Paulina
16 °C
20 °C

Alsómocsoládon jártunk, a kés- és fejszehajító Európa-bajnokságon

DSC 0471
2017.09.05. 13:22 Módosítva: 2017-09-05 13:22:05

„Az én gyerekkoromban Baranya megye falvaiban szinte mindenütt a gyerekek kedvenc időtöltése volt a késdobálás, nem volt ez másképp Alsómocsoládon sem. Nekem is felejthetetlen élményeim közé tartozott ez a játék.” Ezzel a vallomással hirdette meg Alsómocsolád polgármestere, Dicső László a 284 lelkes, apró baranyai község harmadik kés- és fejszehajító bajnokságát, a legkomolyabbat az eddigiek közül: ez már Európa-bajnokság volt, tizennégy ország 130 versenyzőjének részvételével. A hely híre mára annyira elterjedt, hogy a más országokban szokásos 50-70 résztvevő helyett a helybeliek büszkeséggel vegyes aggodalmára ideözönlött a fél világ, úgyhogy 150 jelentkezőnél már muszáj volt megálljt parancsolni az érdeklődésnek (20-an végül nem jöttek el), pedig amúgy még a világbajnokságokra sem szoktak ennyien nevezni. 

„A Jani volt az egyetlen késdobáló Mocsoládon. Az öreg rókák már tudták, mi ez, de mi nem, engem nem is érdekelt az egész, mert eleinte nagyon ratyi voltam benne, de aztán egyre többet gyakoroltam, meg itt voltak a haverok, jöttek az angolok meg mindenki, és megfogott engem is” – mondja Orsós Tamás, a falu nagy reménysége, aki mára már naponta több órát edz, mivel a faluban a verseny után is ott maradnak a célok, lehet rajtuk gyakorolni. A helyi kocsmában ekkor lehuppan mellé Zoli, Nagy-Magyarország-medállal a nyakában, és elővesz három dizájnos, modern dobókést. Nem győz büszkélkedni, hol a fiú tehetsége, hol pedig a házi készítésű kések miatt, aztán elmeséli, gyerekkorukban hogyan pofozta őket haza az a falubeli, akinek a szekerét késdobáló célpontként használták.

„A Tomi sokra fogja vinni. Elmegyek a faipari céghez dolgozni reggel fél hatkor, és már csörömpöl a késekkel, hazajövök ötkor, és még mindig csörömpöl. A kitartást díjazni kell, mert az ritka. Nem haragszol meg, ugye, ha azt mondom:

a Tomi roma csávó, de nagyon jó csávó!

Dolgozik keményen. Ha ki akar menni a világbajnokságra, támogatni fogjuk itt a faluban. Én is adok majd valamennyit, barátom, mert megérdemled.”

A fővédnök: Koncz Gábor

Az alsómocsoládi kés- és fejszehajító Európa-bajnokság hivatalos fővédnöke a Kossuth- és Jászai-díjas színész, Koncz Gábor volt.  „A polgármester úr olyan embert keresett, akiről fel lehet tételezni, hogy van valami köze a késekhez. Én pedig, ugye, kaszkadőr nélkül éltem az életemet, mindent magamtól csináltam, vívok, lovagolok, azon kívül olyan késgyűjteményem van, mint talán senkinek. A polgármester úr fent volt nálam, és látta, hogy az egyik falam csupa míves, gyönyörű késsel van tele. Ezeket mind úgy kaptam, premierre vagy máskor. Úgyhogy megkért, legyek a védnöke ennek az egésznek. A párom utánaolvasott az interneten a késdobálásnak; én meg tudnék tanulni mindent, az internetet is, de belefáradtam a civilizációba, én ebből kiszállok. Így jöttem én ide. Láttam is valamit belőle, érdekes dolog valóban, de hát annyi minden érdekes van az életben, nem tudhat az ember mindenbe belevágni. Na, édesem, nem tudok én már a kis Samsung rádiódnak mit mondani.”

Lehetne mondani, hogy hosszú út vezetett egy meredek ötlettől odáig, hogy az amerikai késdobálóbajnokok is Alsómocsoládról beszélnek, de valójában úgy ment az egész, mintha mi se lenne természetesebb.

