Nándor
3 °C
16 °C

Kézműves bekólázástól összeragadt mindenünk

MZS 5979
2016.06.17. 09:15

Na most képzeljük el, hogy valaki a piacon azt mondja, hogy van egy Google-verő keresőprogramjuk. Nem, sajnos nem olyan gyors, viszont gépek és mesterséges intelligencia helyett az történik, hogy ha bepötyögünk egy keresőszót, azt azonnal elküldik táviraton egy több száz fős, egyetemi docensekből álló könyvtáros-bizottsághoz, akik pár órát eltöltenek a kérdés megvitatásáról, szavaznak, ratifikálnak, jegyzőkönyveznek, és táviraton küldik vissza a megoldást, nagyjából 10-15 munkanapon belül. Nem ez, nem verné meg a Google-t.

De valahogy így képzelem el a kézműves, vagy kézműves-szerű kólák piacát.

Mert mi a túrónak erőlködni bármivel, ami egy tömegtermelésben készülő, világpiacot uraló terméket szeretni megszorongatni? Egy olyasmit, amiből rettenetesen sokat adnak el a világon, a neve egybeforrt a kapitalizmussal, a fogyasztói kultúrával, a NYUGATtal, de az elhízással és fogszuvaszodással is.

Azért kell ilyennel erőlködni, mert igenis vannak olyan emberek, akik szeretnének alternatívát adni a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari konglomerátumának, és mert vannak olyanok, akik szeretik a kólát, csak már unják a megszokottat. Vagy cukorbetegek. Vagy nem szeretik az ízét, de azért innának mást. Vagy csak szeretnek a Culinarisból vásárolni.

A magyar piacot egyelőre nem árasztották el a kézműves kólák, a versenyzők egyelőre a következők:

  • a német Fritz-Kola, irtózatos mennyiségű koffeinnel (sokáig az volt a reklámszlogenje, hogy „a koksz annyira nyolcvanas évek”). Limonádét is árulnak, van sztíviás, és csak cukormentes kólájuk is. Egy-két kisboltban, illetve újhullámos kávézókban lehet kapni.
  • az angol Fentimans, aminek az üvege úgy néz ki, hogy az ember legszívesebben hózentrógerben és pipával a szájában inná, miközben zakatol mellette egy gőzhajtású masina. A százévnél is régebbi cég rengeteg féle üdítőt árul a kólán kívül, van gyömbérsörük, és limonádéjuk. A Culinaris hálozatában lehet leginkább kapni belőle.
  • kevésbé ismert, egyébként a Farm bolthálózatban vásárolható kólák.
  • a Coca-Cola erre a piacra áhítózó Life-ja.
  • és a magyar versenyző, az idén indult Tikkadt Szöcske, ami valódi kóladió kivonatot is tartalmaz, és szintén van cukormentes változatban is. A Tikkadt szöcskét készítő cégről itt írtunk bővebben.

Úgyhogy fogtuk magunkat, leültünk egy délután az Index tárgyalójába, és végigkóstoltuk őket.

Fritz-Kola, sztíviával 

700 forint

A Fritz-Kolából létezik sztíviás, cukormentes, és full extrás változat is, először a kevésbé hívogató változattal kezdtünk, ami kapásból mellberúgott minket: „mintha kis kanalas orvosságot tettek volna a szódába”, mondja Mészáros Tamás kolléga. „Mint ha nem mosná le az ember a növényvédőszert a zöldségről”, mondja Előd Fruzsina. Engem úgy neveltek, hogy ha az ember felvág egy kígyóuborkát, akkor mindig nyalja meg a végét, hátha keserű. Soha életemben nem volt még egy uborka sem keserű, de ha egyszer belefutottam volna, az olyan lenne, mint a sztíviás Fritz-Kola. Amit egyébként el tudnánk képzelni ginnel felütve (vagy rossz minőségű, gimis korban vásárolt töménnyel), és ez még egy visszatérő fordulat lesz, hogy milyen alkoholhoz hasonlítjuk a kólákat. Ennyire nem vagyunk alkoholisták egyébként.

Itt még muszáj megemlíteni, hogy a tesztben szereplő, klasszikus kupakos kólákat Mészáros Tamás bontotta fel, méghozzá az övével, ezért minden egyes kóstolás előtt ki kellett engednie magát, majd az ágyékához illeszteni az üvegeket. Ennek semmi köze nincsen a kólák ízéhez, de ő maga panaszkodott, amikor ezt az információt a cikk első változatából kihagytam.

