A Balaton után most a Tisza-tó körül futnak több ezren

Az Ultrabalaton szervezői ezúttal az ország keleti felében rendezik meg az UB kiskörének nevezett UPC Mobil Ultra Tisza-tó versenyt, amin szombaton 111 km-t kell teljesíteniük az egyéniben, vagy csapatban induló futóknak.

Eredetileg itt is teljes tókerülést terveztek, de végül a környezeti adottságok miatt 2x55 kilométert futnak majd le a tó körül. A futás így Tiszafüredről indul déli irányba, majd Poroszlónál van a forduló vissza Tiszafüredre.

Az útvonalat összesen 18 szakaszra osztották fel, a távot 16 óra alatt kell teljesíteniük a futóknak. Több mint 100 egyéni ultrafutó, és 350 váltó vesz részt a versenyen, emellett pedig 250 bringatúra-versenyző is rajthoz áll.

A hét elejéhez képest enyhült az idő, így nem 30 fok feletti, hanem várhatóan 25-26 fok lesz a szombati futás alatt, ami azért adott esetben így is jelenthet majd kihívást.

Vasárnap 10 órakor lesz egy kapcsolódó félmaraton verseny is, amire Tiszafüreden lehet nevezni a versenyközpontban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59