Valér
-1 °C
0 °C

Átkelés Közép-Európa egyik legmonumentálisabb szurdokvölgyén

cov
2018.11.18. 07:53
Alul-felül bejártuk Szlovákia egyik legnépszerűbb hegyszorosát Szádelőnél, rögtön a magyar határ mellett.

Már nem is tudom, hol találkoztam először azzal a kifejezéssel, hogy szádelői völgyszoros, de az, hogy hatalmas, meg sziklás, meg szurdokszerű, ráadásul közel van a magyar határhoz, rögtön meggyőzött arról, hogy egyszer el kell mennünk oda.

Ez az egyszer nemrég, egy októberi hétvégén jött össze. Ketten indultunk Vili fiammal, de becsatlakozott régi kollégám, Árpi, és újdonsült ismerősöm, Balázs is. Balázs amúgy barlangász is, és van egy hangulatos családi parasztháza Jósvafőn, Szádelőhöz egészen közel, ahova meghívott minket, csakúgy, mint egy könnyed szombati barlangászásra.

Először az aggteleki Baradla-barlang Styx ágába szerettem volna menni, és föld alatt áthatolni a magyar-szlovák határon, de ez most több okból sem jöhetett össze. Ezért a Vas Imre-barlangba másztunk le, ami egy nem nehéz, de nem is sétálós barlangnak számít. 

A Vass Imre-barlang az Aggteleki-karszt egyik jelentősebb üregrendszere, a Tohonya-völgy északi végénél. Az Aggteleki-karszt és a határ túloldalán fekvő Szlovák-karszt együtt alkotja csapadékvíz formálta, könnyen oldódó mészkőből álló, lyuk hátán lyuk Gömör–Tornai-karsztot, aminek két legszebb természeti csodája a magyar oldalon, föld alatta a Baradla-barlang, szlovák oldalon a felszín felett a Szádelői-völgyszoros.

A földalatti bemelegítés után jót aludtunk Jósvafőn, majd vasárnap reggel átautóztunk Szádelőre, szlovák nevén Zádielre. Az már a völgykapuban, a parkolóban (parkolódíj 5 euró) látszott, hogy a szoros népszerű kirándulóhely, sok szlovák és sok magyar csoport készülődött a kirándulásra a büfé mellett. 

Ha pár percben akarod végigjárni velünk az út leglátványosabb részeit, elég, ha megnézed ezt a videót:

Ha megjött a kedved a részletekhez is, folytassuk. A Szádelői völgyet többféleképpen is be lehet járni. Mi a jelölt tanösvényt választottuk, ami a község végén kezdődik, zárt körutat alkot, és hossza 5 km. Először mélyen behatol a szorosba az alján kanyargó úton, majd ahol beljebb a völgy kiszélesedik, jobbra felkaptat a völgyszorost szegélyező fennsíkra, hogy eszméletlen kilátást nyújtva megmutassa a túrázóknak a szurdokot felülről is. A fennsík végétől az út elég meredeken kígyózik le, vissza egyesen a parkolóba. A szurdok fennsíkhoz viszonyított mélysége eléri a 300 métert, szélessége a legszűkebb helyen mindössze 10 méter.

Lent a mélyben

A parkolótól (267 m) elég hamar beértünk az egyre szűkülő völgy árnyasabb részeire. Sokáig műúton lépdeltünk, amit még az elején sorompóval rekkentettek el az autósoktól. Mellettünk a Szár (Blatnica)-patak vize csobogott. Elhaladtunk egy tábla mellett, ami szerint a szurdokvölgy teljes, 214 hektáros területe 1986-ban kapott kiemelt védettséget, a tanösvényt pedig 1977-ben hozták létre. 

Ahogy haladtunk egyre beljebb, úgy közeledtek egymáshoz a sziklafalak. Nem is volt nehéz elképzelni, hogy beülök az időgépbe, visszautazok pár évmilliót, és ugyanezen a helyen egy hatalmas, sötét barlang, barlangrendszer alján lépkedek. 

Kialakulása: A szurdokvölgy kialakulásáért elsősorban a Szár-patak a felelős, ami sok millió éven keresztül vájta útját a mészköves alapkőzeten. A vízi erózió eredményeként földalatti üregek, barlangok jöttek létre, melyek kiszélesedésével és összeszakadásával létrejött a Szádelői-völgy.

A magasba törő sziklafalaknak két nevezetesebb, hegymászók által is kedvelt pontja van. Az egyik a Cukorsüveg 110 méter magas sziklatornya, ahol most is két sziklamászó gyakorlatozott. A Süveghez, vagy ahogy a szádelőiek hívják, a Túrókőhöz népmonda is fűződik, ami egy szegény pásztorlegény és a tornai várkisasszony szerelmét mondja el.

A másik nevezetes hely az Ördögfal. Természetesen ehhez is tartozik monda, ami szerint az ördög egyszer errefelé járt, maga után húzva egy nehéz társzekéren az öreganyját is. A Süveg előtti kanyarban úgy megijedt valamitől, hogy ijedtében felfutott az előtte levő meredek sziklafalon, társzekérrel együtt. A „szekérnyompár“ és az „ördögpaták“ nyoma még ma is látható a sziklafalon. Ezért hívják e sziklafalat Ördögfalnak.

A sötét, keskeny rész után a völgy ismét kiszélesedik és kivilágosodik. Nem is kell messzire menni, elérjük a túra északi végpontját, ahol jobbra felfelé kanyarodva indul az ösvény a fennsík felé. Mivel azonban csapolt Kofolára szomjaztunk, továbbmentünk egyenesen még pár száz métert, itt áll ugyanis az erdő közepén a fészerszerű Zádielská Chata Ranč, ahol enni-inni lehet, akár még sztrapacskát is.

