A sörfőzés rocksztárjai hozzák a legelborultabb söröket Budapestre

bpbw2018c
2019.05.22. 04:50
Másodjára rendezik meg a Budapest Beer Weeket, az egyik legnagyobb hazai kézművessör-fesztivált. Bár nagyon fiatal rendezvény, külföldön legalább akkora, ha nem nagyobb érdeklődés van iránta, mint idehaza. A két nap alatt 240 sört bemutató 60 főzde között Magyarországon alig ismert sörtípusokkal és furcsa kézműves sörökkel is lehet majd találkozni. Kicsit olyan lesz, mint egy gourmet-fesztivál csak éppen sörökkel.

Ez részben annak is köszönhető, hogy a szervezők a tavalyinál több, összesen 60 meghívott főzde közé 49 külföldit vettek be, és ezek között Európától egészen távoli, amerikai és új-zélandi manufaktúrák is vannak. A sörök és főzdék mellett a BPBW egyik fő célja viszont az, hogy a régió főzdéinek egyfajta találkozót és bemutatkozási lehetőséget nyújtson, a kétnapos fesztivál legalább annyira szól a közönségnek, mint maguknak a főzdéknek, akik egymással is ismerkednek, és elég sok jövőbeli kollaborációt, vagyis közös főzést egyeztetnek le ilyenkor. Tehát  sörkóstolás mellett szakmai is az esemény.

A fogyasztói oldalról persze érdekesebb, hogy mivel, mikkel lehet találkozni a Budapest Beer Weeken. A nemzetközi kézművessör-fesztiválok trendjeihez hasonlóan itt is a kávéval, kakaóval, chilivel, vagy akár pekándióval, mogyoróval készült, hordóérlelt imperial stoutok, a savanyított és a sós-savanyú gose sörök dominálnak, de komlókban gazdag IPA-k, New England IPA-k is elég nagy számban képviselik magukat a mezőnyben.

A két nap (+1 ráadás) alatt a hatvan főzde napi 2-2 sört mutat be, tehát a hétvégén összesen 240-féle sörrel találkozhatnak az érdeklődők, amit nemhogy orvosi csoda, de valószínűleg lehetetlenség lenne végiginni még úgy is, hogy valaki csak egy-egy decire nevez csak be. 

Éppen ezért a szervezők ajánlásával kiemeltünk pár izgalmasabb sört és főzdét a kínálatból, hogy segítsünk a tájékozódásban.

Mit kóstoljak?

A 240 sörös mezőnyben találkozhatunk majd elég elborult darabokkal, vagy olyanokkal, amik a már ismertebb sörfajtákon csavarnak egyet. Ott van például a svéd főzdék összefogásával készült Kokostopp, ami egy bourbon hordókban érlelt imperial stout vaníliával, kakaóval és kókusszal. 

A denveri Crooked Stave söre, a Framboise is érdekesnek tűnik. Málnás sörrel valószínűleg sokan találkoztak már ilyen vagy olyan formában, ez viszont állítólag a kategória csúcsa: tölgyfahordóban érlelték málnával, cseresznyével és vaníliával, hogy dobjanak egyet a megszokott koncepción.

A holland Tommie Sjef söre, a Druif 2018 egy spontán erjesztett savanyú sör, amit kékfrankos szőlővel bonyolítottak meg. A New York egyik legfelkapottabb főzdéjétől, a Finbacktől a Premium IPA érkezik, ami ritkaságnak számít, és annyira új megjelenés, hogy épphogy lekerült a fejtősorról, és már tették is a raklapra.

A brit Siren évente kiadott sörszériájának különleges darabja az Odyssey 009, amelyet csoki, kávé, fanyar gyümölcsösség, savasság jellemez a készítői szerint.  Hordóban érlelt sör, melyen még vadélesztőkkel és tejsavbaktériumokkal is kombináltak, a végén pedig brazil kávéval is megtolták.

A román Bereta kifejezetten erre a fesztiválra készül egy savanyított IPA-val, ami egyszerre édes a laktóztól és a vaníliától, és fanyar a birsalmától (Safe Spot Landing).

Felmerül egyébként kérdés, hogy egy-egy külföldi főzdének miért érdemes külön egy magyar fesztiválra főznie egy sört, de a szervezők úgy látják, hogy a külföldi sörfőzdék is kezdenek kapcsolni, hogy egyre nagyobb a kézműves sörök piaca Magyarországon, szóval érdemes villantani egy-két sörrel a szakmai ismerkedés mellett.

