Rengeteg pénzt hozhat az új Bond-film az egykori nyomornegyednek

2019.09.11. 15:25

A becslések szerint akár 12 millió eurónyi bevételt is hozhat a dél-olaszországi Matera városának a következő James Bond-film, a No Time to Die forgatása, mondta a polgármester, Raffaello De Ruggieri.

Néhány hete itt forog ugyanis a 25. Bond-film Daniel Craiggel, akit utoljára láthatunk a titkosügynök szerepében. Épp a napokban járták be a sajtót azok felvételek, amelyek őt, Léa Seydoux színésznőt, valamint Cary Fukunaga rendezőt örökítették meg a materai forgatáson.

A várost sokáig Olaszország szégyeneként emlegették, az ország egyik legnagyobb nyomornegyedeként tartották számon. Az őskor óta lakott barlanglakásaiban még az ötvenes években is éltek emberek áram és víz nélkül, rettenetes higiéniai körülmények között.

Miután a lakókat áttelepítették a modern városrészekbe, a barlangváros állapota leromlott, majd a nyolcvanas években az olasz kormány programot indított megmentésére. A mára kifejezetten felkapottá vált Matera idén – a bolgár Plovdivval – az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli.

A polgármester szerint a Bond-film forgatása "hihetetlen lehetőség", lényegében ingyen reklám Materának. A hatalmas stáb elszállásolásával, valamint a film híre miatt ide látogató turisták növekvő számával jelentősen nőhet a város bevétele.

A festői Materát nem most fedezték fel a filmesek, láthattuk már például Mel Gibson Passiójában, a Ben-Hur 2016-os remake-jében, a Gal Gadot-féle Wonder Womenben, valamint számos olasz filmben is.

Az új Bond-film hivatalos címét augusztus 20-án jelentették be az alkotók, a No Time to Die jövő áprilisban kerül majd a mozikba, a főgonoszt pedig az Oscar-díjas Rami Malek alakítja. A legfőbb tudnivalókat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze a filmről. (via Sky News)

Ne maradjon le semmiről!