Rafael
17 °C
32 °C

Ne üljön éhesen vonatra, megbánja

01
2014.12.14. 08:25

Magyarországon az utóbbi években egy óriási gasztroorkán söpört végig. Már mindenki tudja, hogy hortobágyi palacsintát nem rendelünk sehol, hétfőn tiltólistán szerepel a hal, nem tesszük be a lábunkat olyan helyre, ahol tejszínes a carbonara, és akkor is ölre megyünk kommentháborúban különböző nemzetek konyháit illetően, ha a gimnáziumi bécsi osztálykiránduláson kívül nem voltunk külföldön sohasem. Budapest utcáin lassan eljutottunk az áldott világvárosi állapothoz, hogy nem kell külön kitérőkkel számolnunk egy normális étkezéshez, az éppen aktuális tartózkodási helyünk közelében is tudunk kulturáltan és elfogadható színvonalon étkezni.

Nyilván remegő térdekkel szálltunk fel az Rába IC Utasellátó kocsijába, hogy Győrig megmártózzunk a hangulatos büfékocsi kulináris nirvánájában, majd visszafelé az osztrák tulajdonú Railjet étkezőkocsijában falatozva összehasonlítsuk a két szolgáltatás színvonalát. Gyenge gyomorzattal rendelkező olvasóink ne olvassanak tovább.

A tesztet nem bonyolítottuk túl. Kértünk fejenként egy italt, mert inni kell, de a menü a lehető legegyszerűbb, egy leves, egy főétel és egy desszert kombinációjából állt. Klág kolléga a menü húskészítményeit próbálta ki, míg Pándi a vasúti étkezés vegetáriánus dimenzióiban veszett el. 

Utasellátó 

Az Utasellátóval kapcsolatban nem voltak különösebb illúzióink. A díszlet a Kádár-korszakra hajaz, szinte vártuk is, hogy melyik pillanatban bukkan fel János bátyám valamelyik ülésen a semmiből, hogy odahányjon mellénk egy falatnyi gulyáslevest, mielőtt begyújtják a Gundel-palacsintáját. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy decemberben úrrá lett a díszleten és a menüsoron is az adventi hangulat. Neolux spray-vel kezelt kis koszorúköltemény és sült kacsa várja tehát a Christkindlmarktra vonatozó tömegeket. 

Ami magát az ételeket illeti, nagy szerencséjük van azoknak, akik nem válogatósak, ha valamilyen oknál fogva a húsmentes étkezés hívei. Az Utasellátó nem igazán hagy teret különböző opciók mérlegelésére vagy kombinált vegetáriánus menüsorok összehegesztésére. Levesből egyedül a „brokkolikrémleves sajtos kenyérropogóssal” fogyasztható (és akkor most ne menjünk abba bele, hogy jelen esetben hús- vagy zöldségalaplét használnak), és a rántott camembert rizzsel. Ezeken kívül a „4 sajtos panini hasábburgonyával”, illetve fitneszsaláta merül fel opcióként. 

A névadásban a barokkos hagyományt követik, használják a zamatos és a pikáns szót, sőt rizottó is szerepel az étlapon, de ne legyenek illúziónk, a minimálisan tuningolt ZS-rizst értik alatta, nem a parmezánhegy alatt gőzölgő fehérboros és a kanalanként alaplével dúsított, krémesre kevert Arboriot. Ezt a fogást nem teszteltük, mert két másik nyelven is rizs szerepelt rizottó helyett, úgyhogy nagyjából sejtjük, hogy mivel lett volna dolgunk. De menjünk inkább végig az ételeken!

Kádár-korszak

Brokkolikrémleves sajtos kenyérropogóssal: Ezt már ettem korábban, emlékeimben úgy élt, hogy ez a leves egy totális tévedés és egy verejtékkel kivert rémálom keveréke. Valami halványzöld lé, nyomokban brokkoliszaggal, nulla ízzel. Elkezdtem fokozatosan sózni, de így csak egy enyhén brokkoliszagú, erősen sós lé lett. Adtam hozzá borsot, de az egész még szarabbá vált. Most viszont egy sűrűbb levest kaptam, aminek  brokkoliíze is volt. A sajtos kenyérropogós viszont egy marék zsemlekockát jelentett, sajt a közelében nem volt a tányéromnak. A sűrűsége már-már főzelékes volt, és a kis csirízszigetekből csakis arra tudok következtetni, hogy nem alacsony lángon, kitartó munkával sűrítették a kívánt állagúra a levest, hanem egy misztikus habarási módszerrel. ( 899 HuF )

