Nem műalkotás a holland krémsajt íze

2018.11.13. 15:10

Nem részesülhet szerzői jogi védelemben egy élelmiszer íze, mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság egy holland krémsajt körüli mizéria kapcsán.

Az ügy előzménye, hogy a Heksenkaas zöldfűszeres krémsajtot megalkotó holland zöldségkereskedő a szellemi tulajdonra vonatkozó jogokat átadta egy Levola nevű cégnek. Ám később a Levola és egy konkurens cég, a Witte Wievenkaas krémsajtot egy helyi szupermarketlánc számára előállító Smilde között jogvita tört ki: a Heksenkaas előállítói azt állították, a másik cég megsértette szerzői jogaikat, amikor lemásolta a termékük ízét.

Az Európai Bíróság szerint azonban egy élelmiszer íze csakis akkor részesülhetne szerzői jogi védelemben, ha ez az íz műalkotásnak, vagyis eredeti szellemi alkotásnak minősülne. Mivel az ízek pontos és objektív azonosítása egyelőre nem lehetséges, a hasonló ízek pedig technikai eszközökkel nem különböztethetőek meg, az Európai Bíróság kimondta:

az élelmiszerek íze nem minősíthető műalkotásnak, így nem is részesülhet szerzői jogi védelemben.

Az Európai Bíróság álláspontja szerint a zeneművekkel vagy a filmekkel ellentétben az élelmiszerek ízének azonosítása lényegében ízérzeteken és -tapasztalatokon alapul, ezek pedig szubjektívek és változóak, függenek például a kóstoló korától, étkezési preferenciáitól, táplálkozási szokásaitól, illetve további más tényezőktől is.

Az MTI szerint a most is alkalmazott előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. A jogvitát ennek ellenére a tagállamokban döntik el, a luxembourgi ítélet alapján, amely a hasonló kérdésekben eljáró más tagországi bíróságokat is köti.