„Az én gyerekkoromban késsel viszonylag könnyen lehetett szórakozni. Akkoriban indiánfilmekkel volt tele tévé, azokat akartuk utánozni. Tökéletesen alkalmatlan, NDK késeink voltak, ha vettél egyet, azonnal meg kellett tekerni szigetelőszalaggal, mert két-három rossz dobás után letört a nyelük. Nem is lehetett volna másmilyen tőröd akkor, mert megfogott volna a rendőr, hogy meg akarod dönteni Kádárt” – emlékszik vissza Jani, vagyis Kohl János, a falu bajnoka.

Aztán hosszú szünet következett: „Normális emberre nem az jellemző, hogy egy vasat dobál a fába egész nap, és ennek a társaságnak a nagy része komolyan zakkant is.” Aztán négy-öt éve kerültek újra János kezébe a régi kések, úgyhogy tiszta nosztalgiából újra kipróbálta a sufniban, megy-e még a dolog. „Pár nap után baromi módon meg voltam magammal elégedve. Ezzel elvoltam egy pár napig, aztán eszembe jutott, hogy hátha csak én gondolom így: utána kéne nézni, van-e valaki, akihez tudnám magam hasonlítani.” És volt, mivel Európában 2004 óta már tartanak hivatalos kés- és fejszehajító versenyeket, az eredményeket is vezetik. 

„A sufniban ezek alapján is elég jónak tűntem, úgyhogy megnéztem, mikor lesz a következő verseny. Megszámoltam a zsét, mert azért az ember nincs úgy eleresztve, és végül belevágtam: 2014-ben kimentünk Franciaországba a világbajnokságra. Késsel öt méteren ötödik, hét méteren hatodik lettem. Azóta is ez a legjobb eredményem – a sufniban volt jobb is, de az sajnos nem számít –, és ez szerintem már így is marad” – fejezi be a faluban mindenki által ismert történetet Kohl János.

És mivel 2014-ben a család anyagi támogatást kért és kapott az önkormányzattól az utazáshoz, a helyi sportegyesület is meglátta a fantáziát a dologban, szakosztály alakult a sportnak, és többen is belekezdtek a gyakorlásba, ki a Winnetou miatt, ki meg az öregek hülye hobbiját elirigyelve. „Azt gondoltuk, ami ennyire elkötelezetté tesz alsómocsoládiakat, azt nekünk is komolyan kell vennünk: lehetnénk mi az a település, amelyik felkarolja és megpróbálja Magyarországon is meghonosítani ezt a sportot” – mondja Balogh Anikó, a faluház munkatársa, aki ma már az Eb főszervezője.

János sikerei után rendeztek is gyorsan egy helyi bajnokságot hét hazai és tíz külföldi résztvevővel, mivel egy-egy új verseny híre gyorsan terjed a Facebookon, a cseh, német és orosz késdobálók pedig vannak olyan megszállottak, hogy hajlandóak legyenek ennyit utazni. És mivel a nevezés valamivel olcsóbb, mint máshol, ráadásul még ingyen ellátás is jár hozzá, a mocsoládiak által hetek alatt fából felépített célok nagyon jó minőségűnek számítanak, a helyiek kedvességét pedig nem győzik dicsérni, egy évvel később már 27-en jöttek. Innen meg már egyetlen, igaz, elég tetemes lépés volt az Európa-bajnokság.

És a versenytérre kiérve tényleg lehet érteni, hogy miről van szó. A focipályánál nagyobb területen harminc, profin felépített céltábla várja a versenyzőket, a 3-5-7 méteres, a távolsági és a gyorsasági pályák mellett még különféle spéci számokhoz való alkalmatosságokkal, már csak azért is, mert a szervező minden bajnokságon saját számot találhat ki. Ezúttal Kohl János ötlete alapján egy mérleghintaszerű mozgócélpont egyik oldalába három kést, a másikba három baltát kell beledobni. A pályán tökéletesen vegyül egymással a malacsütős falunapos hangulat és a profizmus: a füvön még a kedélyes hangulat uralkodik, itt egy vikingszerű megszállott, ott meg egy testes, ősz hajú nagymama gyakorol. A céltáblák előtt viszont ugyanolyan komoly és koncentrált az atmoszféra, mint bármilyen profi sportversenyen.

