Minimális balhéval nyílt meg Vajna Tímea belvárosi fánkozója

2016.10.14. 11:19

Péntek délelőtt tíz órakor megnyílt Vajna Tímea tulajdonába is tartozó belvárosi fánkozó és bageles az Arany János utcában. Feltehetőleg a tulajdonos – vagy annak férje, a kormánybiztos Andy Vajna miatt –, már kitüntetett figyelem kísérte az egész helyet,  hétvégén például az ablakát is megpróbálták betörni , bár a megnyitót látva ez inkább lehetett egy részeg hőzöngés, mint politikai állásfoglalás.

Ugyanis annak ellenére, hogy ígéretük szerint 1300 ingyen fánkot fognak egy promóciós kampányban kiosztani, viszonylag gyér érdeklődés fogadta a megnyitót, a sor ritkán lett nagyobb 30-40 embernél, a Valton Security emberei pedig délelőtt 10 után pár perccel elkezdték fokozatosan beengedni az embereket.

Egy „Vesszen az elit!”-transzparenst tartó magányos tüntetőtől, és Szaniszló Sándor MSZP-s képviselő sajtótájékoztatójától eltekintve semmi nem zavarta meg az eseményt, amire egyharmad arányban egyébként újságírók és tévések mentek. Szaniszló házilag készített fánkot osztott a sorban állóknak egy korrupció feliratú dobozból, de ha valaki nem látta ezt, nem is érthette, mi miért történik. Az emberek mehettek be utána nyugodtan elvenni az ingyenfánkjukat a boltban.