Hova menjünk vasárnap bruncholni? Hát a színházba!

kantin 20160905 090
2016.09.18. 12:45

Nálunk még mindig nem nagyon épült be a köztudatba a vasárnapi brunch, azaz az elnyújtott, ebédbe torkolló reggelizgetés. (A Tanti például próbálkozik a műfajjal, de persze mások is.) Így az embernek nincs is túl sok ötlete, ha későn kell, és főzés helyett inkább kényelmesen eszegetne egy kicsit. Az meg végképp nem jut senkinek eszébe, hogy egy színházban bruncholjon. Pedig most már ezt is lehet! Egészen elképesztően jó hangulatú volt a Katona József Színház első vasárnapi élőzenés brunch-a, sosem próbáltam még zenére reggelizni, de kifejezetten remek volt az élmény, a Katona büféje, a Kantin pedig eleve egy nagyon jó tér ehhez. 

A Kantin most teljesen meg is újult, a Kino csapata vette át az üzemeltetést, eléggé belehúztak a kínálatba, több mint húsz saját készítő szendvics, amihez részben a kenyereket is ők sütik, illetve elég sok jól kinéző sütemény. A legnagyobb durranás azonban mégis az élőzenés vasárnapi brunch, 11 és délután 3 között, egyelőre csak havonta egyszer, minden hónap első vasárnapján, aztán meglátják. Most a Juhász Gábor Trió zenélt, de a meghívott zenekar minden hónapban más lesz. Az előre elkészített kajákat a pultról lehet összeválogatni, nem all you can eat rendszerben, (ez is szimpatikus) hanem ki mire vágyik alapon.

Van többféle omlett, vargányás, meg spanyol például, parmezános tojásmuffin, kakaós csiga, cuki tükörtojások és kolbászok, muffinok, és pármai sonkás szendvics. Leginkább mégis a házi májas krémet emelném ki, ami a legfinomabb volt. Eredeti elképzelés szerint grissinivel adják, de én helyben sült magos kenyérrel ettem, remek volt. A desszertek közül pedig az almás tejbegríz volt, ami mindent vitt. Van aztán olyan is, amin még lehet majd tökéletesíteni, például a kihűlt, megdermedt tükörtojás nem az igazi.

Az ételek ára, 190 és 550 forint között van, szerintem azért kétezer forinttal számoljon, aki jól is akar lakni, plusz a kávé. Van azonban reggeli menü is, szendvics+ kávé + üdítő 1090 Ft ha az ember Mastercard bankkártyával fizet. A Jazz brunch kifejezetten jó ötlet szerintem, pedig én aztán messze nem vagyok egy jazz-rajongó, de vasárnapi programnak egyszerűen tökéletes, még gyerekekkel is jól működik. A legközelebbi brunch október 2-án lesz, amikor 11 és 15 óra között az Oláh Krisztián trió játszik majd.