.

A helyi szólás nem tért ki az étkezésre. Meglepetésünkre a tél nem a szűkölködés időszaka volt. Először úgy tűnt, házigazdánk elvesztette a nyári látogatásunknál használt Egyszerű vegetáriánus ételek tibetieknek című szakácskönyvét, viszont valahonnan előkerült a Húsételek reggelire, ebédre és vacsorára címmel megjelent kötet. Aztán kiderült, az intenzív húsfogyasztás oka, hogy elektromosság híján nem tudják elrakni télire a zöldségeket, ide pedig csak a korábbi posztokban ismertetett módon, a folyó jegén lehetne szállítani.

Míg azonban nyáron, éppen a hűtő hiánya miatt állatot sem igen vágnak, hiszen a hús úgyis megromlana, ebben az időben a levágott jakot, birkát csak ki kell akasztani a szomszédos, már nem fűtött szobába, és gond nélkül ehet belőle a család hetekig. Így ettünk remek jaksteaket, jakmomót, birkapörköltet és jakhúslevest naponta többször.

Nem lesz mindig ilyen szomorú az élet

A tibetiek ezen túl még társalkodni szeretnek, ami úgy tűnt, izgalmasabb számukra, mint nálunk a Való Világ összes kúrós és veszekedős jelenete.

A zanglaiaknak szerencsére nem kell mindörökre ezen tragikus viszonyok közt tengetniük életüket. A falu kapott az indiai kormánytól egy remek dizelgenerátort, és ha jövőre megérkezik a rendszeres üzemanyagellátmány, lesz áram, tévé, hűtő és videójáték. Sőt, nyáron felépül a mobilátjátszó-torony, úgyhogy vége az átkozott elszigeteltségnek. A csangot iszogató férfiak már nagyon várják mindkettőt, mert onnantól sokkal kényelmesebb lesz az életük.

Ha nem látta az első részt, kattintson ide, hogy megtudja, miért kerültünk a jégre, kik a vezetőink, és miért kellett már gyerekkorukban a jégen gyalogolniuk. A túra teljes története, további sztorik és rengeteg fotó pedig az úton írt blogunkon található.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!