1165 kilométer, 424 perc

Másképpmillió lépés Magyarországon: a Kék menet egy 28 részes videósorozat az Indexen a Kéktúráról. A nagy elődök nyomán mi is bejártuk az országot átszelő túraútvonalat. Három év, 1165 kilométer gyaloglás, egymillió verejtékcsepp, tájak, városok, emberek. Aki végigmegy rajta, utána már máshogy látja Magyarországot. És most itt az egész egyben.

Úgy indultunk neki, hogy lesétáljuk három év alatt a távot. Nem számítottunk arra, hogy egy ilyen hosszú út rengeteg vesződséggel jár. Elolvadtunk a hőségtől felfelé a Mátrában, ronggyá áztunk éjszaka alvás közben egy cserháti kilátóban, és volt, hogy befagyott a kameránk a hóviharban, mínusz 20 fokban a Bükk-fennsíkon.

Rengeteg embert ismertünk meg, sok érdekes történetet hallottunk. Láttuk az országot alulról és felülről, kihalt falvakat és jól működő településeket, szomorú vagy boldog lakókkal. Sokat tanultunk a természetről: ma már tudjuk például, mi az a harkályműhely, vagy hol él a vakbolharák. Amit csak lehetett, beleöntöttünk a sorozatba, ami most egyben megnézhető.

Három év alatt több, mint 1000 kilométert túráztunk, ebből pedig 28 videót forgattunk: és ezt 28 videót most összeraktuk egy nagy videóba. 

Ez a Kéktúra-sorozat Sátántangó kiadása:

Köszönet Szabó "Jan-chi Bohócz" Jánosnak az operatőrködésért és utómunkáért, Székely "Athos" Attilának a drónos felvételekért, Fillér Máténak a fasza és lényegretörő animációkért, Martiskó "Amerika" Gábornak a fotózásért és az éjszakai cipőszárító vakmerő felderítéséért, valamint Bokros Brigittának, Juhász Gabriellának és Papp Évinek az odaadó asszisztenciáért, a Tenczer-fiúknak pedig a profi közreműködésért.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

5 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34