Laura, Alida
19 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Ahonnan a bazilika a legszebb arcát mutatja

MG 390
2019.05.04. 12:52
Magyarország az uniós tagság ellenére nem sok nemzetközi túraútvonallal rendelkezik, a nemzetközi teljesítménytúra pedig ritka, mint a fehér holló. Ezért is akadt meg a szemem a Bazilika 40 teljesítménytúrán, ami felfűzi a szlovákiai Helembai-hegység és a magyar Visegrádi-hegység szebbnél szebb dunai panorámáit.

Nemcsak a vonalvezetése érdekes ennek a túrának. Többször jártam errefelé, mind a magyar, mind a szlovák oldalon kisebb-nagyobb túrákon, a környék ugyanis tele van ikonikus túracélpontokkal, ahová külön kisebb kirándulásokat is érdemes tervezni. Ezekre menet közben sorra kitérek. 

A teljesítménytúra vasárnap reggel startolt, mi pedig pontosan 7 óra 50 perckor hagytuk el a párkányi indítópontot. 14-15 fok lehetett, talán kicsit csípősebb, felhős, igazi teljesítménytúrás idő. Az út első öt kilométere a Duna, majd a Garam gátján halad kényelmesen, egészen a közúti hídig, amin átkeltünk Garamkövesdre (szlovák neve Kamenica nad Hronom, de ezen a vidéken még minden falu magyar többségű). Innen megy fel az ösvény a Kovácspataki-sziklákhoz, ahonnan olyan látvány tárul a túrázó szeme elé, amivel talán csak a Dunakanyar panorámája vetekszik.

Helembai-hegység, más néven Kovácspataki-hegyek (szlovákul Burda), a Börzsöny kicsi, Szlovákiába szorult része. Nyugaton a Garam, délen a Duna, keleten az Ipoly határolja. Különleges mikroklímával rendelkező természetvédelmi terület. Szlovákia legdélibb és legalacsonyabb (395 m) hegysége.

Ha csak a túra legjobb részére kíváncsi valaki, Garamkövesd kocsival is elérhető, Budapestről másfél órányi autózással. Tavaly nyáron így fedeztük fel egy könnyed sétával a Kovácspataki-sziklák öt látványos kilátópontját, amik szépen egymás után sorjáznak körülbelül 300 méter magasan a sziklafalon, szinte közvetlenül a Duna fölött. 

Szinte mindegyikről nagyon jól látszik Esztergom – egy kevésbe ismert szögből –, a hegytetőn magasodó bazilika, valamint a Duna S-alakban kígyózó vonala. A távolban húzódik a Gerecse vonulata. Az egész kirándulás 200 méternyi emelkedővel, és oda-vissza hat kilométer gyaloglással letudható, és akkor a legszebb részt könnyen magáévá is tette az, aki ide tervezi a hétvégi leeresztést.

A mostani hétvégén nem volt időnk az összes kilátópontot végiglazázni, csak a két legszebbre mentünk ki. Ez a szokásos teljesítménytúra-eleji stressz, amikor még mindenki attól tart, hogy nem lesz meg a szintidő. A Bazilika 40-en egyébként 10 óra a szintidő, ez alatt kell végigjárni a 40 kilométert, ami azért egy nagyon nyugodt tempóval teljesíthető, bár akkor még ezt nem tudtuk.

Az utolsó kilátóponttól két irányba lehet továbbmenni Helemba felé: le a Duna és Kovácspatak üdülőtelep irányába, vagy egy nagyobb kerülővel, észak felé fordulva a Nagy-völgyön keresztül az Ipoly-menedékházig (Chata Ipeľ), majd onnan délnek a faluig.