Szádelő csótánya: A völgy két legkülönlegesebb állatfaja egy endemikus (csak erre a területre jellemző) csótány, illetve egy szintén csak itt előforduló orsócsiga-faj. A fennsíkokon némi szerencsével lehet találkozni a legnagyobb európai lepkével, az éjjeli nagy pávaszemmel és a legnagyobb európai denevérrel, az óriás korai denevérrel is. Sajnos egyiket se láttam.

Kofola után nekiszaladtunk az emelkedőnek. Nem kell egy nagyon meredek, hosszú útra gondolni. Bő egy kilométer hosszan körülbelül kétszáz méternyi szintet mentünk felfelé, kényelmes erdei úton. Jó, a videóban látszik, hogy kicsit lihegtem ugyan, de nem köptem ki a tüdőm. Elég hamar felértünk a Na skale nevű ponthoz (670 m), ami egyfelől a fennsík szélének, és egyben utunknak a legmagasabb pontja.

Fent a síkon

Idefent találtuk az első kilátóhelyet egy sziklapárkányon, ahonnan lenézhettünk a szurdok aljára. És ennél a pontnál ámultam el először. Ha szurdok alulról szép volt, akkor innen fentről mellbe csapó, monumentális látvány. A mélybe zuhanó sziklafalak vad formáit a völgy fáinak nyugodt őszi színei ellenpontozták.

A kilátónál már Vili fiam is elismerően csettintett, ami nála nem túl gyakori. Innentől az ösvény a szakadék szélétől kicsit beljebb, ligeteken-füves réteken haladt. Látni ugyan nem lehetett mindig, de végig érzékeltük a tőlünk jobbra nem messze nyíló hatalmas teret.

A fenyőligeteket lassan felváltotta a sziklás-gyepes-bozótos terep. Egy kilométernyi séta után újabb kilátópontokhoz vezetnek kis ösvények. (A fennsíkon összesen négy nagyon jó kilátópontot számoltam össze.) Ezekről a párkányokról más-más szögből csodálható meg a völgy. Az egyiknek teljesen kiültem a szélére, és teljesen belefeledkeztem a játékba a kamerával.

A szádelői fennsík: a karszt fennsíkjait alkotó könnyen oldódó mészkövön a karsztformák széles palettája jött létre. A legjellegzetesebb formák közé tartoznak a karrmezők, amik úgy néznek ki, mintha valami óriási karmok szántották volna tarajosra a sziklát, valamint a mély töbrök és a víznyelők. A felszín alatt számos barlang és zsomboly van.

A legutolsó kilátópontnál már kilátni a völgyből Magyarország felé a Tornai-medencére. Ha megfordulunk, akkor viszont megint egy újabb szögből láthatjuk a völgyszoros látványos sziklahasadékát, valamint a különleges formájú sziklacsoportokat.

A Pletykázó asszonyok sziklacsoport a néphit szerint a völgyi tündér igazságszolgáltatását jelképezi. A tündér kővé változtatta a völgyben pletykáló asszonyokat, akik fűnek-fának elfecsegték a pásztorlegény és a várkisasszony szerelmi viszonyát. Végül a pásztorlegény is megjárta, csapodársága miatt őt is kővé változtatta juhaival együtt a völgyi tündér. S ott, ahol kővé változott, ott áll a Pásztor és bárányai sziklacsoport.

Az utolsó kilátópontnál már annyira nehezünkre esett elindulni lefelé a faluba, hogy belőlünk lehetett volna az Álmélkodó túrázók sziklacsoport, de szerencsére idejében észbe kaptunk. 

Egy elég kellemetlen, meredek, köves szerpentin vitt le Szádelőig. Ezen botladoztunk le 300 méter szintet. A végén Vili el is kezdett morogni, hogy miért erre kellett jönnünk. Persze, mehettünk volna vissza ugyanezen az úton körbe, ahogy jöttünk, lehet, jobban jártunk volna. Végül beértünk a faluba, és a büfében egy érdekes, helyi jellegű hamburgerrel és egy üdítővel engeszteltem ki Vilit.

A pontos helyszín (Zádielből a piroson fel, a kéken vissza, a falu fölött a szerpentinen le):

Költségek, szállás: Kocsival Szádelő 250 kilométerre van Budapesttől, ami oda-vissza egy átlag autó esetében nagyjából egy tanknyi üzemanyag, plusz a magyar pályamatrica, tehát körülbelül 20 ezer forint. Szállásra nekünk ugyan nem volt gondunk, de Szádelőben van apartman és turistaház (10-15 euró egy fő/éj), sőt nyáron működik kemping is. Hamburger, sör, üdítő az út elején, meleg étel az erdei rancson, szintén elég jutányos áron kapható, felesleges cipekedni.

Szádelő egyébként régi magyar falu, a 168 fős lakosság nyolcvan százaléka magyarnak vallotta magát a legutóbbi népszámláláson is. Ragályi Gyula és Szekerka Imre 1968-as szocioriportja (Szádelő - A hét 1968/2) szerint akkor már 40 évi kivesztek a helyi népszokások, amiből még néhányat sikerült feljegyezniük. Az érdekesebbek közül az egyik Luca-napján az ólajtók befokhagymázása is a tolvaj boszorkányok ellen. A vicces kedvű helyi legények ugyanakkor a házak kapuinak összecserélésével szórakoztak, és az udvarokban talált szekereket szétszedték, amiket aztán a gazdák tulajdon házaik tetején raktak össze újból. Volt ám móka, kacagás. A posztban található néprajzi feljegyzések is ebből a cikkből származnak, míg a természeti adatok nagyrészt a tanösvény tábláiról.

A blog korábbi posztjai nehézség és helyszín szerint kategorizálva ide kattintva találhatók. A Facebook-oldal pedig itt:

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!