Sára, Márió
-6 °C
2 °C

Karácsonyi mese

GettyImages-3348736
2018.12.24. 19:49 Módosítva: 2018-12-24 19:50:41

1992-t írtunk, a jogi kar harmadik évfolyamát próbáltam megemészteni, egyre nehezebben ment, ha valaki akkor azt jósolja, hogy hat év múlva ügyvéd leszek, szerintem körberöhögtem volna. Előadások helyett folyamatosan mozikban lógtam, na jó, a híres-hírhedt Nana presszóban is a Királyi Pál utca végén. Akkor éppen ereje teljében dübörgött a Közgáz filmklub, habzsoltuk az 1989 előtt betiltott, vagy parkolópályára szorított filmeket. Megdönthetetlenül feszített belül a vágy, hogy belőlem is egyszer filmrendező lesz.

Összeszedtem a bátorságom, és beadtam a felvételi papírokat az akkor még Filmművészeti Főiskolának nevezett intézménybe, parányit reménykedve, de inkább az esélytelenek nyugalmával. Az első forduló filmelméleti tesztjeit könnyen vettem, a megszűrt csapatot behívták a második fordulóra, ahol egy filmforgatókönyv-tervezetet kellett alkotni. Akkori családi viszonyaimból kifolyólag nem volt nehéz mélyre merülnöm, bár írással addig nem nagyon foglalkoztam – igaz, reménytelenül szerelmes voltam az évfolyam legszebb csajába, titokban szerelmes verseket rejtettem el a zsebébe és a táskájába, ezeket neki költöttem, de ezt nem nevezném alkotói korszaknak.

Az viszont nagyon meglepett, és jólesett, hogy a forgatókönyvterv alapján beválasztottak az utolsó tíz közé, az évfolyam egyébként öt hallgatóra volt meghirdetve. Kaptunk egy 16-os Arriflex kamerát, szerintem a Metropolist is ezzel a típussal forgatták anno, és 20 percnyi nyersanyagból kellett egy öt perces kisfilmet összerakni. Én egy túltolt „Közjáték” paródián gondolkodtam, nem tudom kinek rémlik még a rendkívül irritáló, művészkedő, akkoriban naponta futó ötperces kultúrsokk, amit a tévéhíradó előtt toltak a nézők képébe.

Mindenesetre nagyon menőnek éreztem magam a hatalmas kamerával a koleszban, a forgatás nagyrészt ott történt, meg a jogi kar politológia tanszékén, amit a tanszékvezető kölcsönadott néhány órára. A magukat bennfentesnek mondók persze pedzegették, hogy semmi esélyem bejutni a főiskolára, már a felvételi kiírásakor megvolt az öt befutó, a többiek csak biodíszletek, de ezt nem akartam elhinni, minden erőt beleadtam a filmbe, pedig a forgatás belefolyt a jogász szak legkeményebb vizsgaidőszakába. Néhány „szurkoló” az öt nevet is megsúgta. Elérkezett a nagy nap, a vizsgafilm bemutatása, és a filmről való beszélgetésen már lehetett érezni, hogy valami nem kerek. Amikor rákérdeztek az operatőrre és a vágóra, akik már nevet szereztek a szakmában, és ők is felvételiztek – a stábot a többi szakra jelentkezőkből kellett összeverbuválni –, hogy a filmet valóban én készítettem-e, az én ötletem alapján, akkor már pontosan tudtam mi várható. Az eredményhirdetésre vissza sem mentem.

A filmtekercset a vágó srác később kilopta nekem a főiskoláról, azóta is ott pihen egy pléhdobozban, a hanganyagot sajnos véletlenül letörölte Optikás haverom a koleszban – magnókazettára vettük fel –, az már nem rekonstruálható.

Párnapos sokk után letettem a jogon a vizsgákat, némelyiket csak ősszel sikerült, majd évekkel később ügyvédkedés mellett elvégeztem egy TTK-n indított másoddiplomás tévérendező szakot, egy dokumentumfilmet is sikerült összehozni, a legnagyobb meglepetésemre a Duna tévé meg is vette, három évig esküvői videózottam hétvégénkként, de kb. eddig jutottam a filmkészítést illetően. Azért valamennyire visszaadta az önbecsülésem, hogy a Filmvilág beválasztott külső szerzőnek egy beadott pályamű alapján, ahol többek közt megénekelhettem az esküvői videós abszurd élményeimet.