Szalonnanyárs bor-birsalma pálinkával

Mi, a többi teljesítménytúrázóval a hegy belseje felé vettük az irányt. Szép tisztások és erdei utak követték egymást a kissé roskatag Ipoly-menedékházig, ahol egyfelől pecsétpont volt, másfelől energiafeltöltő állomás. De milyen! Sok teljesítménytúrán jártam már, de lobogó szalonnasütő tűz és bekészített nyárs még sehol sem várt a frissítőponton, mint ahogy pálinka, méghozzá bor-birsalma pálinka sem. Fájt a szívem a hagymás-szalonnás nyársért, de inkább a serpenyős szalonnaszeletet választottam a pálinka és a csokiszelet mellé, mert még mindig nem ment ki belőlem addig a túradrukk.

A töltekezés után kiváló hangulatban nyargaltunk tovább Helembára. Ott a pecsétponton tudtuk meg, hogy ha el akarjuk érni a minden óra 40-kor induló szobi kompot, akkor bele kell húznunk. (Ha nem érjük el, akkor sincs nagy baj, a várokozást nem számolják bele a szintidőbe, de kinek van kedve egy teljesítménytúrán egy órát kompra várva üldögélni?)

Az Ipoly gátján kicsattogtunk a Sávoly- (vasúti) hídig, aminek a járdáján átkeltünk a folyó felett, ismét magyarországi területre érve. Szob valahogy sokkal kihaltabbnak tűnt a két szlovákiai falu után. A vasútállomás restijében pecsételtünk, ittunk egy gyors kólát, és rohantunk tovább a komphoz, amit végül sikerült indulás előtt 10 perccel elérni.

Aki egy szép, egész napos, de kényelmes túrára vágyik, annak jó döntés a Párkány-Szob közötti, körülbelül 20 kilométeres túraútvonal a Kovácspataki-sziklákkal és Helembával. Szobról mindkét irányba rendben van a vasúti közlekedés, Párkányba napi tíz vonat megy (ha éppen valaki ott parkolt le a kocsijával), a Nyugati pályaudvarra pedig majdnem óránként járnak a vonatok.

Mi inkább folytattuk az utat, és átlibegtünk a Duna hullámain a pilismaróti oldalra. A révállomás után Pilismarót Basaharc nevű településrészén (két tucat épület körülbelül) vágtunk át, ahonnan a Basaharci-vízfolyás völgyében kaptattunk fel a Piros + jelzésen a Hosszú-hegy (320 m) és a Vasarc (340 m) közötti nyeregbe. Az ösvényen nagyon nézegettem ez utóbbi hegy felé, hátha látok valami érdekeset, ami a furcsa nevet indokolná, de az erdőn kívül nem láttam semmi egyebet. Otthon megpróbáltam kutakodni utána.

Vasarc: a hegy nevének sajnos semmi köze a Vasálarcoshoz, vagy annak valamilyen magyar változatához, inkább Basaharchoz. Pilismarót településtörténete (Lukácsné Varga Eszter) szerint a településrészt régen Basarcznak írták, mondták, a faluban még ma is sokan nevezik így. A Basaharcz nevet 1906-ban törzskönyvezték. Az értelmezhetőbb „basa harc” valószínű, hogy népetimológia eredménye. A század elején különösen elevenen élt a községben Dobozi Mihály török ellenes harcának és hősi halálának emléke: Az 1526-ban lezajlott mohácsi csata után a török végigpusztította az ország középső részét, ide is eljutott, és a néphit szerint Dobozi Basaharc és környékén, Pilismarótnál vívta egyenlőtlen harcát a törökkel. Valójában a Marót stimmel, de Pusztamarót volt az igazi helyszín a Gerecsében.

Szóval a Vasarc után lejteni kezdett az erdei ösvény a Búbánat-völgyi tavak felé. De előbb még elkanyarodott az erdei Majális-forrás előtt, amit tiszta és finom ivóvize miatt mindenképp meg kell említeni. Valamint találtam rajta egy táblát, ami szerint pont az útirányunkban található két kilométerre az úgynevezett Nagyfari kút. A bakonyi Fingó kút megtalálása óta nagy rajongója vagyok a furcsa nevű forrásoknak, ezért nagy reményekkel néztem a következő kilométerek elé.