Az egyik pályán épp a sokszoros bajnok német, Werner Lengmüller versenyez, a kocsmából jött, most is, miután a szóbeszéd szerint tavaly másnaposság ellen adtak neki egy korsó sört, ami annyira bejött, hogy végül

egy rekesszel megivott a verseny végéig, és úgy nyerte végig a számokat.

A sport

A kés- és fejszehajításban rengeteg kategóriában lehet versenyen indulni, és minden bajnokságon lehetőség van arra, hogy a versenyzők ne méressék meg magukat az összes számban. Az alap a 3, 5 és 7 méteres késdobálás és a 4, 5 és 7 méteres fejszehajítás, de ezenkívül mindkét eszközzel vannak távolsági és különféle ügyességi számok is. A gyorsasági versenyben a nevezőknek 20 másodperc alatt kell 30 késsel a lehető legtöbb érvényes találatot szerezniük, a sziluettben a céltáblán el kell kerülni a két nagy piros kört, és a nyolcas alakban ezeket körülvevő, jóval kisebb fekete körök a célpontok. És akad olyan szám is, amiben a kés pörgését szabályozzák (nem szabad neki), és olyan is, ahol a fejszének nyéllel felfelé kell célba találnia.

Egy bajnokság megszervezésére pedig ugyanúgy pályázni kell, mint egy foci-Eb vagy vizes vébé esetében: idén elvileg nem is Alsómocsolád lett volna a szervező, de ők is ugyanebben az időben szervezték volna meg a helyi kupát. Úgyhogy több sportoló közölte, akkor inkább kihagyják az Eb-t, és Mocsoládra jönnek. Végül a baranyai falu pályázata nyert.

„Hat éve csinálom, de az én időm már lejárt. Már nincs annyi szabadidőm, pedig ha nem gyakorolsz mindennap, nem működik úgy” – mondja Lengmüller, civilben esztergályos, akinek kisgyerekkorában egy cirkuszi porondmester mutatta meg, mi az a késdobálás. „Évekig csináltam, aztán jött egy lány, és abbahagytam. Lett helyette családom, házam, munkám. Aztán hat éve láttam, hogy késdobáló bajnokság lesz, így megvettem a késeket meg minden szart, és elmentem. 2012-ben aztán már lett egy dobogós helyem, de annyit mondogattam mindenkinek, akivel csak beszéltem, hogy jövőre én leszek a világbajnok, hogy így is lett. Megcsináltam a saját késeimet, reggeltől éjjelig, esőben-fagyban, még evés közben is gyakoroltam, és megnyertem a 3, az 5 és a 7 métert is. Ennyit akartam” – mondja, aztán csak úgy mellesleg felsorolja, a későbbi években hogyan állította be, majd döntötte meg a saját világrekordját fejszehajításban, aztán késben is.

Amikor az orosz Konsztantyin Malisev a gyorsasági számban a hibái miatt bosszankodva 26 érvényes találatot szerez húsz másodperc alatt, az egyik magyar versenyző csak annyit mond: „Azt a kurva!”, a másik meg halkan, de azért nevetve kiböki: „Már nem is tetszik annyira az egész.” De hiába a profizmus, Malisev is arra panaszkodik, nehéz ilyen nagy figyelem mellett is teljesíteni. „Olyan ez, mint a vallás: ha magamban vagyok, egyedül tudok lenni az elmémmel.” Csapattársa, Valentyina Tyihacseva szerint olyan ez a sport, mint a jóga: „Annyira koncentrálsz, hogy kizárod a külvilágot. És elhiszed, hogy az életben minden nehéz helyzet, amitől félsz, sikerülhet.”