A forgatókönyv-tervezet, ami továbblendített a felvételi második fordulóján, megtörtént, gyomorszorító karácsonyi eseményeken alapul. Nyilván 23 évesen nyersebben láttam a világot, és most máshogy írnám ezt meg, de azóta ugyanolyan formában pihen a gépemen, nem szerkesztettem bele. Szóval kicsit szorongva adom közzé ezt a 27 éves írást, mielőtt végleg eltűnne a gépemről, de talán lesz, aki értékelhető korlenyomatként veszi.

Este. Konyha. Félhomály, csak az utcáról szűrődik be némi fény. A szobából hallatszik a felhangosított TV. A gáztűzhelyen nagy lábosban valami fő. T. a gáztűzhely mellett guggol a falnak támaszkodva és a párás ablakot nézi. Lecsöppen mellette valami a linóleum padlóra. Lenéz, utána a karjára. Észreveszi, hogy vérzik. Bosszúsan föláll, fölkapcsolja a villanyt, kötszert vesz elő és bekötözi a sebet. Egy női hang hallatszik a szobából.

N.: T.! Itt vagy, kisfiam?

T. besiet a szobába. A szoba közepén félig feldíszített, eldőlt fenyőfa. A szőnyegen díszek szanaszét gurulva. Megy a TV. Az ágyon egy negyven év körüli nő fekszik pléddel betakarózva. Arca ráncos, meggyötört; kifejezéstelen szemeivel mintha a TV képernyője mögé nézne.

T.: Itt vagyok, Anyuka.

Amikor a nő meghallja, felé fordítja fejét.

N.: Apuka? Apuka meghalt?

T.: Nem, Anyuka, nem halt meg.

N.: Akkor miért nincs itt?

T.: Szolgálatban van. Előbb beszéltünk vele telefonon. Nem emlékszel?

N.: Akkor Zsoltika, Zsoltika halt meg, ugye?

T.: Nem Anyuka, Zsoltika sem halt meg. Tudod hogy katona. Nem engedték haza karácsonyra.

N.: Akkor ki halt meg?

T.: Drága Anyuka, szerencsére nem halt meg senki.

N.: De én emlékszem a temetésre, ott volt a sok fekete ruhás ember a koporsó körül. Biztosan emlékszem rá..... Akkor te haltál meg fiam.

T.: Anyuka én élek. Itt vagyok melletted. Hogyan haltam volna meg?

N.: Te haltál meg fiam. Álnokul megrendezted a halálodat, csak azért, hogy engem tönkretegyél. Hogy tehetted ezt velem?

T.: Leül az anyja mellé és megfogja a kezét.

T.: Miért csináltam volna ilyet? Nyugodjál meg Anyuka, senki sem halt meg.

A nő fásultan nézi a plafont egy darabig, majd újra T. felé fordul.

N.: Mi történt a kezeddel kisfiam?

T.: Előbb felsértette valami a konyhában.

N.: És a fa? A karácsonyfa miért van eldőlve?

T.: Díszítés közben véletlenül elrántottam. Mindjárt felállítom és kitakarítok.

Rövid csend, csak a TV. szól.

N.: Apuka? Apuka meghalt?

T. könnyes szemekkel nézi az anyját.

T.: Nagyon szeretlek, Anyuka.

*

Világoszöldre festett orvosi szoba. Csak az asztali lámpa ég. Cigarettafüst. A folyosóról behallatszik a tűzvédelmi lámpa trafójának zümmögése. Az orvos íróasztala mögött ül, előtte egy nyitott dosszié. A kórlapot olvassa. T. vele szemben ül. Az orvos befejezi az olvasást, leteszi a lapot, és T.- re néz.

O.: Kér egy cigarettát?

T.: Köszönöm, nem dohányzom.

O.: Mi történt a karjával?

T.: Délután rohama volt. Hozzámvágott egy törött poharat.

O.: Ne haragudjon, tévedtünk. Az apjának nem akartuk elhinni, hogy az édesanyja ilyen állapotban van. Azt hittük, hogy a család meg akar tőle szabadulni, azért nem vettük vissza az osztályra. Idebent mindig jól viselkedett, soha nem voltak agresszív megnyilvánulásai.

