Albin
0 °C
11 °C

Mindenki nyugodjon meg, lehet piálni az Erzsébet téren

2014.04.02. 14:37
Elterjedt a hír, hogy a felújított Erzsébet téren csak helyszínen vásárolt alkoholt lehet fogyasztani. Ott, ahová évek óta összegyűlik a város fiatalsága iszogatni buli előtt vagy helyett. Kimentünk megnézni, mégis mi a helyzet az Erzsébet téren, de szerencsére minden maradt a régiben. Pedig a házirend másra szólít fel.

Tegnap arról számolt be a HVG, hogy a megújult Erzsébet téren a biztonságiak csak a helyszínen vásárolt, és ezt blokkal igazoló italozókat engedik be a parkba, de nemsokára már a fűbe sem lehet majd leülni csak úgy. Úgyhogy este fél nyolc tájékán kicaplattam az Erzsébet térre a környékbeli dohányboltban vásárolt doboz sörrel, hogy leteszteljem, mennyi ideig tart, amíg agyonvernek miatta. 

Egyébként most először láttam testközelből a megújult Erzsébet teret, de erről már megírtunk minden fontosabb dolgot a múlt héten. Sokkal jobban érdekelt, hogy a hely szellemiségével mi lesz a jövőben, ha a rendpárti Fidesz tényleg megcsinálja azt, amit a HVG-n írtak. Azonban hiába mászkáltam fel-alá a láthatóan nem a helyszínen vett 210 forintos doboz Kozellel, senkit sem érdekelt. Pedig többször elsétáltam mellettük nagyokat szürcsölve a fingszagú Kozelbe, majd pár méterre egy padról szuggeráltam őket. Semmi.

godor2

A tétlen várakozás helyett inkább rákérdeztem a két biztonságinál, hogy mégis mi a helyzet. Elmondásuk szerint szó sincs arról, hogy csak az Akváriumban vásárolt italt lehetne iszogatni a parkban, nem is hallottak ilyenről. Az egyébként meglepően készséges biztonságiak elirányítottak egy táblához, ahol állításuk szerint le van írva környék házirendje. És tényleg. 

godor

Tényleg nem írták ki, hogy nem fogyaszthat senki sem boltban, vagyis nem a helyszínen vásárolt alkoholt, ugyanakkor megkérnek, hogy vásárolj inkább a klubban. Én 15 perc alatt sem kerültem sorra a kinti pultnál, úgyhogy megint elugrottam a trafikba. Egyébként a tér még mindig tele van borozgató, dohányzó, kutyasétáltató és a hármat egyszerre csináló emberekkel. A négy biztonsági senkit nem zargat, de nincs is rá igazán okuk: az emberek ide beszélgetni, iszogatni jönnek, mivel ez az egyetlen nyitott hely az egész átkozott városban, ahol ilyet nyugodtan, viszonylag kulturált körülmények között lehet.

Az már egy egészen más kérdés, hogy vízpermetező betontömb ide, kipucolt medence oda, szemeteseket még mindig csak az Erzsébet tér csücskeibe sikerült lerakni, azok is tele vannak. Így nem csoda, hogy már most tele van üres üvegekkel és szeméttel a park -  ez ugyanúgy a vendégek hibája, mint a kivitelezőké. Akár a helyen, akár a trafikban vásárolt alkoholt fogyaszt a vendég, szemetet termel, amit sehova sem tud kidobni.

Mindeközben megérkezett az Akvárium hivatalos tájékoztatása is, ami a teljes ellentéte annak, amit a gyakorlatban tapasztaltunk.

Így szabad a téren a fűre lépni, ülni - ahogy eddig is, este 10 órakor azonban bekapcsol a park öntözőberendezése, erre egyébként figyelmeztetnek is az Erzsébet téren dolgozó vagyonőrök. A fű nem tiltott terület tehát, de tilos a téren dohányozni, autóval vagy motorral behajtani, szemetelni. Az Erzsébet tér mellett fut a kerékpárút, ezen kívül a kerékpárt csak tolni szabad a téren, mások testi épségének megőrzésének érdekében. Gördeszkázni a kijelölt gördeszkás területen lehet, ahogy a szemetet is a szeméttárolókba lehet dobni. Alkoholt fogyasztani, ahogy az V. kerületben közterületen, úgy itt sem szabad,illetve a medencébe mászni, vagy abból inni sem lehet, mivel a szökőkutak és a medence vize nem ivóvíz. Kutyát a kijelölt kutyafuttató területen kívül csak pórázon szabad sétáltatni, ahogy bárhol máshol is.

- áll a hozzánk eljuttatott sajtóközleményben. Az Akváriumot körbevevő parkrész üzemeltetése egyébként nem a szórakozóhely, hanem az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. feladata, ők írták a házirendet is.