Coca-Cola Life

400 forint

A Coca-Cola Life (vagy ahogy rendes emberek hívják: a zöld kóla) valójában egy hatalmas átverés, ugyan tényleg van benne édesítőszer, de cukor is jutott mellé. Valójában egy tökéletes marketingfogás: azok, akik nem akarnak teljes értékű kólát inni, vagy viszolyognak a csak édesítőszeres változattól, de közben akarnak adni a stílusra is, azok választhatják a Life-ot maguknak, ami szép gesztus, de nem biztos, hogy egészségügyileg kifizetődő. Konkrétan csak egyharmaddal kevesebb benne a kalória, mint egy piros dobozosban. Ízben sem akkora váltás, a többi kólához képest ez kifejezetten jellegtelen, szinte ízmentes. „Nem akar hivalkodni”, ez mondjuk nagy igazság, ha belegondolunk, hogy a többi versenytárs egy lórúgással akar levenni a lábunkról.

Höllinger Bio Cola

300 forint

A teszt pokolszaftja, amivel senkiből sem lehetett semmi pozitívumot kifacsarni. Már az öntése, az állaga, a színe is mindenkinek a másnapos pisit juttatta eszébe, amikor meg megkóstoltuk, akkor elszabadultak az érzelmek: „teljes dráma!” „Haribo-Mix!”, „fú bazdmeg!”, „vébéká bor nélkül”. Totális kudarc az osztrák cég biokólája, mentségére legyen mondva, hogy legalább csak 300 forint. Nagyon savanyú, szörnyű íze van, óva intenénk mindenkit, hogy ezt vegye, amikor tulajdonképpen bármi mást megtalál a hűtőben mellette.

Tikkadt Szöcske 0% cukorral

250 forint

Igazi kóladióval készült magyar büszkeségünk, a Tikkadt Szöcske, de a cukormentesnél is meg kell harcolni az édesítőszerrel, hogy valami értékelhetőt kihozzunk belőle. Szirupos-szörpös illata van, egyik kolléga szerint jó a szénsav aránya benne, de egy pillanattal később kiderül, hogy a kollégánk nem a szénsav elkötelezett rajongója. Szerencséje van, mert a Tikkadt Szöcskében nincsen túl sok. Az édesítőszertől bitang utóíze van, bár volt, akinek bejött a gyógynövényes utóíz. Szóval ha valaki a cserszömörce-életérzés híve, akkor ajánljuk.

Fritz-Kola 0% cukorral

700 forint

A koffeinbomba Fritz-Kola cukormentes változatáról volt, akinek az jutott eszébe, hogy „túl édes”, lelke rajta. A Tikkadt Szöcske után olyan volt, mintha egy ballon szódát nyomtunk volna a szánkba, csak úgy áradt a szénsav és a szeretet. Jó illata van, finom, bár volt, aki egyszer kimondta a karácsony szót, és onnantól sorban jöttek a pikírt fűszerkeverékes-szaloncukros megjeztések. A Fritz-Kola-sorozat legjobbja lett egyébként, már ha valaki azt a hamisítatlan kóla-érzést szeretné reprodukálni.

Green Cola

200 forint

„Ezért tart itt Görögország!” - hördültek fel a gazdaság rovat munkatársai, amikor lenyelték az első kortyot a görög Green Colából, ami legjobb esetben is olyan, mintha valaki összelögybölt volna egy Sprite-ot egy olcsó kólával, aztán még az egészbe „Laci bácsi belemorzsolta volna a C-vitamint”. Fotósunk, Molnár Zsolt is beszállt azzal a különösen kegyetlen oltással, hogy olyan, mint egy 3 napja nyitva hagyott Pepsi Twist. A görögök zöld kóla koppintásra fogyasztásra teljesen alkalmatlan, a szánk belseje gyorsabban ment össze, mint ahogy megértettük volna a kémiai jelenséget („kidudorodtak az ízlelőbimbóim” - ordította papírra Fruzsi). Olcsó, de ingyen sem kellene ez senkinek.

Fentimans Cherry

600 forint

Az angol Fentimans-vonal cseresznyés változata olyan, mintha Bolerót (tudják, az a megkérdőjelezhető finomságú italpor) öntenénk egy pohár csoffadt szódába. Lehet, hogy minden szuper eredeti és szuper organikus benne, de nem sikerült jobb ízt kicsiholni az alapanyagokból, hogy ne az anyák napja népszerű termékére, a Mon Cherire emlékeztessen minket. Rengeteg cukor van benne, mintha egy vödör folyékony Hubba-Bubbát kellene letolni a torkunkon. Az üveg mondjuk szép, lehet vele menőzni.