T. elfintorodik.

T. (gúnyosan): Ez egy szerencsés tévedés volt. Izgalmassá tette az elmúlt néhány hetet.

Az orvos nem szól semmit, hanem kivesz egy lapot a dossziéból és elkezdi olvasni. Rövid olvasás után.....

O.: Mikor kezdett el az anyja inni?

T.: A második férje halála után. 14 éve.

O.: Miben halt meg a férje?

T.: Gyomorrákban.

O.: Az első férjével mi történt?

T.: Pilóta volt, lezuhant.

O.: És a mostanival mióta élnek együtt?

T.: Körülbelül 10 éve.

O.: Itt a kórlapon csak annyi áll, hogy édesanyját sok megrázkódtatás érte, és hogy két éve meghalt a kislánya. Vele mi történt?

T.: Koraszülött volt. Egy éves korában meg kellett a szívével műteni. Nem sikerült a műtét.

Az orvos újra rágyújt. Újabb kórlapot vesz elő. Egy darabig nézegeti.

O.: Az édesanyja gyógyíthatatlan, skizofrén beteg. Valószínűleg Korszakov-szindróma. Állapotának csak további romlását lehet megakadályozni, azt is állandó gyógyszeres kezeléssel. Mi, a szabályzat szerint, nem tarthatjuk bent csak egy hónapig. Ez pszichiátria, nem elfekvő. Meg kell értenie, a hely a gyógyítható betegeknek kell.

T. megrettenve néz az orvosra.

T.: És azután? Azután mi lesz vele, ha kiengedik? Nem eszik egy falatot sem. Ön is tudja jól, hogy kezelhetetlen. Otthon nem hajlandó bevenni a gyógyszert. Azt hiszi, meg akarjuk mérgezni. Így egy hónapon belül meghal.

O.: Próbálják meg elhelyezni valahol. Egy elmeszociális otthonban. A gyámhatóságnál érdeklődjenek.

T.: Hol tudnék innen telefonálni? Szeretném fölhívni a nevelőapámat.

O.: A folyosón van egy nyilvános telefon, de úgy tudom nem működik. Próbálja meg a portán, ott biztosan van városi vonal.

T.: Köszönöm, jó éjszakát. És kellemes ünnepeket.

O.: Önnek is, viszontlátásra.

T.: Kilép a folyosóra. Sötét van, csak egy neon ég a nővérállás mellett. Néhány kórterem ajtaját nyitva hagyták. Egyenletes szuszogás, egy-egy köhögés hallatszik. A tűzriadólámpa trafója zümmög. T. benéz az egyik ajtón. Bent egy rácsos ágyban az anyja fekszik lekötözve. T. áll egy ideig; nézi. Majd megtörli a szemét és sietős léptekkel elindul a kijárat felé.

*

Sötét, kihalt külvárosi utca. Néhány ablakban látni a világító karácsonyfákat. T. magába fordulva megy hazafelé. Az egyik kapualjban a kis gyufaárus lány éppen utolsó gyufáját lobbantja el. T. egy vasúti fölüljáróhoz ér. Felugrik a korlátra és egyensúlyozva elindul rajta. A vezetékek fölött megáll, egy percig nézi a síneket. Fanyarul elmosolyodik. Tovább egyensúlyoz, majd leugrik a járdára. Lemegy a lépcsőn és a sínek mellett a töltésen gyalogol. Rozsdás gőzmozdonyhoz ér. Próbálja kinyitni az ajtaját, de nem sikerül. Leül a lépcsőjére és kezébe temeti a fejét. Valaki megszólal a háta mögött.

V.: Ne legyen öngyilkos. Ma éjszaka nem szabad öngyilkosnak lenni. Szenteste van.

T. felnéz, öreg vasutas áll mellette, lámpával a kezében.

V.: Különben is, csak reggel jön vonat.

T.: Nem akartam öngyilkos lenni, csak tetszik ez a mozdony.

V.: Ez ütötte el a feleségemet. Öngyilkos lett. Negyven éve. Szenteste... Kér egy kis pálinkát? Van az őrházban.

Elindulnak. Közben a vasutas mesél.