A külföldiek mellett a hazai főzdék is készülnek azért. Az egyik legjobban futó magyar főzde, a Mad Scientist például a Techno Vikinget mutatja be, ami azért érdekes, mert nemcsak sörről szól a fesztivál, hanem megjelennek az úgynevezett meadek, azaz kvázi mézsörök. Ez a Mead Scientist mellékprojekt egy málnával, mangóval és juzuval erjesztett változat. 

A TuffBuzz főzde Sourbucks Raspberryje egy savanyított Berliner Weisse sör, de cold brew kávéval és málnával utóerjesztett darab. A Berliner Weisséről annyit érdemes tudni, hogy általában alacsony alkoholtartalmú, tejsavbaktériumokkal savanyított, majd sörélesztővel erjeszett tradicionális német stílusú sör.

Mit tud a fesztiválsör?

Tizenegy magyar sörfőzde állt össze a 2019-es fesztiválsör megalkotására, az ötletelésben és a megvalósításban mindenki részt vett, hogy igazi csapatmunkát adjon ki a mostani hullámnak megfelelő barackos, homoktövises New England India Pale Ale.

A tesztben résztvevő szerkesztőségi tagok gyorsan beazonosították a NE IPA-ra jellemző friss, gyümölcsös vonalat, a barackra is hamar rábukkantak, amit feldobott a homoktövis által behozott savanykás íz. Klasszikus hőségbe való sör a a savanykássága miatt, ami ugyan nem kirívóan karakteres ahhoz, hogy mély emléket hagyjon, de ahogy azt egyik kollégánk nagyon találóan írta, a Velencei-tó partján, rengeteg izzadt ember között, 40 fok fölötti melegben ennek ellenére visszatérne hozzá.

Egyik, szakavatottabb kollégánknak a Tart, vagyis fanyar New England IPA elnevezés ugyan új volt, az íz- és látványvilág viszont nem. „A sör színe sem a stílusnál divatos hazy, azaz zavaros sárga, inkább fésült, enyhén kócos szőkére hajaz. Illata nem pattog az orrban, csak enyhén, mintegy cefrésen csetereg. Kortynál a savany a nyelv két szélén támad. Egyből felismerem a homoktövis keser-savanykáját, minden tél előtt szoktam inni. Igen, homoktövis is van a sörben, a kötelező sárgabarack mellett. Az eredmény egy lankadtabb, lustán ropogós, íztüzijátékot nélkülöző, de gyümölcsös IPA, a kánikulában kellemesebb élményt nyújtó fanyarkás beütéssel” – mondta róla.

A punkoktól a tradícióig

Az egyik legismertebb név talán a punk imidzsét hangoztató skót BrewDog, amely a kézműves sörök forradalmában fontos szerepet játszott, és nemrég már itthon is nyitott egy kocsmát. A belga Alvinne főzde klasszikus belga, boros hordóban érlelt vonalon jár, a sörfőzés egyik legtradicionálisabb és ősibb módszerével foglalkoznak, ugyanakkor modernebb formába is öntik. Ilyen sörökkel még nem nagyon lehet találkozni itthon, félúton vannak valahol a sör és a bor között, fogyasztani is inkább borként érdemes őket, de ugyanúgy malátával és rengeteg gyümölccsel készülnek.

A csehországi Zichovec  munkásságában megvan a hagyományosabb cseh vonal, viszont az újdonságok iránt az egyik legnyitottabb ottani főzde, mert hordóban érlelt stoutjaik, New England IPA-ik is vannak. A kézműves sörfőzdék sokszor megkapják, hogy nem tudnak egy jó ivós, lager sört csinálni, ők viszont ezen a fronton is nyomulnak, ez a kettősség viszonylag ritka.

Az olasz Baladin hazájában a kézműves sörmozgalom elindítója volt, de lesznek még főzdék az Egyesült Államokból, Új-Zélandról, Oroszországból, hat főzde is érkezik az Egyesült Királyságból, sokan jönnek a régióból és tizenegy hazai főzde is ott lesz.

A BPBW tavalyi egyik erőssége korábban az volt, hogy aki nem akart annyira fejest ugrani a kétnapos fesztiválba, hét közben elnézhetett a külföldi főzdék csapfoglalásaira is. Az ilyen eseményeken egy-egy főzde sörei kerülnek csapra az adott helyeken. Ez a rész idén sem marad el, Budapest elég sok kézműves sörös helyszíne száll be a felvezetésbe, ezeknek a listája itt található. Magát a kétnapos főeseményt koncertek vezetik majd le, vasárnap meg egy ingyenes morzsaparty várja az érdeklődőket a megmaradt sörökkel.

A Budapest Beer Week 2019-et a Dürer Kertben (Ajtósi Dürer sor 19-21) rendezik meg május 20-26. között.