Burgonyakrémleves kolbászchipsszel: Az íze alapján lehetett volna purhabfőzelék is, vagy inkább seszínű meleg víz, mert hogy krumplit soha az életben nem látott az a csésze, amit kaptam, az tuti. Igazából valahol fantasztikus érzés az, hogy egy étel tökéletesen tudja reprodukálni a megfázás tüneteit, hiába lapátolom a számba, nem érzem az ízét. Jó, azzal is tisztában vagyok, hogy a burgonya nem éppen a legmarkánsabb hozzávaló, de ha már legalább egy babérlevelet beledobtak volna a mikrózás közben, akkor legalább forró babérleveles levest kaptam volna, és akkor legalább bele tudnék kötni rendesen. Egy dolgot elért, le kellett vennem a pulóverem, annyira kimelegedtem tőle. ( 899 HuF )

Rántott camembert: A kép önmagáért beszél. Az előítéletem  megalapozott volt, miszerint vendéglátóhelyen azért raknak bundát az ételre, mert valamit el akarnak takarni vele. Először azt hittem, hogy sajt híján rántott párizsit hoztak ki, de aztán kiderült, hogy ezek ilyen kis úgynevezett sajttallérok. Meglepne, ha bebizonyosodna, hogy ennek a sajtnak volt valami köze egy darab camembert-hez. A köretként felszolgált rizs átlagos volt, és bár nem szerepelt az áfonyalekvár az étlapon, megleptek egy plöttyentéssel a tányér szélén a klasszikus kiegészítőből. Elmorzsoltam egy könnycseppet, az Index szomszédságában lévő Zsuzsi kifőzdére gondolva, ahol ennek a pénznek a harmadáért egy egész sajtot rántanak ki, bepanírozva. ( 2759 HuF )

Csibefalatok: A pizzafeltéteknek nevezett tejipari hulladékok korában biztosan nem kellene csirkefalatokat kérni egy vonaton, amíg nem határozzák meg, hogy a csirke melyik részéből jöhetett a rántott hús, de igazából mindegy is, mert a gyanúsan nyesedékből passzírozott csirkehúst és a mellé kért hamis sült burgonyát áthatja a fáradt olaj és a még fáradtabb hal íze, mintha egész héten panírozott pangasiusokat sütöttek volna benne, és a végén – csak hogy kicsit összerántsa az olajat – beledobtak volna egy marék mirelit krumplit. ( 2449 HuF )

Marhapörköltet is nokedlivel: Urak vagyunk, igazi urak. Nem lepődtünk meg, hogy valószínűleg nem marhából készült, azon viszont egy kicsit igen, hogy minőségben sokkal jobb a rántott csirkénél, de csak úgy, ahogy a gyomorrúgás kicsit jobb, mint a heretaposás. De ne legyünk igazságtalanok: mikróval ez a maximum, amit ki lehet hozni mirelit nokedliből és mirelit pörköltből, bár a tányér oldalára maszatolt balzsamecet-sűrítményt nem tudjuk hova tenni, de legalább nem cikkcakkba vágott paradicsommal díszítettek, az is valami. A mikró egyébként egyetlen hang, amit ebéd közben határozottan hallunk, az a kínai büfékből is jól ismert mikróajtó-csattanás és azt követő pittyegés. ( 3069 HuF )

Palacsinta: Desszert gyanánt palacsintát szerettünk volna kérni, mert a brownie és a cookie valószínűleg becsomagolva csak arra várt, hogy valaki kiszabadítsa őket, és hidegen szervírozza. A pincér viszont Kelenföldnél nagyon illedelmesen közölte: a palacsinta nem biztos, hogy készen lesz Győrig, és különben is, most vannak a kocsiban (mi voltunk az egyedüli vendégek), ha Szombathelyig megyünk, akkor lát rá esélyt, hogy elkészüljön. Lehet, hogy egy palacsintafáról szedi le a termést, amit először locsolni kell, majd egy Mozart-diszkográfiát kell lejátszani neki, hogy megelljen egy darab palacsintát, de én otthon a tészta pihentetésével együtt szoktam friss palacsintát annyi idő alatt elkészíteni, amennyi idő alatt a vonat leér Kelenföldről Győrbe. ( 1023 HuF lett volna )