V.: Nem szabad öngyilkosnak lenni. A feleségem is öngyilkos lett. Szenteste. Akkor is szolgálatban voltam. Nagyon gyönyörű asszony volt. Azóta minden karácsonykor megjelenik. Nemsokára meg fog jelenni.

Bemennek az őrházba. A kályha mellett egy kutya alszik. A vasutas előveszi a pálinkát a fiókból. Mindketten jót húznak belőle.

V.: Azóta minden karácsony éjjel megjelenik. És én minden karácsony éjszaka szolgálatba kérem magam. Most is meg fog jelenni.

A kutya odamegy T.-hez, megszaglássza és lefekszik a lába elé. A vasutas örömmel felkiált és vadul el kezd mutogatni az ablakon kifelé.

V.: Nézze, nézze ott van. Mondtam, hogy eljön. Ugye, milyen gyönyörű.

A kutya nyüszít, felborzolja a szőrét. Ugat egyet. A vasutas csitítgatja, simogatja a kutya fejét, de közben áhítattal néz ki az ablakon.

V.: Ne félj, kutyus. Ő jó, ő nem bánt.

A vasutas T.-nek: Ugye, milyen gyönyörű?

*

T. a házuk előtt. Kinyitja a lépcsőház ajtaját, felkapcsolja a villanyt. Megtorpan. Egy lány gubbaszt a radiátor mellett.

T.: Szia Zsuzsa... jó helyen töltöd a karácsonyi éjszakát!

Zs.: Téged várlak. Próbáltalak hívni telefonon, de nem vette föl senki. Idejöttem taxival. A szomszédok mondták, hogy mi történt. Gondoltam, megvárlak. Féltem, hogy valami hülyeséget csinálsz.

T. (enyhe cinizmussal): Majdnem hiába vártál. Előbb fogadtam magammal, csak akkor vagyok alkalmas erre az életre, ha végig tudok egyensúlyozni a felüljáró korlátján.

Zs.: És?

T.: Sikerült. Úgy látszik, és még nem kellek a halálnak.

Zs.: Őrült vagy.

T.: Tudom... családi vonás.

Zs.: Nem megyünk fel? Nagyon fázom.

Fölmennek a lépcsőn. T. kinyitja a lakásajtót és előre engedi a lányt. A lány döbbenten körülnéz.

Zs.: Úristen, mi történt itt?

T.: Dulakodás. A mentősök alig bírták lefogni Anyukát.

Leveszik a kabátjukat. A lány körbenéz a lakásban, T. a konyhába megy. Onnan kiabál.

T.: Nem vagy éhes? Van töltött káposzta. Én főztem délután.

Zs.: Megkóstolhatom.

T. Meggyújtja a gázt a lábas alatt és teríteni kezd a konyhaasztalon. Közben a lány is bejön.

T.: És a kedves férjed?

Zs.: Ő az ügyeletes a kórházban.

T.: Hogy mehettél hozzá egy ilyen lehetetlen alakhoz.

Zs.: Ne bántsd Ferit. Tudod, hogy mennyire kedvel téged.

T.: Na és. Ez nem ok arra, hogy én is kedveljem.

Zs.: Nehezen nyeled le, hogy hozzámentem.

T.: Sok mindent nehezen nyelek le.

Zs.: És Timivel mi van?

T.: Összevesztünk délelőtt. Elment. Hullaszagomat érezte. Mint Te annak idején.

Nézik egymást és hallgatnak. Mentőautó szirénája hallatszik az utcáról.

Zs.: Egyszer ültünk már így itt karácsony éjszaka.

T.: Négy éve, mikor a húgomat kórházba vitték. Hát, igen. Szeret minket a karácsony.

Zs.: Miért van ez? Mintha valami megfoghatatlan, soha el nem követett bűnért kellene bűnhődnöd.

T.: Annak idején majdnem megöltél. Amikor megcsörrent a telefon, görcsbe rándult a gyomrom. Éjszakákon át ott bolyongtam a házatok környékén, hátha véletlenül összetalálkozunk. De ha megláttalak, mindig elbújtam a sötétben.

Most meg itt vagy. Miért?

Zs.: ...

T.: Föláll, az asztalra teszi a lábast. Hangsúlyt vált.

