Paulina
16 °C
20 °C

Gigantikus sörözőt építene a Kolosy téri piac helyén Gerendai Károly

2018.01.19. 09:15

Kézműves sörök csarnokává alakítaná a Kolosy téri piacot Gerendai Károly, amennyiben a  Sörcsarnok Ingatlanhasznosító Kft. nevű projektcégével megnyeri azt a pályázatot, amelyet a III. kerületi önkormányzat írt ki a piac üzemeltetésére - írja a HVG. A pályázat január 22-én zárul, aztán a februári közgyűlés dönt majd az eredményéről.

Gerendai a lapnak azt mondta, a 43, jellemzően összenyitható üzlethelyiségben a sörfőzdék elvitelre és helyben fogyasztásra is árulhatnák termékeiket, a központi csarnokban pedig egész évben sörfesztivál-hangulat lesz.

A pályázatot tíz éves üzemeltetésre írták ki, a nyertesnek legalább havi nettó egymilliót kell majd fizetnie a 3500 négyzetméteres épület használatáért. A Sziget Fesztivál alapítója, Gerendai Károly, aki két, Michelin-csillagos étteremnek is tulajdonosa, úgy gondolja, nagyjából 130 millió forintot kell majd költeni az épületre, aztán fogják bérbe adni az egyes helyiségeket. A tervek szerint őszre már meg is nyílna a sörcsarnok.

A Kolosy téri csarnokban jelenleg nincs túl nagy kínálat semmiből, és a kínálat is elég eklektikus hentestől és zöldségestől kezdve kifőzdékig és kézműves termékek boltjáig. A 168 óra korábban azt írta, az önkormányzat „food hallként” képzelte el az évi 30 milliós veszteséget termelő piacot, éttermekkel, minőségi ételstandokkal. A pályázati felhívás más azonban profilt is lehetővé tesz. 

Ne maradjon le semmiről!