Arról meg, hogy miért az oroszok a sport legnagyobb sztárjai, azt mondják: talán mert fiatal a csapatuk. És valóban, a legtöbb versenyző Alsómocsoládon inkább Kohl János korosztályához áll közel, és bárkivel beszélünk közülük, mindenki a klasszikus történetet meséli: gyerekkorában imádott dobálni, aztán benőtt a feje lágya, amíg aztán felnőttként rá nem döbbent a Youtube hatására, hogy amit úgy szeretett, az ma egy létező sport. Az oroszok iskoláiban viszont épp úgy állnak hozzá a fiatalok a kés- és fejszehajításhoz, mint bármilyen sporthoz. És a legjobbak akarnak lenni benne. Hasonlóképp van ez Amerikával is (hiába van szó elvileg európai bajnokságról, ez nem az a sport, ahol bárkinek a jelentkezését is visszautasítanák): a sokszoros világbajnoknő, Melody Joy Cuenca is iskolát vezet Las Vegasban, négyéves a legfiatalabb, 87 éves a legidősebb tanítvány, az államokban pedig már vagy 400-an léptek be a szövetségbe. Az amerikai versenyző talán az egyetlen Alsómocsoládon, aki a show, a cirkusz felől jött: fegyverpörgetőként vett részt az America’s Got Talentben, és azért találkozott a késdobálással, mert a fegyverpörgetők bajnokságát egyszer az övékkel együtt szervezték.

Alsómocsolád

A Pécs, Szekszárd és Kaposvár által alkotott háromszög közepén található zsákfaluban hiába csak 284-en élnek, döbbenetes minimetropoliszról van szó csillagvizsgálóval, repülőgép-szimulátorral, tóval, kikötővel, kenu- és a Bledi-tavat idéző pletnabérléssel, vadonatúj öregotthonnal, erdei tanösvényekkel, díszburkolatos utcákkal. Szokatlanul szerencsés a falu helyzete, mert van itt több hatalmas üzem is – például a Pick Szeged Zrt. egyik húskombinátja –, ami fix és állandó forrást ad a pályázatok önrészéhez. Úgyhogy Alsómocsolád többet pályázik és többet is nyer, mint a környező községek összesen.

De a magyarok ideje is eljöhet még: hogy ezúttal egyetlen dobogós helyet sem szereztek, nem is csak a kevesebb tapasztalatnak köszönhető, de annak is, hogy a 284 fős község erején felül teljesített, 120-an érintettek valamilyen módon a szervezésben – tolmácsolásban, étkeztetésben, szállásadásban, építésben, bíráskodásban és így tovább –, és mivel a versenyzők tudják a legjobban a szabályokat, rájuk van a legnagyobb szükség a pályán is. Ide-oda rohangálva meg nem lehet koncentrálni. A polgármester is elgondolkodott a nevezésen, de nincs ideje rendesen gyakorolni, és Kohl János sem nevezett most: „Nem volna ildomos, ha azon a versenyen nyernék az eddigieknél esetleg jobb helyet, amit pont én szerveztem”.

Amúgy is, minden résztvevő egyetért abban, hogy még bőven fejlődőben van ez a sport.

Ha bárki azt hallja, késdobálás, két dolog merül fel benne biztosan: hogy egy kikötözött, körbe pörgő nőt dobálunk késsel a cirkuszban, vagy hogy meg akarunk ölni valakit.

Nem hiszik el, hogy ez egy teljesen biztonságos sport, szabályokkal, és hogy nem akarunk vele ártani senkinek. Ezen dolgozunk, hogy ezt eljuttassuk az emberekhez” – magyarázza Pierre Cazoulat a kés- és fejszehajítók európai szövetsége, az EuroThrowers elnökségének tagja, aki gyerekként a nagyapja boltjából lopdosta össze a késeket, amikkel aztán mindig rohant az erdőbe dobálni. „De ezek konyhai kések voltak, össze is törtem belőle vagy négy-ötszázat, aztán ha nem figyelt a nagypapám, mentem az újabbakért. James Coburnre akartam hasonlítani A hét mesterlövészből, úgyis olyan nyurga és vékony volt, mint én.”

Sok feltörekvő sporttal ellentétben a késdobálók – egyelőre legalábbis – nem az olimpiai sportággá válás miatt verik az asztalt most, hogy már egységesítették a szabályokat és az eszközök, a célok sztenderdjeit, inkább új generációkat akarnak kinevelni, és, ahogy ő fogalmaz, megtanítani őket arra, hogy dobás előtt a kellő nyugalom eléréséhez „önmagadat kell legyőznöd, nem a többieket”. Orsós Tamás is azt mondja: a versenydrukkal valahogy még le kellene számolni. „Rossz, hogy ha kívülállók előtt csinálom, és leesik a kés, rögtön azt mondják: ja, ez nem nagy szám, ezt én is meg tudom csinálni! Hát akkor gyerünk, csinálják!”

Ne maradjon le semmiről!