T.: Visszafelé találkoztam egy öreg vasutassal, meg a felesége kísértetével.

Zs.: Semmit sem változtál. Anyád megőrül, kórházba viszik karácsony éjszaka, Te meg egy vasutasról meg kísértetről kezdesz el mesélni.

T.: Miért, miről meséljek? Meséljek talán Istenről?

Zs.: Elég furcsa Istened van neked, elvesz mellőled mindenkit, néha a lehető legdurvább módon. Utána meg mutat neked egy vasutast meg a felesége kísértetét.

T.: Tudod, hogy sohasem volt jó üzleti érzékem.

Zs.: Néha még mindig azt a riadt kisfiút látom benned, akit megismertem annak idején a gimnázium folyosóján. Néha meg úgy érzem, soha nem lehet hozzád felnőni.

Csend egy ideig. Nézik a lábast.

Zs.: Szeretlek.

T.: Segít ez rajtunk?

Zs.: Nem. Te mondtad egyszer, hogy a szeretet megvált?

T.: És anyámat mi váltja meg? Az elmeszociális otthon?

Csend megint.

T. (elgondolkodva): Lehet, hogy azért van ez így, mert nekem mindent látnom kell?

Zs.: Miért kell neked mindent látnod?

T.: Talán, hogy mesélni tudjak.

Zs.: És a meséid? Megváltanak valakit?

T.: Engem mindenesetre igen.

Újra csend.

T.: Itt maradsz velem, amíg nem jön meg nevelőapám? Ha egyedül hagysz nagyon fogok félni.

T.: Leül a földre a gáztűzhely mellé. A lány mellé kuporodik.

Zs.: Maradok. De akkor mesélned kell nekem.

T.: Nem akarsz inkább enni?

Zs.: Majd eszünk utána.

T.: Milyen mesét akarsz?

Zs.: Egy karácsonyi mesét.

T.: Jó. De ez nem lesz túl vidám mese, nem baj?

Zs.: Legalább illik az éjszaka hangulatához.

T.: Lehorgasztja a fejét és mesélni kezd.

T.: Valamelyik előző életemben denevér voltam. Egy templom padlásán aludtuk téli álmunkat. Korábban a harangtoronyban, de a harangozó fia néha fölmászott, összeszedte a társaimat és élve, kifeszített szárnyakkal rászögezte őket a gerendákra. Testvéreim közül sokan pusztultak el így. Ezért költöztünk át a padlásra, ott nem ért el minket senki.

Egy nap szokatlan mozgás támadt a templomban. Kályhákat hoztak és már délelőtt elkezdtek fűteni. Estére átmelegedett az egész épület. Közben feldíszítették az oltárt és egy fenyőfát állítottak mellé, tele gyertyákkal. A meleg hatására mi is feléledtünk. Valahogy a templomtornyon keresztül beszálltam a főhajóba. Késő este meggyújtották a fáklyákat és a gyertyákat a fenyőfán.

Fényárban úszott minden. Az emberek kiöltözve érkeztek. Éjfélre megtelt az egész templom. Mikor elkezdődött a mise, tettem egy kört az oltár felett. Az egyik, elől ülő vénasszony észrevett és elkezdett visítozni: "Sátán, sátán." A pap valamivel felém suhintott, de szerencsétlenségére a fenyőfát találta el. Az rádőlt az oltárra és a lila terítő tüzet fogott. A lángok beleharaptak a száraz fapadokba és a szobrokba. Az emberek menekülni próbáltak. Valaki véletlenül fellökött egy kályhát is. Nem figyelt senki a másikra, taposták egymást. Pedig karácsony éjjele volt. Ha ügyelnek egymásra talán mind kijutnak a templomból de így csak néhányan tudtak megmenekülni. Én is elpusztultam a fölcsapó lángok között. És átkerültem a másik világba. Akkor láttam mindent. Láttam az igazi Sátánt, amint karba tett kézzel áll a lángoló templom mellett. Bűnös lelkeket szippantott magába a megnyíló föld. A Halál ott járkált az üszkös falak között és túlélők után kutatott. A Sátán csak állt és mosolygott. Egy csatát megint megnyert.

A szerző az Index.hu-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke.

(Borítókép:  Hulton Archive / Getty Images Hungary)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!