Jolán
2 °C
4 °C

Kicsit elkésett, kicsit drága, de a mienk lesz az újranyíló Dagály strand

2018.08.13. 13:48

Elég logikus módon a strandszezon kezdetére ígérték, valójában viszont elég logikátlan módon a szezon utolsó heteire, augusztus 17-én nyit majd meg az újraépített Dagály strand, némiképp emelt árakkal - szúrta ki az üzemeltető Duna Aréna posztját a Hvg.hu.

A bezárás előtt a strand felnőtt belépője hét közben 2000, hétvégén 2400 forintba került, ez drágul, most 2500 és 2700 forintba fog kerülni a jegy. Gyerekeknek (3-14 éves korig), nyugdíjasoknak és diákoknak hétköznap 2100, hétvégén 2300 forint lesz a belépő, 2 felnőtt és 2 gyerek 7100 vagy 7700, 1 felnőtt 2 gyerekkel pedig 4600 vagy 5000 forintért strandolhat majd a Dagályban.

A Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. éves, fél-, és negyedbérlettel rendelkező bérletes vendégei, az átjárhatóság szabályainak figyelembe vételével használhatják a Dagály Gyógy- és Strandfürdőt.

Nemrég mi is megpróbáltunk bejutni a strandra - épp egy évvel az után, hogy ezzel próbálkoztunk -, ebben a videóban dokumentáltuk a próbálkozásainkat:

Akinek túl drága lenne az új Dagály, az az Index gigantikus strandtérképéről is választhat magának másik fürdőt:

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?