Karma Cola

700 forint 

A Sierra Leone-i, fair trade alapanyagokkal származó kólát nem említettem meg az elején (ezt is menő kávézókban kapni), úgyhogy meglepetés! Az már kevésbé meglepetés, hogy a szép üveg mögött egy olyan íz rejtőzik, amit Mészáros kolléga annyival írt le, hogy „goafesztivál”. Fábián Tamás újságíró is jelen volt a kóstolásnál, szerinte a Karma Cola akkor jó, amikor az ember hajnalban afterozni szeretne valahol, de érzi, hogy már az alkoholt nem kellene erőltetni, viszont azért ízben szeretné viszont látni. Ugyanis a fair trade kézműves kóla olyan, mint a whiskey kóla kölyökpezsgője, és nem igazán értjük ezt a trendet, hogy valami miatt minden második tesztelt terméknek alkoholíze van. Illetve bocsánat, a Karma Colának egyikünk szerint inkább cefre.

Fentimans Curiosity Cola

600 forint

Kardamom, szerecsendió, Haribo-Kola, rengeteg cukor, ha a Fentimans kólája egy Instagram-poszt lenne, valószínűleg így taggelnénk, nagyon finom, de irtó édes, mintha nagymama teljes spájzát kiinnánk egy különösen szép üvegből. A sok cukormentes tesztelés után különösen brutálisan édes, nem is biztos, hogy meg tudnánk inni belőle egy egész üveggel. Nem is tesszük. Nyerő választás egyébként ez is, talán a mezőny legjobbja, már ha édes-cukros, változatos ízű üdítőt akarunk inni. 32 gramm cukor van benne, ezt most tessék elképzelni. Aztán tessék elképzelni, hogy a sima Coca-Colában még több.

Fritz-Kola

700 forint

Egyikünk tisztán emlékszik arra, hogy mennyire jó érzés Fritz-Kolát inni egy lengyel zenei fesztivál kempingjében kávé helyett, miután már reggel 8-tól tűz a nap a sátorra, de ezt az érzést nehéz reprodukálni egy tárgyalóban. Ahol kifejezetten hülyén hat, hogy egy üveges kólának kávéíze van, sőt, egyesek továbbmentek, és azonnal Kapucíner-szeletet kiáltottak. Valóban kicsit olyan, mint a Rémálom az Elm utcában 3-ban, amikor Patricia Arquette úgy próbált ébren maradni, hogy kanalazta az instant kávét, és kólával öblítette le, de ugye a Fritz-Kolában a reklám szerint háromszor annyi koffein van, mint egy klasszikusban. Annak ellenére, hogy ez a változat nem édesítőszeres, egyáltalán nincsen túlcukrozva. Viszont ha valaki hideg kávét szeretne inni, lehet, hogy jobban jár valami hidegen árult cold brew-val (egészen véletlenül a My Little Melbourne-ben lehet is kapni ilyesmit, de a Roketnél is van csapolt üveges kávé, 700-900 forintos árban.)

Tikkadt Szöcske

250 forint

És akkor a végére jól kiszúrtunk a magyar versenyzővel, mert utolsó lett a teszt sorában a Tikkadt Szöcske cukros változata. Sajnos ez is belefutott abba a hibába, hogy szénsav alig van benne, és hasonlóan markáns gyógynövényes ízt áraszt, hozzá még tisztességesen édes is. Egy emberként vágjuk rá, hogy a gépi kóla rajongóinak ideális választás lesz.

Na de milyen érzés ennyi kólát végigkóstolni?

Mészáros Tamás:

Émelygek, nem tudok koncentrálni, kicsit fáj a hasam. Kicsit olyan, mint amikor lefelé jön az ember a gombáról, és már a nagyon a végén van. Emellett a függőség jelei mutatkoznak, a rossz élmények ellenére többször elég erősen elgondolkodtam rajta, hogy visszamenjek és csapoljak még a cuccból.

Előd Fruzsina:

Az utóbbi hetek legrosszabb pingpongteljesítményét nyújtottam magamhoz képest és ki is szoptam a bajnokságból, bal fülem teljesen bedugult, és kicsi fognyűvő manókat vizionálok a számba.

Klág Dávid:

Én a teszt után rögtön indultam turistabusszal körbeutazni Budapestet, két dolog miatt aggódtam rettenetesen, hogy belefutok a turisták legnagyobb malőrjébe, és nyilvános vécéért kell majd kajtatnom, illetve hogy szívrohamot kapok. Szerencsére egyik sem történt meg.