Leérve sajnos elkerültük a Búbánat-völgyben sorakozó öt, különleges hangulatú tavat. Viszont régebben már jártam erre, és tudom hogy érdemes itt egy olyan kisebb túrát tenni, ami a völgyben, a tóparton kezdődik, felmegy a Piros +-en a Vasarchoz, és onnan észak felé a Piros Δ jelzésre kanyarodva kiér a Hideglelős-kereszthez, majd onnan leereszkedve visszamegy a tópartra.

A Hideglelős-kereszt egy nagyon szép panorámájú sziklakiugró egy egykori kőfejtő meredek fala felett. Egyenest a Dunára, Helembára és a Kovácspataki-sziklákra néz. A vaskeresztet Simor János esztergomi érsek 1871. május 3-án szentelte fel. A kereszt a nevét onnan kapta, hogy a májusi körmenetek alkalmával az emberek kiizzadtak, mire felértek, és az erős szélben gyakran megfáztak. A helyi néphagyomány szerint aki a háromszor megkerüli keresztet, az elkerüli a megfázást. Jelentem, a fiaimmal ellenőriztük ősszel a mondát, sajnos nem mindig működik.

Visszatérve a teljesítménytúrához, nemcsak a Hideglelős-kereszt képviseli a vallási életet itt. A Búbánat-völgy vége felé érdekes épület mellett megy el az út. 2008 óta működik itt az Eredeti Fény Zen (buddhista) Közösség és Templom. Úgy tűnik, a bánatos nevű völgy vonzza a különböző vallások híveit.

Búbánat-völgy: Ez a hely is a mohácsi vész utáni, törökkel vívott csaták alapján kaphatta a nevét. Monda szerint egy menekülő magyar szekértábort számoltak fel, asszonyostul, gyermekestül. Azóta viseli a környék a Búbánat-völgy nevet.

A völgyből utolsó hegyünkre, a Vaskapura (404 m) visz fel a Zöld jelzés. És igen, az úton beleütköztünk a várt Nagyfari kútba, ami azonban legnagyobb sajnálatomra igazából a Fári kút nevet viseli. Fári a legenda szerint egy úri leány volt, akit indulatos apja agyonvágott, amikor a környéken rajtakapta egy pásztorlegénnyel romantikázni.

Az izzasztó emelkedő végén várt ránk a Vaskapu turistaház, aminek terasza valószínűleg a legszebb kilátással rendelkező magyarországi turistaházterasz. Sajnos az épület inkább egy autóval is jól megközelíthető vendéglő, ami kissé elmossa a turistaház-jelleget, bár ha a vendégek elhúztak, a szállás már elég jó, mint arról a Nagy pilisi menedékháztúra című posztomban korábban beszámoltam.

A háznál levő ellenőrzőponton majdnem kétszer is pecsételtem: először az ellenőrzőlapra, aztán a gulyás elfogyasztása közben a mellényemre, de az utóbbit egy ügyes testmozdulattal végül sikerült elkerülnöm.

A menedékháztól hosszú lejtő visz le Esztergomba. A túra végének szomorkás jelleget kölcsönzött a közben szemerkélésnek induló eső. Az Esztergom-Párkány hídon áthaladva azonban már inkább a lábfájdalmak alakították az arckifejezésünket, mint a történelmi búbánat. Öröm volt befutni a célba, és megkaparintani az utolsó pecsétet.

Konklúzió: A Bazilika 40 a legérdekesebb teljesítménytúra volt, amin valaha is részt vettem. Kicsit túlpakoltam a hátizsákunkat étellel-itallal, a frissítőpontokon, kisboltokban, turistaházaknál, forrásoknál simán lehet pótolni az elveszőben levő energiát, nem is akármivel. Persze nem kell ehhez szervezés sem, vérmesebb túrázók maguktól is bejárhatják bármikor a 40 kilométeres Bazilika-kört, aki pedig kisebb kirándulásra vágyik, többet is talál a menet közben ismertetett kisebb-nagyobb túrák között. (Az évente megrendezett Bazilika-teljesítménytúrának egyébként van 20 kilométeres és 55 kilométeres változata is, amiket a szervező honlapján meg lehet nézni.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!