220 kilométer ide vagy oda, igazán nem számít

fut az index
2015.05.08. 16:28

Ahogyan tavaly is, idén is megpróbálkozunk a lehetetlennel: az Index körbefutja a Balatont kevesebb mint 24 óra alatt. A rendezvény, ami ennek keretet ad, továbbra is az Ultrabalaton, új nevén NN Ultrabalaton, május 30-án. Reggel 9 órakor indulunk Balatonaligáról, és terveink szerint olyan reggel 6 körül ugyanide érünk vissza, csak közben futunk 220 kilométert a Balaton körül futó bicikliúton - ami idén eleve több, mint a korábbi években. Mi ugye tizen futunk felváltva, de a versenynek nem kevesen egyéniben is nekivágnak, többek között Lubics Szilvia is. Ez a kilencedik Ultrabalaton, az elsőn még csak 200 futó indult, tavaly 4000-en, és idén is nagyon hamar betelt jelentkezés, az  Index csapata is éppencsak befért. 

Főszerkesztőnk a rajt után
Főszerkesztőnk a rajt után
Fotó: Huszti István

Nem lesz újdonság ez a verseny az életünkben, hiszen már 2014-ben is nekivágtunk a távnak, és sikerrel teljesítettük is azt, igaz, versenyen kívül, hiszen 10 helyett 18 futóval vágtunk neki a megmérettetésnek, így kevésbé fáradtunk el, mint azok a csapatok, akik monduk 10 vagy csak 5 emberből álltak. Így sem volt izgalmaktól mentes a tavalyi futam, ahol 20 óra alatt teljesítettük a  távot. 

  • Legnagyobb tragédia: utazás közben ellopták Pándi Balázs futócuccát
  • Természetesen lekéstük a saját rajtunkat, de behoztuk később azt a tíz percet 
  • Elvesztettük az időméréshez használt chipet, de később meglett
  • Elváltottuk magunkat az egyik ponton, súlyos perceket veszítve ezzel is
  • A hadtápot biztosító Tenczer Gábor elfelejtett kaját hozni nekünk
  • A legjobb pace-t (tempót) Szász Barna futotta: 4:29/km
  • A legnagyobb szintkülönbség: Földes András, polrovat, 300 m

És még a Balatonban is fürödtünk!

A gazdaság rovat csobbanással melegít az esti futásra

Ha ennél is részletesebben kíváncsi a tavalyi kalandokra, akkor itt vissza tudja olvasni a tavalyi percről percre közvetítésünket, de mi már a múlt helyett a jövőre koncentrálunk, és arra, hogy idén a szabályok betartásával, tízfős csapatban futunk, így könnyű kiszámolni, hogy több mint 20 km lett az adag fejenként, ami sokunkat tölt el rettegéssel. 

Az idei csapat: 

  • Barakonyi Szabolcs, fotós, nem rákattanós típus
  • Dudás Gergely, főszerkesztő
  • Fehér János, megrögzött maratonista, sportrovat
  • Földes András, polrovat
  • Iván Andris, polrovat
  • Janecskó Kata, rúdugró bajnok, polrovat
  • Libor Anita, kultrovat
  • Nyilas Gergely, polrovat
  • Stubnya Bence, fizetett huhogó, gazdrovat
  • Szász Barna, videórovat

A váltók megszervezése idén is igényel majd egy kis tábornoki éleslátást, hiszen idén kevesebben futunk, kevesebbet váltunk, így nagyobb távolságokra kell eljuttatnunk a versenyzőket, kevesebb segítséggel. Tavaly autóval, vonattal, biciklivel és komppal cikáztunk a Balaton körül, és még így sem tudunk mindenhol időben ott lenni, amiből természetesen levontuk a következtetéseket.  

Ha esetleg kedvet kapott volna 212 kilométer futásához, akkor sajnos van egy jó és egy rossz hírünk. A rossz az, hogy az Ultrabalaton egyéni és csapatnevezése idénre már betelt, a jó viszont az, hogy még mindig nevezhet egy jó kis balatoni félmaratonra, ez vasárnap, május 31-én indul Széplakról, és ennek is Aligán van a célállomása, tehát kicsit belekóstolhat a verseny hangulatába. 

Ha egyáltalán nem érdekli a futás, és mégis végigolvasott róla egy ilyen hosszú cikket, akkor itt egy videó a Balatonnál fröccsöző öregemberekről, akik egyáltalán nem értik ezt a rendezvényt. 

Tudtam, hogy vannak még hülyék, de hogy ennyien?!