Az út legfájdalmasabb része mégsem ez volt, hanem amikor bepillantottunk a konyhába. Egy teljes nagyjátékfilm stábjának étkezését meg lehetne oldani ott, mégsem készül egyetlen étel sem frissen. A pincér egymaga volt a szakács a körülbelül fél négyzetméternyi pulton, egyfajta gasztro-Mr. Gadget a chipsek, mikrohullámú sütők és kólásrekeszek zsúfolt útvesztőjében. A garasoskodáson és a kádári korszakból ránk rohadt, brifkós-fukszos vendéglátós leleményességen kívül nincs más érv arra, hogy ilyen horror árak mellett ilyen szolgáltatást nyújtanak. A kiszolgálással semmi gond nem volt, mint amikor egy beázott plafonú kórházban kedves a nővér. Már-már sajnáltam, hogy egy alapvetően karakteres, pályára való pincérnek ilyen ételeket kell felszolgálnia. Azóta is olajszaga van a kabátunknak, de a vonatjegyünket nem is kezelték.

EU-csatlakozás 

A Railjet étkezőkocsijában bezzeg van vega opció, rendesen feltüntették az étlapon jól látható módon, nem pedig nekünk kell kitalálni és reménykedni, hogy mondjuk nem abban az olajban sütötték a krumplit, ami előtte már 666 borjúbécsit is látott. A konyha lényegesen szűkebb térben üzemel, mint az Utasellátó, és igen, itt sem frissen készülnek a fogások, de mégis úgy csomagolták, hogy az embernek nem az az érzése, hogy a kiegyezés óta várják a felszolgálást. 

Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal: A leves állaga tökéletes volt, aminek az eléréséhez nem kell trükközni habarással, vagy horror mennyiséget használni a tökből, így érthető, hogy szezonban a legtöbb helyen megtalálható. Tökmaggal és tökmagolajjal volt feldobva, és mint az kiderül a részletes tájékoztatóból, az alaplé nem húsleves volt. ( 1418 HuF )

Ungarische Gulaschsuppe! Répa, zeller és igazi marhahús van benne, ami nem szottyadt, mócsingos zsírpörc, hanem tényleg hús, ennél én a koleszom menzáján csak rosszabb gulyásleveseket ettem. Jár hozzá még forró, ismétlem, forró császárzsemle. ( 1544 HuF )

Gnocchi Café de Paris. A mártás fűszerezése a Globus család provanszi melegszendvicskrémére erőteljesen hajazott, de adalékanyagok, és ízfokozók helyett, egy letisztult, kellemesen fűszeres fogás volt. ( 2804 HuF ) 

Kalbsbutterschnitzel: Sajnos az agresszív hangzása ellenére nem valami páncélvágó sugárkard, hanem borjúhúsból készült fasírt, amihez krumplipüré járt és az IKEA-ból már ismert barnaszósz. A hússal semmi gond nem volt, a melegítés ellenére szaftos volt és finom, a pürén már látszott, hogy szörnyű dolgokat művel vele az atommikrózás, az oldala már úgy nézett ki, mint egy szivacsmatrac, és egészen bőséges levelet eresztett, a barnaszósz pedig úgy bőrözött, mint nagyszüleink kakaója. ( 3119 HuF )

Mákos gőzgombóc: Akkora volt, mint egy csecsemő feje, a közepén pedig felismerhetetlen, valószínűleg szilvalekvár volt, a tetején pedig mák. Ennél a pontnál már egy kicsit belefáradtunk a Nyugat bőségtáljaiba, szóval elnézést, de a gőzgombócról mást nemigen tudunk elmondani azon kívül, hogy egyikünk pont ilyet evett egy Krisztina téri kisvendéglőben évekkel ezelőtt. (1859 Huf )

Konklúzió

A végén összevetve arra jutottunk, hogy az Utasellátó a főételek terén szinte teljesen azonos árakkal dolgozik, mint a Railjet, de színvonalban elképesztően le van maradva. A nagyobb árkülönbségekkel futó fogásokban viszont értelmetlen bármilyen párhuzamot vonni a két cég ételei között, de a mini adventi koszorúk és a karácsonyi menük helyett inkább megfelelő minőségű ételekre vágytunk volna. Lehet, hogy nem keresnének egy 3200 forintos főételen 3000 forintot, viszont cserébe az utas nem foglalná a jegyét colstokkal kimérve a büfékocsitól található legnagyobb mértani távolságra, és enné a csomagolt rántotthúsos szendvicset már a Kelenföld táblánál.