Ingyenes óriáskerék a belvárosi fiataloknak

2014.05.26. 16:42
Ismét kitelepült az Erzsébet térre Európa legnagyobb telepíthető óriáskereke, a Sziget Eye. A látványosságot idén minden 20 év alatti ötödik kerületi fiatal egy alkalommal ingyen is kipróbálhatja.

Idén is kitelepült az Erzsébet térre a tavalyról megismert Sziget Eye, ami továbbra is 65 méter magas, 41 darab kabinja van, és átlagosan 10 percig tart egy menetidő 2400 forintos felnőtt jegy áráért. Az először a Szigeten bemutatott látványosság eredetileg a fesztivál kezdetéig volt a helyszínen, azonban a kerület kérésére az egész szezon alatt itt lesz, a Hajógyári-szigetre egy valamivel kisebb példány kerül.

Európa legnagyobb mobil óriáskerekét idén minden 20 év alatti, ötödik kerületi lakos egy alkalommal ingyen veheti igénybe, ráadásul egy kísérőt is magával vihet, vasárnaptól csütörtökig reggel 10-től éjfélig, péntek-szombaton pedig akár hajnal 2-ig. A Sziget Eye egyébként a Londonban óriási népszerűségnek örvendő London Eye óriáskerékről kapta a nevét.

A sajtótájékoztatón megjelentek ki is próbálhatták, bár az kicsit árnyalt a képen, hogy a kedves jegykezelő hölgy szerint nem minden kabinban működik még a légkondi, ami délután 2 környékén kellemes dögmeleget és emberszagot eredményezett utazás közben.

Egyébként van lehetőség VIP-kabinok bérlésére, amiknek sötétített az üvege, 8 helyett csak 4 fős ülésekkel, illetve jár a félórás menet mellé egy tévé és egy üveg pezsgő is, ha valaki 30 ezer forintért pont erre vágyik.